St

A DVD már elavult?

A Constellation 3D célul tűzte ki, hogy kifejleszti és legkésőbb piacra dobja azt az új adathordozó struktúrát, amely majd a CD-ROM és DVD-ROM leváltására lesz hivatott. A cégnek több ilyen irányú fejlesztése van, köztük a legfontosabb az FMD-ROM (Fluorescent Multilayer Disc) és az FMC-ROM (Fluorescent Multilayer Card).

Ahogy a nevéből is kitűnik az új média többrétegű lesz. Az egymásra préselt lemezekről különböző szögből indított lézersugárral lehet az információkat kiolvasni. Az első modell a tervek szerint szabványos 120 mm széles, tíz rétegű lemez lesz, 140 GB kapacitással. Összehasonlítás képpen a DVD tárolókapacitásának jelenlegi határa 18 GB, amelyen elfér akár 20 óra tömörített film is.

Az FMD-ROM kistestvére lesz a FMD Microm WORM, amely a mindössze 3 cm átmérőjével laptopokhoz és kis méretű kézi gépekhez készül nagykapacitású tárolónak. A 10 rétegű kislemezen 4 GB körüli adat férhet majd el.

A hitelkártya nagyságú ClearCard-ROM a tervek szerint 10 GB tárolókapacitással bír majd, amely kétszerese a normál DVD kapacitásának, viszont kifejlesztés után töredéke az árának és a méretének.

A 2001-re tervezett bemutató a többrétegű technológia kapacitásának csak az alsó határa. A mérnökök számítása szerint a fejlesztéssel elmehetnek akár 1 terabájtos (1024 GB) lemezekig is. Az olvasó hardware képes lesz a DVD és a CD-ROMOK olvasására. Későbbiekben terveznek még az új médiából RAM (írható/olvasható) változatot is.

Forrás: Constellation 3D

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!