Franczy

Késve ugyan, de megjelent a Kyro II SE

A Power VR Technologies képviselői az eredeti tervekhez képest ugyan több mint fél éves késéssel, de a napokban végre bejelentették a korábban sokak által várva várt Kyro II SE típusjelzésű új grafikuschipet, melynek piaci sikere a mai körülmények között több mint kérdéses.

A várakozásoknak megfelelően a most bejelentett új Kyro grafikuschip nem hozott semmilyen architektúrabeli változást, vagyis a Kyro II SE a már jól ismert és a SuperGamez tesztlaborját is megjárt Kyro I, illetve Kyro II chipekben található PowerVR Series3-féle úgynevezett "tile" architektúrára épül, és sajnos továbbra sem található benne hardveres T&L engine, vertex shader, vagy pixel shader. Nem titok, a Kyro II SE és Kyro II grafikuschipek közötti különbség abban merül ki, hogy míg a Kyro II működési frekvenciája csak 175 MHz volt, addig a Kyro II SE grafikuschip már kereken 200 MHz-es frekvencián ketyeg.

Szakértők egybehangzó véleménye szerint manapság nem sok sikerre számíthat egy olyan grafikuschip, mely elődjétől mindössze 25 MHz-es frekvenciatöbbletében különbözik, valamint sokak szerint ez a minimális különbség még akkor sem lett volna túl meggyőző a felhasználók számára, ha a Kyro II SE időben jelent volna meg a piacon. Mint azt tudjuk, az időben történő megjelenésre sajnos nem került sor, így most a Kyro II SE-nek egy olyan piacon kell a lehetőségekhez képest jól szerepelnie, ahol az olyan úgymond nagyágyúk, mint amilyen pédául az Nvidia, vagy az ATI minden piaci szegmensben óriási küzdelmet folytat a konkurencia ellen. A grafikuskártya-piac mai körülményeinek ismeretében egy percig sem lehet kérdéses, hogy a Kyro II SE-nek valahol a belépőszintű grafikuskártyák piacán kell próbálkoznia, ahol átveheti a korábbi Kyro I-es és Kyro II-es kártyák szerepét. A Power VR Technologies egyébként a meghajtó szoftverek ráncfelvarrásától is vár némi teljesítménytöbbletet, azonban várhatóan ezen többlet mértéke sem nagyon haladja majd meg a pár százalékot. A Kyro II SE driverében egyébként a legnagyobb újdonság az új EnT&L technológia, mely nem más, mint egy optimalizált T&L engine emulációs szoftver.

A Kyro II SE grafikuschip piaci debütálásával egy időben természetesen a Hercules és Videologic cégek is bejelentették saját Kyro II SE-alapú grafikuskártya újdonságaikat. A Videologic Vivid!XS Elite és Hercules 3D Prophet 4800 nevet viselő új videokártyákon 64 MB SDRAM memória található, mely a kártyákra integrált Kyro II SE grafikuschipek frekvenciájához hasonlóan 200 MHz-es frekvencián működik. Az immár AGP4x-es támogatással rendelkező Kyro II SE-alapú kártyák egyébként TV-kimenetekkel is rendelkeznek, áruk azonban egyelőre még nem ismert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #8
    a GF2mxeknél a sima kyro 2 is jobb volt. ez az SE pedig velsószínű a GTSsel versenyzik majd.
    ára olyan 30k körül lesz
    tekintve, hogy 1 GF4Mx meg 50, lesz helye.
  • Bilux #5
    Ez a kártya kb Gef4Mx sebességű lesz!
  • Laci73 #3
    Emulált T&L... egy mezei GeF2MX leveri minden tekintetben.
  • Ligend #2
    Kell akkor egy PCX2-es? Olcson megszamitom neked. :-) Meg markas is, asszem' Matrox...
  • b #1
    > nem más, mint egy optimalizált T&L engine emulációs szoftver

    mindíg is imádtam a póvervéeres kártyákat. ezentúl is fogom. :)