Franczy

EVD: készülőben a kínai DVD

A napokban Pekingben bejelentették, hogy jól halad az a kínai kormányzat által támogatott fejlesztési projekt, mely arra hivatott, hogy kifejlesszen egy következő generációs videolemez technológiát, az EVD-t (Enhanced Versatile Disk).

A fejlesztéseket egy a tíz legnagyobb kínai DVD gyártóból álló konzorcium, az E-World Technology koordinálja, és tudni lehet, hogy a fejlesztéseket komoly összegekkel támogatja a kínai Információs Ipari Minisztérium, valamint az Állami Gazdasági és Kereskedelmi Bizottság. Az EVD projekt keretein belül a kutatók olyan új technológiákat próbálnak meg kifejleszteni, melyek révén a jelenlegi DVD lemezeknél jelentősen jobb képminőséggel bíró videodiszkeket lehet majd gyártani. A projekt a kínai DVD gyártók számára ezenkívül azért is rendkívüli fontossággal bír, mert amennyiben az EVD szabvánnyal kompatibilis eszközök gyártása és forgalmazása megindul, és az EVD tért nyer magának, a gyártók végre függetleníthetik majd magukat a DVD Forumtól, mely jelen pillanatban még nagyon komoly licencdíjak fizetésére kényszeríti a DVD termékek gyártásával foglalkozó cégeket.

Hoi Jie, az E-World Technology vezérigazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az EVD szabvány nem kíván a mostanság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő DVD szabvánnyal konkurálni. "Az EVD semmilyen tekintetben sem tekinthető egyfajta szuper DVD-nek, vagy a DVD technológia konkurensének. Az EVD nem más, mint egy olyan vadonatúj technológiai és architektúrai szabvány, mely a közeljövőben várhatóan nagy sikert arat majd az otthoni szórakoztató elektronikai eszközök piacán. Az EVD leginkább az MHP-hez (Multimedia Home Platform) hasonlítható, mely egy Európában használatos nyílt interaktív televíziós szabvány" - nyilatkozta Jie, majd hozzátette, hogy az EVD eszközök a piacra történő minél könnyebb és gyorsabb bevezetés érdekében tökéletesen kompatibilisek lesznek a jelenlegi DVD lemezekkel.

Az E-World Technology vezérigazgatója ezenkívül utalt arra, hogy az EVD minden tekintetben túlmutat a DVD-n, valamint elmondta, hogy az EVD-nek először a kínai piacot kell majd meghódítania magának, és csak ezt követően kerülhet sor a világpiacon történő megjelenésre. Egyelőre egyébként kérdéses, hogy az EVD termékek mikor jelennek majd meg a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fullmen #10
    Letoltesi cimet kerek DVD+R hez kompatibilis mindenhez es tudja a PIP kep a kepben mozgo funkciokat
    KOSZ !!!
  • Gabest #8
    Én csak attól félek, hogy a világ nem ázsiai része úgy kimarad ebből a fejlődésből, hogy 10 év múlva csak pisloghatunk. Nem tud valaki egy jó kinai nyelvtanfolyamot bp-en??? :)
  • corleone #6
    yaya. éhenhalnak, de plazmatévén nézik EVD-ről a császár beszédét. Ezek a sárgák nekem gyanúsak.
  • mir #4
    itt van a probléma: a kis hülye kínaiak akkora gazdasági csődtömeg, hogy nem igaz, a fél ország éhezik, elnyomás van, de mindenki kínában épít gyárat, kínáé a legnépszerűbb linux(RH) és kína egyszercsak csinál 1 saját optikai hordozó szabványt. hát bekapják a kínaiak.