Franczy

Végveszélyben a Transmeta?

Az IDC piackutató intézet szakértői úgy vélik, hogy a szebb napokat is látott Transmeta cégnek a hordozható számítógépekbe szánt processzorok piaca helyett valamely sokkal gyengébb konkurenciaharcot biztosító piaci szegmensben kellene inkább próbálkoznia, ugyanis egy a Transmetához hasonló méretekkel rendelkező cég nagy valószínűséggel halálra van ítélve a mobil processzorok piacán. Az IDC szakértői örömmel fogadták ugyan, hogy a Transmeta állítólagosan végre meg tudta oldani a Crusoe 5500-as és Crusoe 5800-as processzorai kapcsán felmerült gyártási problémákat, és hogy a Sony, valamint a Fujitsu a közeljövőben három olyan új notebookot kíván piacra dobni, melyekben különböző Transmeta chipek jutnak majd főszerephez, azonban a szakértők szerint ezen örvendetes tények mit sem változtatnak azon a tényen, hogy a Transmeta napjai meg vannak számlálva.

"A Transmeta mobil processzorpiaci részesedése jelenleg nagyon kicsi, lényegében elhanyagolható. Úgy vélem, hogy a Transmetának eddig sem volt könnyű dolga ebben a piaci szegmensben, de a közeljövőben talán minden eddiginél nehezebb lesz a cég dolga, ugyanis a hordozható számítógépekbe szánt processzorok piacán a konkurenciaharc egyre csak fokozódik. Szerintem a Transmeta akkor járna a legjobban, ha időben kiszállna ebből a számára mindenképpen embertelen piaci szegmensből, és más piacokon próbálna szerencsét. Ott van például az alacsony fogyasztású, beágyazott chipek piaca, mely piaci szegmensben szerintem minden eddiginél nagyobb sikerre számíthatna ez a nem túl nagy cég" - nyilatkozta Andy Brown, az IDC piackutató cég mobil kommunikációs eszközökkel foglalkozó részlegének az egyik szakértője.

A Sony nemrégiben jelentette be azt a PictureBook PCG-C1MV típusjelzésű vadonatúj hordozható számítógépét, melyben a Transmeta Crusoe 5800-as processzorának 733 MHz-es verziója jut főszerephez, valamint a Fujitsu is a napokban jelentette be a 800 MHz-es frekvenciájú Crusoe 5800-as processzorral szerelt LifeBook P-2040 típusú, illetve a 700 MHz-es Crusoe 5500-as chipre épülő LifeBook P-1000 típusú új notebookjait. Szakértők szerint a Transmeta szempontjából mindenképpen örvendetes, hogy két ilyen nagy gyártó Transmeta processzoros notebookok forgalmazásába kezd, azonban a szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy ez még nagyon kevés a sikerhez. Mindenképp említésre méltó, hogy az említett Crusoe 5800-as és Crusoe 5500-as mobil processzorokat a Transmeta már tavaly júniusban bejelentette, azonban különböző tervezési és gyártási problémák miatt ezen chipek gyártása csak a közelmúltban kezdődhetett meg, ilyen késést pedig egyetlen mobil piaci érdekeltségekkel rendelkező cég sem engedhet meg magának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JTBM #6
    Miért nem gondol senki arra, hogy miért nincsen kis autógyártó cég? Azért mert a legtöbb ember megérti, hogy egy autót nem lehet tisztességesen egy sufniban összerakni. Egy proci kicsi, tehát azt akár otthon is meg lehet csinálni. Ez nem igaz, egy procit nehezebb legyártani, mint egy autót, mert sokkal bonyolultabb. A Transmetának nincsen meg sem a tapasztalata, sem a tudása, hogy egy ligában játszon az Intellel, az AMD-vel, az IBM-el, stb.
  • Laci73 #3
    Úgy értem rövidesen csak a nagy cégek maradnak fenn. A kiscég fogalma pedig egyenlő lesz a sarki fűszeressel és a bérelt lakásban működő négy-öt fős vállalkozással.
  • Supergamer #2
    Ez miota uj politika?
  • Laci73 #1
    Hát igen, körvonalazódik az új gazdaságpolitika: a nagy cégek nem hagyják élni a "területükre" belépő kisebb cégeket.