Franczy

PlayStation szintű grafika mobiltelefonokon

Az Egyesült Királyság egyik vezető chiptervező vállalata, az ARM Holdings bejelentette, hogy jól haladnak az első olyan mikrochipek fejlesztési munkálatai, melyek révén a közeljövőben napvilágot látó újgenerációs mobiltelefonok olyan háromdimenziós grafikát nyújtanak majd használóik részére, mint amilyen grafikát eddig leginkább csak a különböző játékkonzolok voltak képesek nyújtani. A szóban forgó ARM cégről egyébként röviden annyit érdemes tudni, hogy a világon forgalmazott mobiltelefonok, valamint Pocket PC operációs rendszerrel ellátott kéziszámítógépek körülbelül háromnegyedében ARM processzormag kap helyet, sőt a következő generációs Palm kéziszámítógépekben is ARM fejlesztésű chipekkel találkozhatunk majd.

Az ARM képviselői a mostani bejelentés kapcsán elmondták, hogy a minden eddiginél kiválóbb, háromdimenziós mobiltelefonos grafikát megvalósító chip fejlesztési munkálatai immár másfél éve folynak, és a fejlesztésekben komoly szerepet játszik az ugyancsak az Egyesült Királyságban székelő Imagination Technologies, mely cég PowerVR architektúrája az elmúlt években komoly karriert futott be. Az ARM munkatársai beszámoltak arról, hogy az ARM és az Imagination Technologies fejlesztőmérnökei az elmúlt hónapokban szoros együttműködést folytattak annak érdekében, hogy a PowerVR architektúrát a mobil felhasználási körülményeknek megfelelően át lehessen alakítani. Ezen közös fejlesztési projekt eredménye volt egyébként az a keresztségben PowerVR MBX nevet kapott grafikusmag, melyet nemrégiben maga az Intel, a világ legnagyobb chipgyártó cége is licenszelt. Az Intel egyébként számos más ARM termékeket és technológiát is licenszel, így többek között olyanokat is, melyeket a közelmúltban debütált XScale processzorokban alkalmaz.

"A mobiltelefonos szolgáltató cégek nem titkoltan nagyon komoly összegeket fektettek a harmadik generációs mobiltelefonos rendszerekbe, és ezen cégek értelemszerűen azt szeretnék, ha befektetéseik minél előbb megtérülnének. Ennek érdekében olyan harmadik generációs mobiltelefonokat kell piacra dobni, melyek vonzók az emberek számára, és itt jön a képbe az általunk fejlesztett, kifejezetten mobiltelefonokba szánt grafikusmag, ugyanis az emberek egyre többet játszanak mobiltelefonjaikkal, és azt szeretnék, hogy az új mobiltelefonos játékok egyre szebbek és jobbak legyenek" - nyilatkozta Noel Hurley, az ARM egyik igazgatója, majd hozzátette, hogy a PlayStation szintű grafikát nyújtó első mobiltelefonok várhatóan már 2004-2005-ben forgalomba fognak kerülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yfel #14
    Én továbbra is azt a mobilt fogom használni amit ingyen kaptam a szolgáltatáshoz ami tulajdonképpen a legegyszerűbb kis sz@r de a hangminősége ugyanolyan mint a legdrágábbaknak...

    Persze én azon idióták egyike vagyok aki arra használ egy telefont amire ki lett találva...

    Yfel
  • toyotakacsa #13
    szurmakotium:
    A Panasonic Gd52 tud hangot felvenni és csengőhangként használni. Nekem most a Humpemberg-Ducktoy szól- nagyon kegyetlen.Az igaz hogy wav, vagy mp3 tényleg jobb lenne.
  • liquid #10
    GBA szintű 2D grafikának/játékoknak van értelme, a 3D (a piciny képernyő miatt) valószínűleg nem lesz népszerű.
  • Laci73 #8
    Teljesen egyetértek. Egy kis méretű képernyő (inkább kijelzőcske) meg egy apró hangszóró hogy adná vissza egy 21 colos monitor és egy mélynyomós, 3D Dolby hangrendszer szintjét? Nekem ugyan "csak" 17 colos monitorom van, de amikor először játszottam éjszaka (magam köré rendeztem a hangfalakat :)) az Alien vs. Predator 2-vel, olyan hangulatot teremtett, hogy össze....tam magam. Erre nem képes egy mobil.
    Régebben is említettem a mintegy húsz évvel ezelőtti karórába épített televízió esetét. Kb. két évig óriási divat és gizda dolog volt, utána rájött mindenki, hogy élvezhetetlen a kis méret miatt.
  • Dynamic #7
    már látom a telefonok jövőjét, ahogy megindul a versengés a jobbnál jobb 3d-s fps-k,szimulátorok,rts-ek kiadására.
  • Laalee #5
    divattelefont ugyse vesz az eppelmeju ember :D
  • Dömper Ármánd #2
    Én csak azt nem értem, hogy azon a kis képernyőn mégis mi a frászra jó a 3D-s grafika? Mikor valami fontos beszélgetésközben lemerül a telefonod, akkor egy teljesen élethű ökölbe szorított kezet tud kirajzolni a telefon, ami éppen segítő nagyujját nyújtja feléd.
    Ha ennyi szabad kapacitásuk van, miért nem a hangminőséget javítják?