JohnnyCage

A Bertelsmann bízik a Napster sikerében

német óriáscég Bertelsmann AG vezetői a napokban kifejtették véleményüket a Napsterrel kapcsolatban. Mindt nyilatkozatukból kiderült, a társaság bízik a Napster mielőbbi újraindulásában, és a sikerben egyaránt.

A BMG lemezkiadó (Bertelsmann Music Group) anyacége, a Bertelsmann AG úgy véli, a Napster megújult, előfizetés-alapú zeneszolgáltatásának beindulására már nem kell sokáig várni. A német óriáscég vezetői meg vannak győződve arról, hogy az új, fizetős Napster szolgáltatás a tervek szerint, időben beindulhat, és sikeres lesz.

A Bertelsmann Napster iránti optimizmusa nem véletlen, hiszen a német cég volt az, amely a pereskedés leállítása mellett a pártfogásába vette a világ egykor leghíresebb zeneszolgáltatását működtető társaságot. A Bertelsmann közbenjárásával vált lehetővé az is, hogy a Napster új formában, előfizetés-alapú zeneszolgáltatásként ismét beindulhasson. A társaságnak, amely a tavalyi év végén kötött szövetséget a kereszttűzben álló szolgáltatás működtetőjével, ezidáig 100 millió dollárba került a Napster életben tartása.

"Bízok abban, hogy a szolgáltatás a közeljövőben ismét beindul" - mondta Klaus Eierhoff, a Bertelsmann DirectGroup részlegének elnök-vezérigazgatója. Eierhoff hozzátette, hogy közel 2 millió felhasználó jelentkezett az új szolgáltatás bétatesztelésére. "Ha ez nem az új szolgáltatás iránti bizalom jele, akkor mi az?" - kérdezte a Bertelsmann vezető a társaság éves költségvetési konferenciáján.

Az új szolgáltatás beindítása felé egy jelentős lépcsőfok volt, amikor a hét elején a National Music Publishers' Association (NMPA - Nemzeti Audiólemez Kiadók Szövetsége) előzetes megállapodás kötött a Napsterrel. A RIAA (Record Industry Association of America - Amerikai Lemezkiadók Szövetsége) azonban továbbra is pereli a társaságot, így a Napster jogi problémái még nem oldódtak meg teljesen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bekomman #1
    A Bertellsmann ma lett a világ 4. legnagyobb média vállalata.