Franczy

Újdonságok és árcsökkentések Intel mobil fronton

Az elmúlt napokban megismerkedhettünk az Intel legfrissebb, asztali, illetve szerver számítógépekbe szánt, közeljövőben debütáló újdonságait tartalmazó ütemtervekkel, most pedig tekintsük át röviden, hogy az előttünk álló hetekben-hónapokban mire számíthatunk a hordozható számítógépekbe szánt Intel processzorok piacán!

Az Intel legfrisebb, mobil processzorokkal foglalkozó roadmapjén a cég korábbi roadmapjeihez hasonlóan fontos szerep jut a jelenleg Banias fejlesztési kódnevet viselő chipnek, melyről köztudott, hogy az Intel első, kifejezetten mobil környezetekben történő felhasználásra kifejlesztett processzora lesz, vagyis a Banias chipek a cég ígéretei szerint nem egyszerűen módosított asztali processzorok lesznek. A Banias chipek debütálását illetően az Intel nem változtatott korábbi álláspontján, vagyis, ha minden jól megy, akkor a jövő év első negyedévében napvilágot látnak majd az első Banias-alapú notebookok.

A chipgyártó természetesen a Banias bemutatkozásáig sem tétlenkedik, ehelyett előkészíti a terepet az új jövevénynek. Teszi mindezt oly módon, hogy a jó öreg Pentium III-M processzorokat fokozatosan felváltja a közelmúltban debütált Pentium 4-M processzorokkal, valamint, hogy mobil fronton különböző mértékű árcsökkentéseket hajt végre. Az Intel legközelebb május 26-án csökkenti a hordozható számítógépekbe szánt processzorainak árát, amikor is az 1,2 GHz-es működési frekvenciával rendelkező Pentium III-M chip ára 348 dollárra csökken, ezzel párhuzamosan pedig az 1,13 GHz-es, valamint 1,06 GHz-es Pentium III-M processzorok ára 268, illetve 198 dollárra mérséklődik. Emlékeztetőül: az Intel legutóbb április 26-án csökkentette mobil chipjei árát, amikor is az imént említett processzorok ára rendre 401, 294, illetve 241 dollárra mérséklődött. Mindenképpen említésre méltó, hogy hamarosan érkezik az 1,26 GHz-es frekvenciájú Pentium III-M processzor is, mely debütálásának pillanatában nem lesz éppen olcsó, egész pontosan 508 dollárba fog kerülni.

Az Intel június 9-én csökkenti mobil Celeron processzorainak árát, ekkortól kezdve az 1,2 GHz-es frekvenciájú, Tualatin magos mobil Celeron 96 dollárba fog kerülni, az 1,13 GHz-es, ugyancsak Tualatin magos mobil Celeron ára pedig 80 dollárra csökken. Nem sokkal ezután várható az immár Northwood maggal rendelkező 1,33 GHz-es, 1,4 GHz-es, valamint 1,5 GHz-es új Celeron processzorok debütálása, mely chipek rendre 134, 149, illetve 170 dollárba fognak kerülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Franczy #2
    sy: jól látod a dolgot, mindjárt javításra kerül!