Franczy

Tuningbajnok GeForce4 Ti4200 a SUMA-tól

Mint ismeretes, az Nvidia a közelmúltban megkezdte a GeForce3-as termékcsalád tagjainak, nevezetesen az általában kiválóan tuningolható GeForce3 Ti200-nak, valamint még az utolsó napjaiban is elég drágának számító GeForce3 Ti500-nak a piacról történő kivonását, így már semmi akadálya sincs annak, hogy a cég költséghatékony GeForce4-es grafikus megoldása, a GeForce4 Ti4200 meghódítsa magának a piacot. Az Nvidia ugyan már február elején bejelentette a GeForce4-es termékcsaládot, azonban egészen mostanáig csak a két drágább GeForce4-es chipre épülő videokártyák voltak forgalomban, ugyanis az olcsóbb GeForce4 Ti4200 révén az Nvidia nem kívánt házon belüli konkurenciát állítani a kifutóban lévő GeForce3-as termékeknek.

Mostanság tehát a különböző gyártók egymás után jelentik be saját fejlesztésű GeForce4 Ti4200-as grafikuskártyáikat, vagyis ebben a piaci szegmensben is szépen lassan megindul a harc a vásárlók kegyeinek elnyeréséért. A napokban a dél-koreai SUMA Company is bejelentette saját, GeForce4 Ti4200-as grafikuschipre épülő videokártyáját, mely sokak szerint az elöttünk álló hónapok igazi best-buy terméke lehet. Rögtön az elején nem árt tisztáznunk, hogy a SUMA Platinum GeForce4 Ti4200 SE típusjelzésű vadonatúj grafikuskártya esetében a gyártó szinte az összes Nvidia ajánlást figyelmen kívül hagyta, de úgy gondolom, hogy ennek csak örülhetünk.

Először is a SUMA Platinum GeForce4 Ti4200 SE minden más hasonló videokártyától eltérően olyan BGA tokozású, hűtőbordával is ellátott memóriachipekkel rendelkezik, melyek hozzáférési ideje 3,3 nanoszekundum, ami elméletileg 600 MHz-es működési frekvenciát eredményezhet. Másrészt ugyancsak figyelemre méltó, hogy a SUMA újdonságán 128 MB DDR (Double Data Rate) memória található, valamint, hogy ezen memória nem az Nvidia ajánlás szerinti 444 MHz-en, hanem 550 MHz-en ketyeg. Összességében tehát elmondható, hogy a SUMA Platinum GeForce4 Ti4200 SE memóriafrekvenciája megegyezik a GeForce4 Ti4400-as videokártyák memóriafrekvenciájával, magfrekvenciája pedig mindössze 25 MHz-cel alacsonyabb azokénál. A kártya ezenfelül kiváló tuninglehetőségeket nyújt a felhasználók számára, ugyanis az egyik orosz hardveres website munkatársainak nem kevesebb mint 305/708 MHz-re sikerült húzniuk a SUMA újdonságát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mozesapo #12
    1000/ms
  • TheZsenyka #5
    Neron... hallod? Most lecserélheted a 4MB-os Matroxodat...
  • WiLDoR #4
    hol lehet venni? mennyiért??? azonnal rohanok, le kéne már cserélnem a riva tnt-met :) ez a kártyesz pont ideális a célra :)
  • RpPRO #2
    Kivancsi vagyok, h. olcsobban adjak-e majd, mivel ilyen ramok azert meg eleg dragak.