SG.hu·

Japánban is hódító útjára indult az Xbox

A szoftveróriás Microsoft Bill Gates elnök személyes felügyelete mellett pénteken a társaság számára rendkívül kritikus japán piacon is kiadta Xbox elnevezésű játékkonzolját.

A redmondi (Washington) központú Microsoft a társaság bejelentése szerint mintegy 250 ezer Xbox játékkonzolt szállított Japánba az eszköz hivatalos kiadására. Japán a játékkonzolok egyik legnagyobb piaca a világon, érthető tehát, hogy a szoftveróriás kiemelt figyelmet szentelt az Xbox sikerének biztosítására az országban.

Mint Bill Gates egy korábbi interjú során elmondta, a társaság célja nem az, hogy megdöntse az Xbox tavaly novemberi, amerikai kiadásának sikerét. A Microsoft mindössze azt szeretné elérni, hogy a japán hardcore játékosok megkedveljék a konzolt. - A kiadások során arra törekedünk, hogy a leglelkesebb játékosok megvásárolják a konzolt, és elmondják barátaiknak, "Nézd, ez a következő generáció" - tette hozzá a világ legnagyobb szoftvercégének vezetője.

"Úgy érzem, ez egy valóban lenyűgöző eszköz" - mondta Atsushi Ishizaka, egy 22 éves japán fiatalember, aki már 12 órával a kiadás előtt az elsősorban várta a Microsoft első konzoljának kiadását. Miközben a Microsoft alkalmazottjai zöld kesztyűket, Xbox logós sapkákat, és forró kávét osztogatott a hidegben várakozó tömegnek, Atsushi azt is elmondta, hogy már tavaly november 15-én a New York-i Time Square-en is ott volt az Xbox amerikai kiadásán, így a mostani már a második Microsoft játékkonzolja lesz.

A kérdésre, hogy a Microsoft meg tudja-e ismételni az amerikai kiadás sikerét, amikoris a társaság hat hét alatt 1,5 millió konzolt adott el, Gates azt mondta, a mostani kiadás nem esik egybe a karácsonyi szezonnal, így két adatot nem lehet majd összehasonlítani. A vezető szerint a Xbox japán eladásai decemberre már reprezentálni fogják a játékkonzol iránt mutatkozó keresletet az országban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Att2002. 03. 03.. 00:17||#16
Legfeljebb "kamionról leesett" példány jut nekünk..:-)
Igazán engem az egész xdoboz dolog hidegen hagy, egyetlenegy programot sajnálok jelenleg, hogy nincs (még) PC-s verzió, ez a Oddworld:Munch Odyssee...Ami a proggykat illeti, be lehet majd szerezni a másolt gaméket ehhez is, mint a PS/PS2-höz, ide még chip meg action replay sem kell...:-)))))...Talán a DVD verziókat először drágábban, esetleg találnak megoldást a több CD-re való szétvágásra..
© Inquisitor2002. 02. 25.. 18:44||#15
"Az EU-ból érkező áruk után elvileg nem kell kell vámot fizetnünk..."
???
Nem csak akkor ha mi is EU leszünk, nem pedig balkán széle közepe? 😊
© GAMECUBE2002. 02. 24.. 21:22||#13
a dobozt mar feltortek, szal annak annyi😊
© liquid2002. 02. 24.. 15:58||#12
Itthon annak a konzolnak van sikere, amire nagy választékban/gyorsan/olcsón lehet gémet írni/iratni. A Doboz (majd ha megjelenik valamikor) sokáig mostohagyerek lesz ebben a tekintetben, az átlag konzolos gamer max az újságokban olvas a játákokoról. GC detto, nem csoda, hogy mi már jó pár éve ilyen PS/PS2 ország vagyunk.
© Bucser2002. 02. 24.. 08:40||#9
Magyarországon még egy fél évig nem is tervezik kiadni az X-box-ot.....
© CSOCSO2002. 02. 24.. 05:43||#8
eu röhejes😊 250 ezer x-et szállitottak😊 hát ha ebből nem foygot el az összes😊))))))))))))))
© liquid2002. 02. 23.. 20:41||#6
Azaz 15 év múlva (vagy soha: mi magyar legények azt is ügyesen össze tudjuk szavazni magunknak, nem is állunk már tõle olyan távol). Na mindegy, ne politizáljunk :-), dewdew kollégának 120 százalékig igaza van: meg kell nézni, hogy az USAban mekorra siker volt az Xbox/GCube páros- pedig elvileg vaskos recesszió van. ettõl moi még NAGYON messze vagyunk - sajnos.
© Inquisitor2002. 02. 23.. 18:07||#5
Majd ha mi is keresünk 600.000 yent vagy 2-3000 eurót 😊
© dewdew2002. 02. 23.. 17:09||#4
Annyira kulonbozunk mi magyarok es a gazdag orszagok nepei.
Itt erolkodunk, hogy nekunmk soha nem lesz, mert ha van is ra penzunk megvenni a konzolt, akkor a jatekokat nem tudjuk megvenni, warezolni azokat meg meg nem lehet, tehat el is felejthetjuk az XBox-ot vagy a PS2-ot.
Az altalunk "kocsog paraszt" gazdag kulfoldinek titulalt egyen meg kb 2 napi berebol veszi emg a gepet, a jatekokert meg kemeny "fel" napot dolgozik.
Igy nem nehez ketto gepet is birtokolni... siman kirazzak a kisujjukbol.
Meg lehet nezni a forumban a PC-s jatekoknak lealdozott topikot. Ott eleinte azon ment a vita, hogy melyik a jobb (PC vs konzol). Ha a nepnek lenne penze, akkor nem lenne abban a topikban sok tizezer hozzaszolas, mert a PC mellett minden csaladban lenne egy PS2 es egy XBox is.