SG.hu·

3D-s grafika kéziszámítógépeken

A finnországi Helsinkiben van egy kis cég, a Fathammer, mely azzal foglalkozik, hogy a kéziszámítógépekből és a mobiltelefonokból háromdimenziós grafika megjelenítésére alkalmas videójáték váljon. A cég fejlesztői a napokban bejelentették legújabb fejlesztésüket, az X-Forge-ot, mely nem más, mint egy az asztali számítógépeken elérhető grafikai minőséggel kecsegtető 3D-s, multimédiás játékfejlesztési platform a Microsoft Pocket PC, Symbian OS és mobil Linux operációs rendszereket használó kéziszámítógépek számára.

A bejelentés kapcsán a fejlesztők be is mutatták az X-Forge interaktív demóját, mely az elmondások alapján teljesen zökkenőmentesen futott a teszt alapjául szolgáló Compaq iPAQ kéziszámítógépen, miközben a háromdimenziós grafika mellett a jó minőségű zene is bizonyára nem kis mértékben terhelte a parányi eszköz processzorát és memóriáját. A demó egyik részében egy női alak és egy hullámzó energiagömb volt látható, a bemutató másik jelenetében pedig egy madár repült, miközben kiutat keresett egy barlangból. A fejlesztők hangsúlyozták, hogy amit a parányi számítógép kijelzőjén látni lehet, az nem előre renderelt, hanem real-time, azaz valós időben készülő grafika.

Szakértők szerint a fejlesztők részéről nem kis teljesítmény egy ilyen nagy tudású és zökkenőmentes futást garantáló kéziszámítógép játékplatform kifejlesztése, persze nem meglepő, hogy a Fathammer cég munkatársainak nagy része korábban hardcore demó kóder volt. Samuli Syvahuoko, a Fathammer egyik alapítótagja például 1993-ban részt vett az Unreal névre keresztelt, kiváló háromdimenziós grafikával megáldott demó fejlesztési munkálataiban, mely demó akkoriban még 386-os számítógépeken futkározott és számos díjat elnyert. Emberünk két évvel ezután három társával együtt megalapította a Remedy Entertainment céget, mely többek között a Death Rally és az utóbbi idők egyik legsikeresebb FPS-e, a Max Payne fejlesztésével volt elfoglalva a közelmúltban.

A fejlesztők elmondták, hogy a tesztre használt Compaq iPAQ kézsizámítógépekhez hasonló teljesítményű, 206 MHz-es frekvenciájú StrongARM processzorral szerelt parányi számítógépeken kiváló sebességgel futnak majd a közeljövőben megjelenő, X-Forge platformra épülő játékok, ám bizonyos megkötésekkel a szerényebb teljesítményű kéziszámítógépeken is játszhatók lesznek ezek az új játékok.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Inquisitor2001. 11. 09.. 16:53||#15
Volt szerencsém kipróbálni Compaq iPaq-on a Quake I-et (Az is StrongArm procis + Windows CE) és pont olyan volt mint anno PC-n, csak kisebb felbontásokban :)
Addig is Windows CE-re van GBA emulátor (is) kismillió játékkal a Communikátorhoz meg C64 emulátor van :D
Csak hogy addig is legyen mivel szórakázni ...
(Más kérdés, hogy én pl. egy PC-re se fizetnék annyit, mint amibe ezek kerülnek!)
© pite2001. 11. 08.. 18:33||#10
nem azert, de compaq ipaq-on fut a quake1 is
csak iszonyat szornyu iranyitani...
Törölt felhasználó2001. 11. 08.. 18:30||#9
egy mobil 10 rugó alatt van. egy normális pda 150 rugónál kezdődik, nem beszélve a több százezer forintos kommunikátorról. elöbb a platformnak kell elérni fogyasztókat aztán alkalmazásoknak, nem?
© Garfield2001. 11. 08.. 15:43||#8
Könyörgöm, minek???

Aki ennyire játékbuzi, hogy már a kézigépén is játszik, az menjen el szipológushoz...
© MuERTe2001. 11. 08.. 15:02||#7
DOOM 3 PDA Edition :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
© Remedy2001. 11. 08.. 13:56||#5
So kár itt arcolni.
© Remedy2001. 11. 08.. 13:55||#4
Szerintem meg kiváló ötlet. A sok gyerek már most is folyton a mobilt nyomkodja, most lesz online játék, esetleg multiplayer. So ez nagyon ütős dolog, a Death Rally pedig annyira király, hogy még ma is szeretem, pedig igen régi.
Törölt felhasználó2001. 11. 08.. 13:08||#3
szerintem ez ugyanolyan bukás lesz, mint a max péjn. a demókóderek jó programozók viszont annál rosszabb manágerek. itt maga a célközönség hiányzik. sajnos.
© Viza2001. 11. 08.. 11:46||#2
"az asztali számítógépeken elérhetõ grafikai minõség"... Hat persze. A mondat helyesen inkabb igy hangzana: "a tiz evvel ezelotti asztali szamitogepeken elerheto minoseg" ;)