Franczy

Az AMD vezetője a cég helyzetéről és újdonságairól

Egy a napokban az AMD elnök-vezérigazgatójával készült riportban Hector de J. Ruiz elmondta, hogy a legnagyobb konkurens céggel, az Intellel folytatott konkurenciaharc és a félvezetőiparban immár huzamosabb ideje tapasztalható nehézségek ellenére szerinte az AMD jelenlegi piaci pozíciója rendkívül kedvezőnek mondható.


Hector de J. Ruiz
Ruiz tehát úgy gondolja, hogy az AMD háza táján semmi gond nincs, sőt reményei szerint a cég a közeljövőben egyre nagyobb piaci részesedéshez tud jutni, hiszen az e héten debütáló új Athlon processzor termékcsalád várhatóan nagy népszerűségnek örvend majd a felhasználók körében, és sikerrel veszi fel a harcot az áltánosságban magasabb frekvenciájú Intel Pentium 4-es termékcsaláddal, valamint Ruiz az interjúban arra is utalt, hogy október folyamán minden eddiginél több információ derül majd ki az AMD első 64 bites processzorairól.

Ruiz említést tett az új Athlon XP processzorok esetében újra bevezetett teljesítmény-viszonyszám alapú jelzésrendszerről, melyről már több alkalommal is beszámoltunk, így most erről röviden csak annyit, hogy például egy Athlon XP 1800 jelzésű processzor a valóságban nem 1800 MHz-es, hanem csak 1500 MHz-es, az AMD szerint azonban a teljesítmény nagyjából egy 1,8 GHz-es frekvenciájú Intel Pentium 4-es processzor teljesítményének felel meg. Ruiz szerint ezzel a régi-új jelzésrendszerrel minden rendben van, azonban szakmai körökben egyértelműen ellenérzéseket váltott ki ez a korábban már sokat átkozott rendszer. Persze egy részről érthető az AMD ezen stratégiája, hiszen a cég vezetői korábban arról panaszkodtak, hogy a hozzá nem értő felhasználók számára a processzorokon feltüntetett frekvenciaérték mindennél fontosabb, és emiatt az amúgy kiváló teljesítményű 1,4 GHz-es Athlon chipekből általában kevesebbet tudnak eladni, mint a magasabb frekvenciájú Intel processzorokból.

Ruiz elmondta, hogy ha minden jól megy, a jövő év második felében sor kerülhet a 64 bites Hammer processzorcsalád bejelentésére, a Hammer chipek széles körben azonban várhatóan csak 2003-ban terjednek majd el. Az AMD Hammer processzorok egyébként az ígéretek szerint jelentősen olcsóbbak lesznek az Intel hasonló kategóriás processzorainál, miközben processzormagjuk jóval kisebb lesz azokénál.

Visszatérve az Athlon XP processzorokra, Ruiz az interjú végén elmondta, hogy az új chipek várhatóan már idén széles körben elterjednek, és a dolgok jelenlegi állása szerint semmi nem gátolhatja meg a jövő év első negyedévében esedékes 0,13 mikronos gyártási technológiára való átállást, vagyis az AMD tartja magát a korábban kiadott ütemterveihez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laalee #15
    nem csak lefuttathatna egy helyesiras ellenörzöt mielött kiteszi a cikket... az hogy egy forumba vagy kommentbe szarul irunk az senkit se zavar, de ha mar egy munkat adsz ki a kezedböl az legyen normalis.
  • zplayer #14
    bocs, a P2 helyett P4 termeszetesen
  • zplayer #13
    Bechmarks>
    Nem akarok partvitakba bonyolodni, de eppen most neztem meg az AthlonXP1800+(1.533Ghz) vs Pentium2 2GHz teszteket. Hat az Intel felkotheti a gatyajat. Az AMD pedig messze alulertekelte a procit a jelenlegi magos P4-el szemben... Abszolut korrekt az uj jeloles.
    http://www.tomshardware.com/cpu/01q4/011009/index.html
  • Zoi #12
    OK. Nem gondoltam at az angol jelenteset. Bocs.
  • Zoi #6
    Ha azt mondana, hogy gond van, akkor velemenyed szerint az meg azt jelentene, hogy nincs gond?
    Fura....
  • Laalee #5
    a semmi gond nincs, az azt jelenti hogy gond van :)
  • TV #2
    Hajrá AMD, az intel is belehúzott imho szóval mostmár lehet versenyről beszélni.