Franczy

Einux szerver AMD Athlon XP processzorral

A nagy sűrűségű szerverszámítógépek, valamint hálózati adattároló eszközök és biztonsági megoldások fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozó Einux cég képviselői a tegnapi nap folyamán a kaliforniai Los Angelesben bejelentették a világ jelenlegi legnagyobb teljesítményű egyprocesszoros rack-alapú szerverét, az Einux A-Serv A1150 SuperBird-öt, melyben a napokban bejelentett 1,6 GHz-es frekvenciájú AMD Athlon XP 1900+ processzor jut nagyon fontos szerephez. A bejelentés kapcsán az Einux szóvivője elmondta, hogy azért választották az AMD csúcsprocesszorát ebbe az újgenerációs, nagyteljesítményű rack-alapú szerverbe, mert teljesítménye egyértelműen nagyobb az Intel jelenlegi csúcsprocesszorának, a 2 GHz-es frekvenciájú Pentium 4-es chipnek a teljesítményénél, ráadásul az Intel üdvöskéje sokkal drágább is.


A cég fejlesztői elmondták, hogy az Einux A.Serv A1150 SuperBird szerverben a VIA Technologies egyik legfrissebb chipsetére, a VIA KT266A-ra épülő alaplap kapott helyet, mely maximálisan 1,5 GB PC2100-as DDR SDRAM memória befogadására képes, ezenkívül pedig említésre méltó, hogy a szerverbe kívánságra akár négy darab hálózati kártya is rendelhető, mely által garantálható a maximális hálózati flexibilitás. Mivel az Einux újdonsága esetében egy nagy sűrűségű rack-alapú szerverről van szó, rendkívül fontos szerepet játszik a megfelelő hűtés, így a cég mérnökei az újdonság esetében is alkalmazták az Einux által szabadalmaztatott ServerKool és CPUKool technológiákat, valamint a szerver folyamatosan optimális belső hőmérsékletének elérésében az alumínium-magnézium ötvözetből készülő borítás is nagy szerepet játszik. Az új Einux szerver esetében használt különleges alumínium-magnézium ötvözetet a fejlesztők elmondása szerint a repülőgépgyártó cégek fejlesztették ki a közelmúltban, és lényegében úgy működik, mint egy óriási hűtőborda, mely egyben természetesen a szerver borítása is, ily módon a szerver belső hőmérséklete akár 10 C fokkal is csökkenthető.

A bejelentés kapcsán a cég képviselői részletesen kifejtették a közelmúltban bejelentett Palomino magos AMD Athlon XP processzorokban rejlő lehetőségeket, úgy mint a QuantiSpeed architektúrát és a 3DNow! Professional utasításkészletet, valamint hangsúlyozták, hogy az AMD új processzorai 10-50 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújtanak, mint az Intel-féle Pentium 4-es chipek. Az AMD Athlon XP 1600+, 1800+, 1900+ processzorokkal szerelt Einux szerverek ára rendre 1395, 1595 illetve 1795 dollár, mely ár egyébként egy 20 GB-os merevlemezt (7200 RPM) és 256 MB PC2100-as DDR memóriát is magába foglal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TheZsenyka #20
    Hogy EZ Mekkora hőt termelt, ahhoz kétség nem fér...
  • TheZsenyka #19
    BELZ... békaphatod... ugye tudod miért? Én nem fikáznám az AMD-t a helyedben... tudom én hogy nagy P4 fan vagy de valljuk be hogy az Ultra160-as hdd-ről is leforrt a cache memória... hogy ezt a beömlött kakaó vagy a hűtetlenség okozta arról lehet vitatkozni...
  • szucsati #13
    Jól elrepültetek a témától, de ha már itt tartunk, ezt a vidcsit nézzétek meg:
    http://www.jatekok.hu/files/wmv/amdathlon-1.wmv

    Ti láttok ott füstöt? Mert én nem!

    Ez a rack teccik {8-)
    Egy szekrény ilyennel kb 0.3 mp alatt lehet egy full dvd filmet divx-be tömöríteni {8-)
    Ja és AMD melegedéséről még annyit, hogy ebben a Palomino magis avn, az meg jóval hűsebb.
  • pite #9
    nem hiszem...
    hörg...
    :D
  • Benedekco #8
    Ebből az egész fűtőtest dumából elegem van!!!
    baromság
    Vegyé1 normális bordát+ kúlert aszcsá!!
    asztán ahhogyanaszt ez a húsevő őslény (Raptor) is mondotta van 1 hárdver képernyő
    aki nem hiszi dögöljön +
  • Bekomman #5
    Az a baj hogy ahogy halad az AMD párhuzamosan kell fejleszteni a porszívókat a hűtéshez. Az én 1.4-esem is épp eleget fűt. Mióta megvettem rettegek bekapcsolni mi van ha leáll a ventillátor jelszóval.