Franczy

Jelentős elbocsátások a RealNetworks-nél

A különböző digitális médialejátszó szoftverek és alkalmazások fejlesztésével foglalkozó RealNetworks cég képviselői a napokban bejelentették, hogy a RealNetworks a közeljövőben mintegy tízszázalékos munkaerő leépítésre kényszerül, ezzel párhuzamosan pedig komoly átszervezések várhatók a cégen belül. A RealNetworks munkatársai mindezt azzal indolkolták, hogy a cég forgalmi adatai mostanság nem éppen úgy alakulnak, ahogy azt korábban várni lehetett, éppen ezért számos megszorító intézkedés végrehajtására van szükség.

A digitális médiaszoftverek piacán a Microsoftnak komoly konkurenciát jelentő RealNetworks képviselői elmondták, hogy a cégnél jelen pillanatban megközelítőleg nyolcszáz alkalmazott dolgozik, melyek közül mintegy kilencven hamarosan el fogja veszíteni állását. A telekommunikációs piacon immár huzamosabb ideje tapasztalható bizonytalanság, és zavarodottság, valamint az a tényező, hogy a vállalatok mostanság egyre kisebb összegeket fordítanak információs technológiai fejlesztésekre, arra kényszerít minket, hogy felülvizsgáljuk eddigi tevékenységeinket, és amennyiben szükséges, akkor piaci és működési stratégiánkon végre kell hajtanunk néhány alapvető változtatást - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Rob Glaser, a RealNetworks vezérigazgatója.

A Seattle-ben székelő médiacég képviselői a bejelentés kapcsán utaltak arra, hogy a mintegy tízszázalékos munkaerő leépítés jelentős, több millió dollárra tehető megtakarítást jelent majd a RealNetworks számára, ami ilyen nehéz időkben létfontosságú lehet. A bejelentést követően egyébként nem meglepő módon a RealNetworks részvények azonnal veszíteni kezdtek értékükből, egy nap alatt egész pontosan 2,3 százalékkal csökkent a cég részvényeinek ára. A RealNetworks részvények ára egyébként a bejelentést követően 3,70 dollárra csökkent.

A RealNetworks részvények május közepe óta folyamatosan és gyors ütemben veszítenek értékükből, és hol van már az az időszak, amikor a most kevesebb mnt 4 dolláros áron kapható részvények darabja még több mint 9 dollárt ért. Szakértők szerint a RealNetworks részvények a közelmúltban azért indultak meg a lejtőn lefelé, mert a cég médialejátszó szoftverei folyamatosan veszítenek népszerűségükből, ezzel párhuzamosan pedig a RealNetworks piaci részesedése szépen lassan csökken, természetesen a konkurens Microsoft javára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabest #10
    Ja, nem kémkedik. Hálózatos dolgokkal programozás szinten még nem foglalkoztam :)
  • Gabest #9
    Még nem kisérleteztem kiheréléssel :), de a debuggerben azt látom hogy a C:\Program Files\Common Files\Real\Common,Codecs,Plugins-on belül keresgéli a dll-eket. Valószinűleg a HKEY_CLASSES_ROOT\Software\RealNetworks\Preferences\DT_* mutatja az elérési utat ezekhez, de van még itt egy csomó más is, ami nem tudom fog-e kelleni neki.

    Viszont szerintem egyszerűbb a HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Run-ból kitörölni a tkbellmicsodát, és akkor békénhagy, mintha nem is lenne. Csak arra kell figyelni, hogy minden realone indítás és lejátszás elején/végén nagy sunyin visszaírja.
  • Gabest #7
    Próbáld ki azt a playert az #5 alatt, megnyit URL-t is. Fenn kell hozzá legyen a realplayer, de telepítés után akár el is lehet felejteni, csak a dll-jeit használja belőle.
  • Gabest #5
    Pl http://vobsub.edensrising.com/get2.php/mplayerc6402.rar ;)
  • Pheel #4
    pl?
  • Gabest #3
    Van más lejáccó is...
  • Pheel #2
    Menjen már csődbe az a szemét vagy csináljanak egy rendes lejátszót, de ez a mostani helyzet gusztustalan. Mondjuk a Quicktime-mal ugyanez a helyzet. Számomra a mov, ram, rm, stb kiterjesztések nem is léteznek. Nincs az az indok, amiért felrakjam a lejátszókat hozzá...