Franczy

ATI és VIA tervek

Különböző források szerint a kiváló minőségű grafikus megoldásairól híres ATI nem hagyja válasz nélkül az Nvidia által a közelmúltban bejelentett, Nforce névre keresztelt alaplapi chipkészletet, valahogy úgy, ahogy az Nvidia a hordozható számítógépek frontján a közelmúltban hadrendbe állította a GeForce 2 Go, illetve a jelenleg még csak NV17M fejlesztési kódnévvel rendelkező grafikuschipjeit az ATI hasonló kategóriába tartozó grafikus megoldásai ellenében. Ezen források tudni vélik, hogy az ATI óriási vehemenciával készül beszállni az integrált alaplapi chipsetek piacára, persze ez az információ egyelőre még nem hivatalos, ugyanis az ATI képviselői várhatóan csak a jövő év első negyedévében, azaz pár hónapon belül jelentik majd be a dolgot.

A eddig kiszivárgott információk szerint az ATI nem egy, hanem egy egész sor integrált chipkészlet bejelentésére készül a jövő év elején, ami azt jelenti, hogy mind az asztali számítógépek, mind a notebookok el lesznek látva integrált ATI chipkészletekkel, sőt egy szekción belül még különböző teljesítmény és árkategóriába tartozó ATI chipsetek is napvilágot látnak majd. Az eddigiekben a legtöbb információ az ATI A3 fejlesztési kódnevet viselő újdonságról került nyilvánosságra, melyről annyit lehet tudni, hogy egy Radeon 7500-as grafikus maggal rendelkező, AMD Athlon processzorokhoz készített alaplapi chipkészlet, mely szerencsére támogatja a normál AGP slotba helyezett grafikuskártyákat is. Az ATI az alaplapi chipseteibe integrált grafikus magok esetében a mobil Radeon grafikuschipek fejlett energiagazdálkodási rendszereit alkalmazza majd, melynek köszönhetően a chipek áramfelvétele minimális lesz, ezenkívül pedig azt is tudni lehet, hogy az ATI egyetlen meghajtó szoftvert fog majd fejleszteni, mely a piacon megvásárolható összes diszkrét és integrált, asztali, illetve hordozható számítógépekbe szánt chipsethez jó lesz.

A VIA háza táján is nagy a készülődés, ugyanis a cég tervei szerint a jövő év elején napvilágot lát a VIA P4M333-as típusjelzésű integrált chipset, melyben a Zeotrope fejlesztési kódnevet viselő grafikus mag kap majd helyet. A sokak által várva várt Columbia első példányai a jövő év tavaszán, legrosszabb esetben nyarán jelennek majd meg, és a cég ígéretei szerint az új 300 MHz-es frekvenciájú grafikuschip négy pipeline-ja, valamint teljes körű DirectX 9 kompatibilitása révén kiváló teljesítményre lesz képes. A Columbia sorozatgyártása azonban egyesek szerint csak 2002 végén, illetve 2003 elején kezdődik meg, és kérdés, hogy akkoriban milyen teljesítményre lesz képes egy olyan chipset, mely az eredeti tervekhez képest legalább egy év csúszásban van. Mindenesetre a VIA rendkívül nagy reményeket fűz a Columbiához, mely a cég reményei szerint 2003-ban, illetve 2004-ben igazi sikertermék lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • marque #9
    Én internetre, mp3ra, videózásra használok Athlont. Te! Hidd el nem csak játszani lehet vele!

    [Ui: Na jó és kingpinezek 5ezerrel:D]
  • marque #8
    "..az ATI nem egy, hanem egy egész sor integrált chipkészlet bejelentésére készül"

    ..

    "..napvilágot lát a VIA P4M333-as típusjelzésű integrált chipset, melyben a Zeotrope fejlesztési kódnevet viselő grafikus mag kap majd helyet"

    Nesze nektek specializálódás. Most hirtelen mindenki mindent tudni akar???.. :)
  • JTBM #7
    Remélem jobb chipset lesz, mint az NForce, mert az csúnyán beégett.
    Látogassatok el Tom bátyó homelapjára.
  • An-Dee #2
    Ez szerintem nem igaz.