JohnnyCage

A végéhez közeledik a Napster csődvédelmi útja

Az egykor tízmilliók által használt fájlcsere szolgáltatás működtetőjének vagyona a Bertelsmann tulajdonába került, miután a csődvédelmi eljárás a napokban véget ért.

A Napster beleegyezett, hogy tulajdonát mintegy 9 millió dollárért a német médiaóriás Bertelsmann AG-nek adja, miután semmilyen más befektető nem érdeklődött a csődvédelemért folyamadott társaság iránt. A Napster hitelezői a közelmúltban megpróbáltak érdeklődést kelteni a társaság iránt, de a Bertelsmannon kívül egy cég sem jelezte felvásárlási szándékát.

Mivel a Bertelsmann a közelmúltban mintegy 85 millió dollár hitelt adott a Napsternek, egy esetleges rivális ajánlattevőnek ezen összeg visszafizetését is vállalnia kellett volna a vételár mellett, közölte a német médiaóriás.

Annyi már biztos, hogy a Napster a Bertelsmann tulajdona lesz, egyelőre azonban nem lehet tudni, pontosan milyen szerepet is szán a társaságnak a médiaóriás. A Bertelsmann korábbi vezérigazgatója, Thomas Middlehoff a pártfogása alá vette a Napstert, és komoly tervei voltak az internetes szolgáltatóval. Middlehoff július végén azonban elhagyta a Bertelsmannt, így a Napster sorsa bizonytalanná vált.

Az új vezetőség egyelőre nem jelezte, mi a szándéka a társasággal, illetve az egykor tízmilliók által használt online fájlcsere szolgáltatással. A Napster a közelmúltban kifejlesztett egy előfizetés-alapú online zeneszolgáltatást, amely a tervek szerint a lemezkiadók által működtetett Pressplay és MusicNet szolgáltatások vetélytársa lenne, de a kiadók ezidáig nem engedélyezték a szolgáltatás beindítását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Devla #3
    85 millio dollart hogy a busba sikerult elvernie a Napsternek?
  • crx #2
    ezt már nem tudod szerintem nem.