Franczy

Mozgalmas hét elé nézünk

A jövő hét igencsak mozgalmasnak ígérkezik, ugyanis az Intel ezen a héten tartja egyik legrangosabb összejövetelét, az Intel Developer Forumot (IDF), valamint várhatóan a nagy konkurens Advanced Micro Devices (AMD) és Broadcom cégek is nagyon aktívak lesznek a hét folyamán. Kezdjük rögtön ezen utóbbi céggel, melynek leányvállalata, a kiváló minőségű termékeiről híres ServerWorks a napokban bejelenti legújabb duálprocesszoros alaplapi chipkészletét, mely már az Intel vadonatúj, Prestonia fejlesztési kódnevű, Pentium 4-alapú szerver processzoraihoz készült. Aztán itt van a legnagyobb Intel konkurens, az AMD, mely jövő hétre időzítette a szerver számítógépek piacára szánt következő generációs alaplapi chipsetének bejelentését, mely időzítés szakértők szerint korántsem véletlenül alakult így, ugyanis az AMD ily módon szeretné némileg magára terelni a figyelmet, miközben a szakma jeles képviselői várhatóan a nagy felhajtás közepette megrendezendő IDF-en tartózkodnak majd.

Az Intel-féle IDF összejövetel alcíme a "Digitális Univerzum Fejlődése" lesz, mely alcím azt jelenti, hogy a mostani IDF-en a világ legnagyobb chipgyártó cége minden, a közeljövőben napvilágot látó digitális újdonságáról szót ejt majd, így a cég képviselői többek közt a nem számítógépes piacra szánt újdonságokról, valamint a személyi számítógépek, szerver számítógépek és notebookok piacára szánt új Intel termékekről is lerántják majd a leplet. Különböző források szerint az Intel az IDF-en minden korábbinál magasabb működési frekvenciájú Pentium 4-es és Celeron processzorokat mutat majd be, és az első, Pentium 4-es alapokon nyugvó mobil Intel chipeket is itt lehet majd először működés közben megtekinteni.

A Broadcom tulajdonában lévő ServerWorks az IDF-fel egy időben, február 25-én jelenti be a 333 MHz-es memóriabusz frekvenciát és az 533 MHz-es rendszerbusz frekvenciájú Intel processzorokat támogató vadonatúj alaplapi chipkészletét, mely nem titkoltan az Intel által az IDF-en bemutatandó Plumas chipsettel fog konkurálni abban a piaci szegmensben, ahol jelen pillanatban a ServerWorks az "úr". Az AMD egyébként már e héten megszellőztette az újgenerációs Hammer processzoraihoz készített alaplapi chikészleteihez kapcsolódó információkat, és várhatóan a jövő héten is hallunk még az AMD különböző 64 bites fejlesztéseiről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!