JohnnyCage

A Dell vezetője fellendülést lát

Jim Schneider, a Dell Computer pénzügyi igazgatója a napokban elmondta, hogy a nagyteljesítményű PC-k iránti vállalati kereslet az utóbbi időben erősödött, hogy ez mikor fog növekvő eladásokban megmutatkozni, az azonban bizonytalan.

A számítógépgyártó óriáscég pénzügyi igazgatója a San Francisco-i Banc of America Securities Technology Conference konferencián tartott beszédében elmondta, egyelőre nem lehet tudni, a vállalati felhasználók vásárlási kedve az idei év második negyedében, vagy inkább második felében jön-e meg. Schneider azonban úgy véli, mivel a vállalatok legutóbb 1998-1999 környékén korszerűsítették számítógépes rendszereiket várható, hogy 2002-ben ismét elindul egy vásárlási hullám.

Egyes információk szerint a vállalatok asztali rendszereinek 30, notebookjainak pedig mintegy 25 százaléka három évnél régebbi. Schneider úgy véli, a cégek általában minden harmadik évben vásárolnak új PC-ket a régiek helyett, ezért egy ilyen újítási hullám az idei évben már időszerű. A vezető elmondása szerint a Windows XP megjelenése, illetve a 2 GHz-et is meghaladó órajelű processzorok elterjedése további késztetést adhat a vállalatoknak a vásárlásra.

Egyes elemzők Schneiderrel ellenben azonban úgy gondolják, a visszaeső gazdaság, illetőleg a vállalatok költségcsökkentési lépései miatt az üzleti célú számítógépek életciklusa ezúttal megnőtt, és a cégek a közeljövőben nem fognak új PC-k vásárlására költeni.

Az elmúlt év utolsó negyede jelentős növekedést hozott a számítógépek eladásaiban a megelőző időszakhoz képest. Mindez azonban elsősorban az otthoni felhasználóknak köszönhető. "A fellendülésben az otthoni felhasználók játszottak döntő szerepet. Az üzleti célú rendszerek eladásai gyengék maradtak. Szükség van némi fellendülésre a vállalati szegmensben is" - mondta Schneider. A vezető mindenesetre leszögezte, a Dell készen áll kihasználni az alkalmat, amennyiben a vállalati piacon ismét fellendülés mutatkozna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!