JohnnyCage

A SiS és az ALi készül a Pentium 4 háborúra

Mind a SiS, mind a VIA Technologies korábban szeptemberre tervezte az új Pentium 4 chipkészletek bejelentését, mint utóbb azonban kiderült, a gyártók előrébb tolták ezeket az időpontokat augusztus közepére. Samuel Liu, a SiS elnöke elmondta, hogy az új SiS 645 típusjelű Pentium 4 chipkészlet szeptemberben már tömegtermelésben fog készülni. Az ACER Labs. Inc. (ALi) saját, M1671 Pentium 4 chipkészletének tömegtermelését még az év vége előtt szeretné elkezdeni.

A vezető alaplapgyártók szerint ezzel ellenben az első minták megérkezése és az alaplapok kiadása között legalább fél évnek el kell telnie, mivel a chipeket várhatóan két-három alkalommal vissza kell majd küldeni a kisebb hibák kijavítására. Az alaplapgyártók úgy vélik, az új chipkészleteken alapuló alaplapok tömeggyártása nem kezdődik meg az év vége előtt.

Az Intel saját, Brookdale chipkészlete szeptember 10. után lesz megtalálható a Pentium 4 alaplapokon. Bár az Intel megoldás várhatóan megelőzi a tajvani gyártók termékeit, az ALi, VIA és SiS cégek chipkészletei már a nagyteljesítményű DDR-SDRAM-okat is támogatni fogják. Huang Yi-sung, az Intel ázsiai részlegének igazgatója elmondta, hogy a társaság rendkívül nagy mennyiségű rendelést kapott a Brookdale chipkészletre, de a cég gyártókapacitása elegendő lesz a teljesítésére.

Az Intel licensszel nem rendelkező VIA P4X266 chipset a hírek szerint kisebb mennyiségben már az alaplapgyártók rendelkezésére áll, de a nagy gyártók a jelek szerint csak akkor fogják alkalmazni, ha hiány lesz az Intel Brookdale chipjeiből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!