JohnnyCage

A Bertelsmann megszerezné a Napstert

Thomas Middelhoff, a német médiaóriás Bertelsmann AG vezérigazgatója megerősítette, hogy a társaság a közeljövőben meg kívánja szerezni a fájlcsere szolgáltatásáról ismert Napstert.

Egy német jelentés szerint a médiaóriás már ezidáig is több tízmillió dollárral támogatta a Napstert.

A Die Welt napilapnak adott interjújában Middelhoff elmondta, hogy a társaság teljes egészében fel kívánja vásárolni a Napstert. A tranzakció egyébként egyes, meg nem erősített hírek szerint mintegy 30 millió dollárjába fog kerülni a Bertelsmann AG-nek.

A Bertelsmann még 2000 októberében lépett szövetségre a Napsterrel, és segítséget nyújtott a társaságnak az azonos nevű fájlcsere szolgáltatásához kapcsolódó jogsértési problémák rendezésében. A társaság 2001 szeptemberéig hozzávetőleg 100 millió dollár áldozott a Napster megsegítésére.

A teljes felvásárlás híréről már hetek óta hallani lehetett. Az elmúlt héten azonban félbeszakadtak a tárgyalások, amikor John Fanning, a Napster egyik részvényese, és egyben az alapító Shawn Fanning nagybátyja, pert indított két Napster vezetőségi tag leváltásáért.

A Napster jelenleg egy előfizetés-alapú online zeneszolgáltatás beindításán dolgozik, a társaság erőfeszítéseit ezidáig azonban megakadályozta, hogy egyes lemezkiadók a Bertelsmann támogatása ellenére sem voltak hajlandóak megállapodást kötni a zenék licenszeléséről. A Napster az elmúlt hónapban létszámcsökkentést hajtott végre, az elmúlt héten pedig határozatlan időre felfüggesztette új, fizetős online zeneszolgáltatásának bevezetését.

A Die Weltnek adott interjújában Middelhoff elmondta, hogy a lemezkiadókkal folytatott pereskedések ellenére a Napsterből könnyen az internet legsikeresebb zenei platformja válhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #4
    Rúgjunk még egyet-kettőt a döglött lóba. Ez már régen lerágott csont. Szép volt, jó volt, ennyi.
  • Supergamer-real #2
    Én Napster párti vagyok, majrá !
  • skorpio7 #1
    "...a Napsterből könnyen az internet legsikeresebb zenei platformja válhat..."

    Hogy lehet valaki ennyire buta ?!? Vagy esetleg naív , hogy a sok ingyenes "peer to peer" szolgáltatás mellett valaki fizet is a zenéért ?!?