SG.hu·

Okostelefonokon is hódít majd a 3D

Bár sokan még a televíziókészülékek esetében is feleslegesnek tartják a 3D-tartalmakat, ez még a különböző hordozható eszközökön is elterjedhet az elkövetkező években, mégpedig igencsak gyorsan.

Az In-Stat előrejelzése szerint alig néhány év alatt fontos áttörés következik majd be a mobil szegmensben, ahol különösen az okostelefonokat érinti majd jelentős mértékben a 3D terjedése. Miközben ugyanis a gyártók a mozi után a nappaliban is szeretnék meghonosítani a technológiát és az ezt támogató televíziókkal minél több háztartást bevonni a területbe, addig a következő lépést már a hordozható eszközök jelentik majd, erre pedig nem is kell sokat várnunk.

2014-re már 60 millió ilyen hordozható készüléket szállíthatnak le világszerte, ezek között pedig megtalálhatók lesznek a tábla PC-k, az okostelefonok, valamint a hordozható konzolok. Nyilván ez utóbbiak esetében a legegyértelműbb a 3D felhasználásának lehetősége, hiszen a játékosok között erre sokan tarthatnak igényt, ám az okostelefonok esetében kiemelik, hogy ezen megoldások jó része már most is elegendő teljesítményt nyújt az úgynevezett autostereoscopic 3D, vagyis a speciális szemüveget nem igénylő technológia támogatásához, így meglehetősen csekély erőfeszítésre lesz majd szükség a gyártók részéről.

A következő 5 évben az okostelefonok jelentik majd a legnagyobb kiugrási lehetőséget a platform felhasználását illetően a mobil szegmensen belül, az illetékesek számára pedig könnyebbséget jelent, hogy ezen készülékek esetében jóval könnyebb megbecsülni, megjósolni a felhasználó kijelzőtől mért távolságát, mint a televízióknál, ezzel pedig javíthatják a végeredményt.

A piackutató cég szerint 2012-ben, vagyis alig két év múlva, az ilyen okostelefonok már az összes mobil 3D készülék 45 százalékát tehetik ki, ez pedig csak az első lépés lesz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© karesz62010. 12. 12.. 01:07||#16
Én a 3d telót pl el tudnám úgy képzelni mint egy elsõosztályú oktatási segédeszközt. Képzeljétek el ahogy az orvospalánta tanulja az élettan/kórélettan tárgyakat olvassa a tankönyvet ezen a kijelzõn és ha akarja a szöveg megfelelõ részére rábökve lát egy 3d grafikát arról a részrõl amit éppen tanul pl egy mûködõ szivet. Ha akarja nagyíthat és láthatja a sejteket vagy mégtovább biokémiai infókat kaphat. Ugyanakkor kedve szerint változtathatna is a dolgokon így problémákat okozva a kórélettani folyamatokat lehet tanulni. Szerintem a számítási teljesítménnyel sem lenne sok baj az animációk erõsen túlnyomó többségét elõre le lehetne gyártani igazából csak le kéne õket játszani (max a sebességet állítgatni)inkább az lenne a baj hogy túl nagy lenne.
© karesz62010. 12. 12.. 00:38||#15
Te fogod megvenni hogy a csemetéd menõzhessen a holografikus haverjainak a virtuális térben. Jah és a telefon sem lesz igazi csak virtuális. Az ára viszont annál valósabb.:))

Amúgy azért a 3d vel szerintem eleget lehet kreatívkodni mondjuk egy tábla pc-n mérnököknek csodálatos átlagembernek érdekes.
Amúgy meg befogom a szám mert annak idelyén megvettem az iphone t és meg voltam róla gyõzõdve hogy ennél több telóba nem fér. Ma már a hd kamera a menõ és akkora hardveres teljesítmény hogy az a gép amirõl most írok kevesebbet tud mint a samsung galaxy s. (na jó kb pont annyit) Arról nem is beszélve mennyire hozzámnõtt (és mindenkihez akit ismerek és smartphone ja van) ez a készülék. Mult héten nem tudtam feltölteni csak 1x ami ugye az internethasználat bluetooth wifi stb teljes bojkottját vonta maga után. És ugye kezdtek a régi reflexek elõjönni. Rögtön kiderült hogy nem tudom hol a legközelebbi újságosbódé nem tudom honnan lehet metro ujságot szerezni internet terminált kell keresni ha a suliban óra/vizsgafelvételt kell intéznem a budiból eltüntek az újságok nem használhatom a youtube playlisteket zenehallgatásra hanem le kell tölteni stb.:)) Ha belegondolok hogy ericson t20 ról váltottam erre kb 2 éve...
© porneczy2010. 12. 11.. 21:29||#14
igazából a 4D az az idõ
© laci 7002010. 12. 11.. 19:19||#13
Nekem nem kéne mobilra 3D... :S Sztem fölösleges, de persze ez lesz a menõ és mindenkinek ilyen kell majd... -.-
Amúgy nem tom miért nyomják még ezt a vacak 3D-t mikor már létezik 4D-s film is... :S :P Haverjaim akik már láttak 3D-s és 4D-s filmet is szerintük a 3D nagyon gyenge! :P Igaz 4Dben még csak ilyen vackok vannak amikkel bemutatják hogy miben más, meg mit tud stb...

© Syntech2010. 12. 08.. 17:30||#12
hudájóneked!!!<#rinya>
© zedow2010. 12. 03.. 21:29||#11
most is az okostelefokomrol irok, es kepzeljetek 3D-s :D
© Chriss7452010. 12. 03.. 16:49||#10
Egy uj dolog amit le akarnak nyomni a torkunkon. Eloszor lehet vele vezetek nelkul teleonalni, utana csereld le, mert kell a szines kijelzo, utana csereld le, mert kell a 3G, utana csereld le mert kell a smartphone, most meg a 3D.

Hanyadszor vesszuk meg ugyanazt?
© Szefmester2010. 12. 03.. 15:32||#9
Akkor fog majd elterjedni ha munkák pityu azt mondja hogy ez kell a népnek.. addig meg akár a nintendo3DS is világsiker lehet, telefonokba akkor sem rakják..
© jocco2010. 12. 03.. 13:12||#8
Böven lesz felvevö piac anyuci apuci ugy is megveszi majd a csemtéjének hogy tudjon vele menözni... az iphone-t se lehetett még itthon kapni de a plázában minden második tizenéves azzal rohangált :D
© AgentKis2010. 12. 03.. 13:00||#7
Állat lesz a buszon 320x240 ben 3Ds filmeket nézni. Mondjuk pont ez miatt a célközönséget is keverik. Aki okostelefont használ (meg tudja fizetni) nem utazik busszal, a kocsijában meg sokkal jobb és nagyobb 3D kijelzõ lehet. Szerintem annyira fog elterjedni, mint a WAP.