Franczy

Új ABIT alaplapok

A kiváló minőségű tuning alaplapjairól ismert ABIT cég fejlesztőmérnökei a jelek szerint továbbra sem pihennek egy percig sem, hiszen a napokban nyilvánosságra került legfrissebb ABIT roadmap szerint az előttünk álló pár hónapban számos új ABIT alaplap lát majd napvilágot.

Az ABIT cég Intel processzorokhoz fejlesztett, közeljövőben megjelenő alaplapjai közül az egyik legfontosabb új board ABIT BL7E névre hallgat, és várhatóan már idén októberben kapható is lesz. A normál ATX formátumban készülő BL7E az Intel i845-ös chipset révén a Socket478-as tokozású Intel Pentium 4-es processzorok fogadására lesz képes, ezenkívül pedig három DIMM memóriafoglalat, egy AGP4x-es slot, öt PCI slot, 4 USB port, valamint egy ATA/100-as RAID vezérlő is az alaplap részét képezi majd.

Az ABIT VX7-RAID a VIA vadonatúj P4X266-os chipsetére épül, és ugyancsak a Socket478-as Intel Pentium 4-es processzorok fogadására hivatott. Az idei év utolsó negyedévében napvilágot látó normál ATX-es boardon többek között három DDR DIMM memóriafoglalat, valamint egy ATA/100-as RAID vezérlő is megtalálható lesz.

Az ABIT BD7-RAID lesz az első, DDR memóriákat támogató Pentium 4-es ABIT alaplap, mely várhatóan a jövő év első negyedévében kerül majd forgalomba. A normál ATX formátumban készülő új boardon egy AGP4x-es slot, hat PCI slot, egy CNR slot, valamint a már jól ismert RAID vezérlő is megtalálható lesz. Tervbe van véve egy BD7II RAID típusjelzésű alaplap piacra dobása is, az azonban egyelőre még kérdéses, hogy a board mivel nyújt majd többet a BD7-RAID-nél.

A 2002 első negyedévére ütemezett ABIT SD7-RAID típusú alaplap a SiS645-ös chipset révén a Socket478-as tokozású Pentium 4-es processzorokat kezeli majd, ezenkívül pedig néhány DDR DIMM memóriaslot, egy AGP4x-es slot, hat PCI slot, 4 USB port, valamint egy RAID vezérlő is az alaplap részét képezi majd.

Az ABIT természetesen az AMD-s frontvonalat sem kívánja elhanyagolni, melynek következtében már a jövő hónapban forgalomba kerül majd az ABIT KR7A-RAID típusú alaplap, mely a VIA cég KT266A chipsetére épül, és Socket A tokozású processzorokat fogad. Ezen a boardon négy DDR DIMM memóriafoglalat, egy AGP4x-es slot, hat PCI slot, négy USB port és egy ATA/100-as IDE RAID vezérlő található.

Az ABIT KS7 esetében a SiS 735-ös chipset jut majd főszerephez, mely természetesen már DDR memóriatámogatással is rendelkezik. Az idén novemberben napvilágot látó újdonságon egy AGP slot, hat PCI slot, egy ATA/100-as kontroller, valamint egy integrált hangrendszer is megtalálható lesz.

Végül, de nem utolsósorban az ABIT NV7 egy Nvidia nForce chipsetre épülő új alaplap lesz, melyen három DDR DIMM slot, egy AGP slot, hat PCI slot, négy USB port, valamint egy ATA/100-as RAID vezérlő kap majd helyet. Az ABIT NV7 a jelenlegi tervek szerint idén decemberben kerül majd piacra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #15
    Solitarius: A gyors alatt mindössze annyit értettem hogy ezek a raid vezérlők általában UDMA-100-al birnak, és mivel lehetőség van külön kábelekre rakni a cuccokat igy egyiknek sem kell a másikra várni. A többi gondolom világos. :)
  • narumon #13
    "És a RAID nem csak a vinyók összefűzésére vagy tükrözésére van?? Ha valaki tudja irja le légyszi."

    Nem! A 10-es hozzásólásban már leirtam.
  • narumon #10
    Colonius: De itt nem volt bejelentés csak egy kiszivárgott roadmap.
  • narumon #9
    Láma & Rex: A Raidet nem csak Raid rendszerként lehet használni hanem egyszerű gyors IDEként is amikor is 8 egységet tudsz rákötni ez pedig sok embernek nagyon jól jön. 1, DVDrom 2, Cdiro 3, c: vinyó 4, D vinyó, 5 mobil rack. Ez az én felállításom, de haveroméban pl két mobil rack van.
  • narumon #4
    Colonius: Mivel egyik lap sem jelent még meg igy gondolom kicsit nehéz lenne árat irni.
  • narumon #2
    NV7 RULEZ!! :))