JohnnyCage

Véget ér az Intel rákellenes programja

Az Intel/UD cégek által folytatott rákellenes projekt hamarosan lezárul, az egyelőre azonban nem egyértelmű, hogy a döntés mögött pénzhiány, vagy a kitűzött cél teljesítése állhat-e.

Mint Andy Prince, a United Devices (UD) vállalati kommunikáció részlegének igazgatója elmondta, a rákellenes kutatási projekt a közeljövőben véget ér, mivel a két társaság elérte a kutatás célját. "Valójában még túl is teljesítettük eredeti céljainkat a projekttel. A megállapodás szerint 250 millió molekula viselkedését kellett elemeznünk 8 fehérjével szemben. Jelenleg közel állunk ahhoz, hogy befejezzük 3,5 milliárd molekula 12 fehérjével szembeni viselkedésének vizsgálatát. Szó sincs a kutatás időelőtti lezárásáról. A projekt egyszerűen véget ért" - mondta Prince.

A projekt tudományos hátterét Graham Richards, az Oxford University professzora biztosította. Az egyetem professzora azonban máshogy látja a kutatás lezárulásának okát, mint a United Devices. "A United Devices már tavaly karácsonykor le akarta zárni a projektet, mivel a társaság szerint a kutatás túlzottan költséges" - mondta Richards professzor. "A kutatások áprilisig előreláthatólag még folynak, de a folytatáshoz további támogatásra lett volna szükség. Információim szerint az Intel nem volt elég nagylelkű a pénzbeli támogatás összegét illetően" - tette hozzá.


A United Devices az elmúlt hónapban óriási megdöbbenést keltett, amikor a projekt mintegy 1,5 millió tagját a lépfene kutatására irányította a rákellenes program helyett. Emellett rengetegen méltatlankodtak a váltás módja miatt is. A UD állítólag e-mail értesítést küldött a tagoknak, és az információ a társaság weboldalán is elérhető volt. A projekt legtöbb résztvevője azonban semmilyen értesítést nem kapott, illetve látott.

A chipóriás Intel ezidáig nem közölte, pontosan mekkora pénzösszeget fordított a rákellenes projektre. Egyes szakértők szerint a támogatás a biztosított hardvereszközökön felül mintegy 1 millió dollár volt. Az Intel szóvivője szerint a társaság továbbra is elkötelezett a hasonló kutatási projektek iránt, és számos olyan kutatás folyik, amelyben a rákellenes projekt tagjai a jövőben részt vehetnek, és felhasználhatják számítógépeik szabad számítási kapacitását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • galocza #22
    talán lesz egy másik "önzetlen" cég, amely felvállalja a folytatást. van egy-két multi, amelynek az összeg meg se kottyan, viszont jó reklám az orvostudomány támogatójának szerepében tetszelegni, és még jobb a "nagy intelt" véltani. ha az amdnek vagy viának lenne fölös pénze (max az utóbbinak lehet), nagy csapás lenne az intelre...
  • Bith #21
    Én 31708 pontnál tartok jelenleg. Kb. azóta csinálom, amióta elkezdődött. Total CPU time: 128nap 23óra 50perc 15mperc
    Amikor szónélkül váltott a lépfenére, akkor én egyből letiltottam azokat a csomagokat, szal annyira nem zavart, a már letöltött 1-et kiszámolta aztán visszaállta a rákra. Egyébként a weboldaladra loginolva lehet engedélyezni/letiltani a csomagtípusokat.
    Viszont nemtom mitől van az, hogy tegnap 100pontot adott a hálókártyámra, ma meg már megint csak 38-at (a 100 sokkal reálisabb...).
  • Zozo76 #20
    Meg en inditottam itt a SuperGamez-en a RAKKUTATAS topicot, ami szepen mukodik, a franc se gondolta akkor hogy ilyen hulye vege lessz... :(
  • Veriel #18
    En csak azt mondom, hogy van sok millio felhasznalo, aki szivesen futtatja a klienst onzetlenul, nehogy mar ne legyen egy multi ceg, aki par milla dollart raszan a kutatasra.
    Olyan cegeknek, mint az intel, az ms, vagy akar az amd, nem nagyobb aldozat leperkalni egy millat USD-ben, mint nekem ejjelente bekapcsolva hagyni a gepem.
    Persze nem kotelezo.. Mindenesetre varjuk ki, mi lesz.
  • FreeHome #16
    Papin szerintem félre értettél engem. Olvasd el még 1x a hozzászólásom, és a cikket! Ez a véleményem, és nem kell belekötni, maximum ne érts vele egyet! Úgy tünik kicsit érzékeny vagy az "Intel" szóra. Egyébként meg ezekszerint az Intel már mégsem támogatja a rákkutatást, ahogy írtad. Még valami: nem az Intel-t szídtam, hanem azt, aki leállítatta a rákkutatás programot.(gyengébbek kedvéért)
    Csá
  • Csatti #10
    Szerintem is szar ugy, de a project meg tartani fog aprilisig, az anthraxot ki lehet kapcsolni, es senki sem mondta azt, hogy az egesz ertelmetlen volt. Mivel a tenyleges feldolgozast a "hit"-ek alapjan fogjak vegezni es lehet, hogy a tobbi szamitasnak is ami kesobb jon lesz ertelme. Arrol nem is beszelve, hogy szerintem az anthrax kutatasnak is tobb ertelme van mint az ufokat kergetni.
  • FreeHome #9
    Én is nagyon csalódott vagyok. Itt föztem a processzorom, hogy minnél több feladat legyen kész, és a listán minnél magasabbra kerüljek, erre tessék. Itt nem az Intel volt a fő támogató, hanem Te én, és mindenki, aki részt vett ebben. Nem akarok szemét lenni, de remélem, hogy aki az Intel-nél kitalálálta, hogy állítsák le a programot, és ne támogassák tovább, annak meghal egy hozzátartozója rákban. Csak hogy lássa, hogy mit tett. Én például azért főztem a gépem éjjel nappal, mert reméltem, hogy talán embereket menthet meg a számítógépem. Most tarok 14950 pontnál. Sok értelme volt. Gratulálok!
  • Bith #7
    Én meg naívan azt gondoltam, hogy ez azért van hogy megtaláljuk a rák ellenszert. De mostmár tudom, hogy cask azért volt, hogy X mennyiségű adatot feldolgozzunk a nagy semmiért.
  • Veriel #6
    Tok gaz. Akkor most hiaba szamoltam :(((
    Ha meg a Setit nyomtam volna, lehet, hogy mar ufo csajom lehetne...
  • atee #5
    vegre tudok aludni:) kikapcsolom a gepemet:)
    Es Megyek atvenni a Nobel dijamat a rak ellenszerenek megtalalasaert:))