Franczy

Öt vadonatúj ATI chipset a láthatáron

A világ második legnagyobb grafikuschip gyártójaként nyilvántartott ATI Technologies számára teljesen új vizekre evez akkor, amikor vadonatúj chipseteivel belép az alaplapi chipkészletek nagyon komoly konkurenciaharcot biztosító piaci szegmensébe. A kanadai cég képviselői a németországi Hannoverben a napokban zajló CeBIT 2002 számítástechnikai szakkiállításon elmondták, hogy az idei év közepén már nem kevesebb mint öt különböző Radeon magos integrált chipkészlet lesz forgalomban, vagyis az ATI a chipset piacon egyszerre több fronton is támadásba kíván lendülni. Az ATI Technologies-féle alaplapi chipsetek közül egy a belépőszintű és egy a középkategóriás, Pentium 4 processzoros asztali számítógépek piacára lesz pozícionálva, egy a Pentium 4 processzorokkal szerelt hordozható számítógépek piacára készül, ezenkívül pedig egy-egy ATI chipset az Advanced Micro Devices (AMD) processzoraival szerelt asztali, illetve hordozható számítógépekben történő felhasználásra lesz felkészítve. Az ATI mind az öt chipkészletének közös vonása, hogy a cég jól bevált Radeon grafikusmagja található meg bennük.

Az ATI nem is olyan rég még vezető pozícióban volt a grafikuschipek nagyon kemény piaci szegmensében, azonban az utóbbi időkben az Nvidia letasztította a trónról a kanadai céget. Ekkor támadt az ATI vezetőinek azon ötlete, hogy mi lenne, ha az ATI az alaplapi chipkészletek piacán is szerencsét próbálna, ily módon pedig adott esetben jelentős bevételi forrásokat szerezhetne. Az ATI vezetőségének döntését nagymértékben befolyásolta, hogy mostanság egyre nagyobb igény mutatkozik a grafikusmaggal rendelkező integrált chipkészletek iránt, melyek révén jelentősen olcsóbb belépőszintű személyi számítógépeket lehet készíteni. Az ATI-nak egyébként már csak azért is új piacok felé kellett kacsingatnia, mert a legnagyobb konkurens Nvidia is nyitott egy új piac, a játékkonzolok piaca felé, ugyanis mint az köztudott, a Microsoft első konzolja, az Xbox több Nvidia gyártmányú alkatrészt is tartalmaz.

Rajesh Shakkarwar, az ATI Technologies marketing részlegének igazgatója a CeBIT-en azt nyilatkozta, hogy a legfrissebb előrejelzések szerint a 2006-ban legyártott grafikusmagok mintegy 60-70 százaléka a különböző integrált chipkészletekbe kerül majd, ami azt igazolja, hogy az ATI Technologies jól döntött akkor, amikor az integrált chipsetpiacra történő belépésről határozott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MuldR #4
    sabe: Most mondjam hogy az enyembe meg az a hiperszemet Cirrus Logic van :)
    Szal te meg csak orujje :)
  • RpPRO #1
    Hi! Ez most nem tartozik ide szorosan, de par napja olvastam az SG egy masik cikkeben, h. aszongyatok, sokkal jobb a radeon8500 kepminosege, mint a geforce3-e. Valami linket tudna kuldeni valaki, ami errol szol? Miben jobb?, elesebb?, 3d-ben is?, stb... Koszi.