Knee

A világ első vezeték nélküli "összfunkciós" eszköze

A PC-EPhone Inc. bejelentette, hogy egyelőre sajnos még csak az Egyesült Államok és Kanada területén, de azonnal megkezdi a világ első olyan kézi eszközének a forgalmazását, amely tulajdonképpen egy kézi PC, PDA, organizer, szórakoztató készülék és CDMA telefon egyben, és ami a "PC-EPhone" névre hallgat. A bejelentés létrejötte a több éves tervezésnek és a tavalyi bemutatók szülte várakozásnak köszönhető. Az érdeklődők először a múlt év novemberében a Comdexen, majd ez év júniusában a PC-EXPO-n tekinthették meg. "A PC-EPhone a jövőbe tekintve és a különleges képességeket szem előtt tartva jött létre. Az ezt alátámasztó, üzleti modellünk célja, hogy olyan drótnélküli megoldásokat kínáljunk valós időben és dinamikusan ügyfeleinknek, amelyek segítséget nyújtanak számukra a kritikus üzleti feladatok hatékony megoldásában, elvégzésében.", nyilatkozta David Meltzer, a gyártó cég elnöke. A piacvezető termék bevezetése, fontos mérföldkövet is jelent a vállalatnak, amely pár héttel ezelőtt választott új ügyvezetőt, ezzel új üzleti stratégiát is elfogadva.

Eleinte a PC-EPhone csak vezeték nélküli felhasználásra lesz kapható. A beépített, szabványos Compact Flash (CF) bővítőhely segítségével azonnali elérésünk van a nagyobb mobil hálózatokhoz, felhasználva a más cégek által gyártott és elfogadott CF kártyákat. (Enfora, Socket Communications) Az adatokhoz való hozzáférés például az Enfora PocketSpider-én keresztül lehetséges, amely működik az összes ismertebb CDPD hálózaton, vagy a Socket CDMA CF kártyával is, amely a CDMA hálókkal kompatibilis. A GSM digitális telefonkártyák szintén működnek.

Sok versenytársával ellentétben a termék biztosítja a használója számára a valós idejű és dinamikus internet-használatot. A 640x480-as színes VGA minőségű kijelzővel elégedettek lehetünk, jobban, mint bármely másikkal. Mindez a többi integrált lehetőséggel (szabványos Comopact Flash slot, IRDA és CDMA modem, telefon) együtt a PC-EPhonet valóban a világ első, igazán multifunkciós eszközévé teszi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!