Franczy

AMD Hammer chipset információk

A legfrissebb információk szerint az AMD-n kívül a három legnagyobb tajvani chipsetgyártó cég, az ALi, a SiS és a VIA Technologies is forgalomba kívánja hozni saját, AMD Hammer processzorokat támogató alaplapi chipkészleteit, persze ez egyáltalán nem meglepő. A Hammer termékcsaládba tartozó első 64 bites AMD processzorok gyártása várhatóan már a jövő év végén, illetve 2003 elején megkezdődik, ami azt jelenti, hogy a chipsetek gyártásával foglalkozó cégek is javában fejlesztik már az erre az új platformra készülő chipkészleteiket, melyekről lassan egyre több információ szivárog ki az érintett cégektől.

Jelenleg annyit lehet tudni, hogy az asztali számítógépek piacára szánt AMD ClawHammer processzorhoz az összes említett chipsetgyártó gyárt majd alaplapi chipkészleteket, azonban a szerver számítógépek piacára pozícionált SledgeHammer processzorokhoz kizárólag az AMD gyárt majd chipsetet, mely egyébként jelenleg a Golem fejlesztési kódnevet viseli magán, persze ez nem meglepő, hiszen a jelenlegi Athlon MP processzorok esetében is hasonló a helyzet. Figyelemre méltó, hogy a jelenlegi információs szerint kizárólag a szerverpiacra szánt Golem chipset rendelkezik majd PCI-X busz támogatással.

Különböző források szerint az említett chipsetgyártó cégek egy ideje már gőzerővel azon munkálkodnak, hogy az AMD ClawHammer processzorok piaci megjelenésével egy időben forgalomba tudják hozni saját, Hammer támogatással rendelkező chipseteiket. Némi késés csak az integrált alaplapi chipkészletek esetében lesz tapasztalható, melyek várhatóan csak valamikor 2003-ban látnak majd napvilágot.

Az is nyilvánvaló, hogy a Hammer processzorokhoz készített chipsetek nem rendelkeznek majd memóriakontrollerrel, ugyanis az AMD ezen új processzorai integrált memóriakontrollerrel rendelkeznek majd. Ezalól csak az integrált alaplapi chipkészletek képeznek majd kivételt, ugyanis ezen chipkészletek esetében az integrált grafikus vezérlő megköveteli a memóriakontroller jelenlétét.

A legfrissebb információk szerint az AMD a Golem és Lokar, a VIA a K8HTB, az ALi az M1687 és M1688, a SiS pedig a SiS755 és SiS760 típusjelzésű chipsettel száll be a várhatóan komoly konkurenciaharcot biztosító Hammer chipsetpiacra. Ezen chipsetek közös vonása egyébként, hogy déli hídjuk (South Bridge) révén USB 2.0, IEEE 1394 és ATA/133 támogatással rendelkeznek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)