JohnnyCage

ASUS A7N266 és A7N266-E nForce alaplapok

Az első nVidia nForce-alapú Athlon alaplapok immár a piacon vannak, az ASUS megoldásainak kiadása egyelőre még várat magára. Érdemes-e azonban várni rájuk?

Mint ahogy azt korábban már megírtuk, az első nForce alaplapot a tajvani Micro-Star International (MSI) adta ki MSI K7N420 Pro néven. Jelenleg az MSI megoldása az egyetelen nForce alaplap a piacon. Az ASUS közelmúltban bemutatott két új alaplapja december közepén kerül a boltokba, felmerülhet tehát a kérdés, hogy az ár és a specifikációk tekintetében melyiket célszerű választani, illetve érdemes-e egyáltalán várni az ASUS megoldásaira.


Az ASUS bejelentése szerint az A7N266 és A7N266-E alaplapok mindössze abban fognak eltérni egymástól, hogy amíg az előbbi modell alaplapra integrált C-media CMI8738 6 csatornás audiórendszert fog tartalmazni, az utóbbi az nVidia nForce 420D változatára épül, amely integrált Dolby Digital 5.1 hangrendszert tartalmaz S/PDIF digitális kimenettel. A két alaplapnak egyébként még a NYÁK-lapja is egyező.

Az ASUS két alaplapjából az A7N266-E típusú lesz a drágább, a Dolby Digital 5.1 hangrendszer miatt. Az alapmodell ára 195 dollár, az E változat pedig 215 dollárért lesz kapható. Mindez az ár sokak szerint meglehetősen drága, főleg annak tudatában, hogy a drágább változattal -a LAN vezérlőt leszámítva- egyező tudású MSI modell "mindössze" 180-185 dollárba kerül. A Micro-Star alaplapja ráadásul már kapható.

A jelentős árkülönbséget, valamint a késést figyelembe véve az ASUS nForce-alapú megoldásai jelen pillanatban nem tűnnek túlzottan jó választásnak. Ezért az árért ugyanis nagyobb teljesítményű rendszer állítható össze külön részegységekből. Kivétel persze, ha valaki ragaszkodik az nForce-hoz, illetve az ASUS-hoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JTBM #3
    Vessetek egy pillantást Tom bátyó oldalára, ezek az alaplapok lassabbak a VIA KT266A chipsetjénél és sokkal drágábbak is...
  • leslie #2
    Mar regen van, es plane olcsobban. Pl. mostanaban jo valasztas az Epox 8KHA+ lap. Teszteken etalon, es eloben is hozza a tole elvart teljesitmenyt. Es most 36+Fa...
  • Long_Gun #1
    Na végre talán lessz egy normális athlon lapunk.
    Igaz egy "pöttyet" drága :(((