Franczy

Három új Intel Pentium 4-M processzor

Az Intel kedden Manhattant választotta színhelyéül annak a nagyszabású bemutatónak, melynek keretein belül lehullt a lepel a cég legújabb, hordozható számítógépekbe szánt Pentium 4-M típusjelzésű processzorairól. A chipgyártó három új mobil processzort jelentett be, az 1,4 GHz-es, az 1,5 GHz-es, valamint az 1,8 GHz-es működési frekvenciájú Pentium 4-M chipeket, így elmondható, hogy a cég korábban debütált 1,6 GHz-es és 1,7 GHz-es mobil Pentium 4-es processzorai két kisöcsét és egy nagytestvért kaptak, vagyis az Intel Pentium 4-M termékskálája mostantól sokkal teljesebbé vált.

Elmondható, hogy a notebookokba szánt processzorok piacán mostanság csak úgy pezseg az élet, hiszen a gyártók egymás után jelentik be újdonságaikat. Ez tulajdonképpen érthető is, hiszen miközben az asztali számítógépek piacán visszaesés, addig a hordozható számítógépek piacán dinamikus fejlődés tapasztalható, mely jelenséget természetesen a chipgyártók is szeretnének kihasználni. Konkrét adatokat tekintve, az NPD Techworld piackutató cég szerint idén februárban 30 százalékkal növekedtek a notebook eladások, míg ugyanezen időszakban az asztali PC-k eladási mutatói 25 százalékkal visszaestek.


Mint az ismeretes, az Intel idén márciusban dobta piacra első Pentium 4-M típusjelzésű processzorait, azonban ezen processzorok sokak sajnálatára csak a drága, 2500 dollárnál többe kerülő notebookokban kaptak helyet. Most azonban változik a helyzet, ugyanis az 1,4 GHz-es és 1,5 GHz-es frekvenciájú processzorok debütálását követően már az 1500 dolláros áron, illetve még ennél is olcsóbban kapható notebookokban is megjelenhet a Pentium 4-es architektúra.

Természetesen a számítógépek gyártásával foglalkozó cégek sem haboznak sokat, és várhatóan napokon belül megkezdik a most bejelentett új mobil Intel processzorokra épülő termékeik forgalmazását. A Dell Computer például hamarosan piacra dobja a rendkívül kedvező, mindössze 1299 dolláros áron kapható Inspiron 2650 típusú vadonatúj notebookját, melynek alapfelszereltségéhez tartozik többek közt egy 1,4 GHz-es frekvenciájú Pentium 4-M processzor, valamint egy 14 colos képátlójú LCD kijelző.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CybearBoy #2
    Hú, nem semmi: A Dell gépében alapfelszereltség a proci meg az LCD monitor? :)
  • tomcs #1
    a banias fejlesztesevel az intel elismerte hogy a p4 gyakorlatilag alkalmatlan hordozhato gepekbe, de azert a kitarto markahu nepseg hadd vegye, aztan meg majd lecserelik. az asztali p4 notebookba meg egyszeruen gyalazatos :)))