Franczy

Alpha Terascale szuperszámítógép

A Terascale névre hallgató vadonatúj Compaq szuperszámítógép a legfrissebb híradások szerint elkészült és már üzemel is, a hivatalos átadására pedig jövő hét hétfőn a Pittsburghi Szuperszámítógép Központban kerül sor egy ünnepélyes rendezvény keretein belül.

A Compaq Computer által összeállított új szuperszámítógépben nem kevesebb mint 3000 Alpha EV68 típusú processzor felelős az óriási számítási teljesítményért, mely processzorok egyébként 750 különálló szerverben kaptak helyet. A fejlesztők elmondása szerint a 750 szerver megfelelő sebességű összekapcsolását a Quadrics cég által szállított alkatrészekkel tudták megoldani. Ahogy azt már említettem, a Terascale-t a Pittsburghi Szuperszámítógép Központban fogják használni, megtervezésében pedig részt vettek a Pittsburghi Egyetem, a Carnegie Mellon Egyetem, valamint a Westinghouse Electric szakemberei is.

A Compaq szerint az új szuperszámítógép másodpercenként hatbillió számítás végrehajtására lesz képes, mely érték azt jelenti, hogy a 3 terabyte memóriával ellátott Terascale szuperszámítógép teljesítménye nagyjából 10 ezer normál asztali számítógép összteljesítményével van egy szinten. A fejlesztők elmondása szerint nem is volt kétséges, hogy a Compaq Alpha processzorai kerülnek majd a Terascale-be, hiszen az Alpha chipek elsősorban kiváló teljesítményükről híresek a Unixos szerverszámítógépek piacán. A Compaq boszorkánykonyháiban egyébként már javában folynak a jelenleg Marvel fejlesztési kódnevet viselő, következő generációs EV7-es Alpha processzor fejlesztési munkálatai, azonban az EV8-at, valamint utódjait nyugodtan el lehet felejteni, ugyanis ezen processzorok helyett a Compaq már az Intel Itanium, illetve később a McKinley processzorait fogja favorizálni.

Különböző források szerint az első Marvel-alapú szuperszámítógépekről az SC2001 konferencián lehet majd megtudni valamit, mely konferencia egyébként idén november elején Denverben kerül megrendezésre. Eközben pedig a Los Alamosi Nemzeti Laboratóriumban egy újabb Compaq szuperszámítógépet építenek a cég szakemberei, mely ha elkészül, másodpercenként körülbelül harmincbillió utasítás végrehajtására lesz képes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rotator #2
    DivX tömörítést vállalnak vajon?