Franczy

30 GB-os optikai adattároló a Toshibától

A Toshiba Corporation képviselői Tokióban bemutattak egy olyan, 30 GB kapacitású, 12 centiméter átmérőjű optikai lemezeket kezelő eszközt, melynek működése a közelmúltban nagy hírverés közepette bejelentett kék színű lézerfényre épül.

Ezt az optikai adattároláshoz használatos újgenerációs lézertechnológiát az idei év elején a Las Vegasban (Nevada) megrendezett "2002 International CES" szakkiállítás keretein belül jelentették be, ahol is nem kevesebbet állítottak róla, mint hogy rövid időn belül forradalmasítani fogja az optikai elven működő adattárolási megoldásokat. Az úgynevezett "Blue-ray Disc" specifikációt kilenc japán, európai és dél-koreai, fogyasztói elektronikus eszközök gyártásával foglalkozó óriáscég jelentette be közösen, majd ezt követően a DVD Forum úgy döntött, hogy megkezdi az újgenerációs technológia következő generációs DVD eszközökben történő alkalmazási lehetőségének a vizsgálatát. Szakértők előrejelzései szerint az első kéklézeres, optikai elven működő eszközök már 2003-ban megjelenhetnek a kereskedelmi forgalomban.

A kéklézeres adattárolási technológia elterjedésének közelségét jelzi többek közt az is, hogy a japán Toshiba Corporation már be is mutatta vadonatúj kéklézeres eszközének prototípusát, melyről többek közt kiderült, hogy 0,29 mikronos track szélességet használ, ily módon óriási, akár 30 GB-os adattároló kapacitás is elérhető egy normál, azaz 12 centiméteres átmérővel rendelkező optikai lemez esetében. A Toshiba képviselői elmondták, hogy az új optikai lemezek írásához 266 nanométeres hullámhosszú ultraibolya fényt használnak, a lemezeken pedig dupla-spirál formátumban helyezkednek el az adatokat tároló trackek, mely formátum a Toshiba szerint 81,6 százalékos hatékonysággal rendelkezik. A Toshiba ezenkívül azt is elárulta, hogy az újgenerációs optikai adattároló rendszere ZCLV üzemmódban működik.

A Toshiba optikai elven működő újgenerációs adattároló eszközében használatos 30 GB kapacitású lemezek adattároló rétegének az anyaga: Ge-Sb-Te. Az eszköz prototípusával az eddigiekben elvégzett tesztek azzal az eredménnyel zárultak, hogy az új technológia hibajavító képessége kiváló, a minden eddiginél nagyobb kapacitású lemezeket pedig minden további nélkül akár ezernél is többször újra lehet írni. Az újfajta lemezek esetében egyébként ugyanazt az UDF fájlformátumot használják, mint a jelenlegi DVD lemezek esetében, ezenkívül pedig kiderült, hogy a Toshiba eszközének adatátviteli sebessége 35 Mbps.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csatti #14
    Lehet, hogy egyszerubb, de en mar le nem ulnek egy c64 ele jatszani
  • Tomcat.no1 #9
    A DVD ha jól tudom azért drága mert rohadt sok a selejt a kész darabokban. Ennek az az oka, hogy a hagyományos vörös lézert alkalmazzák és anna a pontos vezérlését stb. nagyon nehéz hibátlanul belöni....
    Viszont a kék lézer hullámhossza a vörös lézerhez képes kissebb és a hagyományos CD-knél alkalmazott mechanikával is tökkéletesen működik s ebböl adódik, hogy ez olcsobban előállítható mint a DVD.
    (hogy miért nem használták eddíg a kék lézert? Mert nem tudtak eddig, elég nagy teljesítményű lézer diódát készíteni amivel írni is lehetett)
  • Laci73 #8
    Igen, jónak hallom én is. De menj fel a www.cdgrab.hu-ra és kérdezd meg a Polcz Petit.
    Ő megmondja (ha van ideje) mit érdemes venni.
  • CybearBoy #7
    Egy Teac 24x/10x/40x-re gondoltam. Szerintem ez elég jó.
  • Laci73 #6
    Vehetsz nyugodtan, még két-három évig el lehet használni. De arra ügyelj, hogy legalább 12x-es legyen, és megbízható. Nekem először egy 4x/4x/32x Philips volt (gondoltam jó márka) de szerencsémre tönkrement, és ráfizetéssel egy jobbra cseréltem (LG).
  • CybearBoy #5
    Nekem meg még CD írom sincs :). Most tervezek venni egyet, szerintem még most sem kés?. Anyyi DVD szabvány van most, meg még blue-ray disc, meg mittomén mi, elleszek én még jódarabig a CD-kel, aztán majd csak lesz valami általánosan elterjed formátum, ami tényleg széleskörben felválthatja a CD-t.
  • H3Lc2Y #3
    hmm... lehet még sem veszek DVD írót az elkövetkező 1-2 évben.. inkább várok még 2-3 évet, és veszek ilyen írót.. na jó, de ilyen logikával meddig várjak.. mert 2005-6 fele kijön a holodisk... több Tbyte-osak.. de már én is unom a sima CDR-RWt..
  • Csatti #2
    na jo, de mondjatok meg nekem mikor lesz ez tenyleg forgalomban, meg tetves hagyomanyos dvd-iroval sem talakoztam itthon pedig mar kezdem unni a cdket
  • Laci73 #1
    30Gb... pár éve egy vinyó max. mérete volt...