JohnnyCage

Pentium 4-et a felhasználóknak!

A piackutató cégek elemzői szerint a Pentium 4-es processzor közelmúltban végrehajtott, valamint az év hátralévő részében tervezett árcsökkentései az új Brookdale chipkészlettel végleg bejuttatják a CPU-t az átlagfelhasználók gépeibe.

Mint arról már többször beszámoltunk, a chipóriás Intel Pentium 4-es processzorának eladásai messze a várakozásokon alul maradtak. Az elemzők úgy vélik, a processzor nyárvégi és őszi árcsökkentései, valamint az új, olcsó SDRAM memóriák alkalmazását lehetővé tévő Brookdale (i845) chipkészlet együtt jelentősen meg fogja változtatni a kialakult helyzetet.

"Az Intel azt tette, amit tennie kellett. A vállalati szegmens nem támogatta a Rambus DRAM technológia általános elterjedését" - mondta Mike Feibus, a Mercury Research piackutató cég elemzője. A társaság nemrégiben változtatott a Pentium 4 idei várható eladásait illető, korábbi előjelzésein.

A piackutató cég a korábbi 14 millióról 19,4 millió darabra módosította az Intel idei, várható Pentium 4 eladásait. "Ez a Brookdale chipset bevezetésének egyenes következménye" - mondta Freibus, "valamint az agresszív árstratégiának". A chipóriás korábban is el szerette volna tejeszteni Pentium 4-es processzorát az átlagfelhasználók körében, de a magas ár ezt meggátolta. A Pentium 4 árcsökkentések, és a Brookdale chipset együtt lehetővé teszik, hogy az olcsóbb Pentium 4 rendszerek már 800 dollár körüli áron elérhetőek legyenek.


Mivel az Intelnek a közelmúltban több alaplapi chipkészletével is problémái voltak, a gyártóhoz közeli hírforrások szerint az új Brookdale Pentium 4-es chipkészlet kiadásával addig várt a társaság, amíg az esetleges hibák létezése teljesen kizárhatóvá nem vált. Az i845 típusjelzésű chipkészlet nagymennyiségű szállításai július 31-én indulnak be.

A Brookdale chipset hátránya az a 10-20% teljesítménycsökkenés, amelyet a lassú SDRAM memóriák okoznak. Az elemzők szerint a Pentium 4 esetében a "nagyobb jobb" elv fog érvényesülni, vagyis a magas megahertz-adatok miatt a felhasználók előnyben fogják részesíteni a processzort. "Nem hiszem, hogy a felhasználókat valóban érdekli a teljesítmény" - mondta Kevin Krewell, az InStat/MDR (korábban MicroDesign Resources) piackutató cég vezető elemzője. "A vásárlók azt akarják tudni, milyen drága, és milyen stabil a processzor." "Amikor eléred a 800 dolláros határt, minden ideális" - mondta Feibus. "Nem hiszem, hogy néhány Winstone (egy általános PC sebességtesztelő program) teljesítmény-pontnak jelentősége van, amikor 1,6 GHz-ről beszélünk."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #28
    hehe: És érdekes modon az olyanok mint én (akik naponta több gépet raknak össze és tesztelnek mindkét tipusból) leirják az igazat, és mégis ugyanugy megy a hülyeségek firkálása. Ah mindegy.
  • HunChris #15
    A teljesítményt az AMD jelzi...
  • accord #11
    Gery: azért, mert az AMD-seket zavarja az, hogy a felhasználókat hogy át lehet verni néhány reklámkampánnyal. Továbbá az, hogy a felhasználók nem veszik észre, hogy az intelt már rég nem a stabilitás és a teljesítmény jellemzi. Mármint most! A jövő kitudja mit hoz majd... Az itanium írtó jó proci, de mire elterjed az átlag felhasználók között, addigra ki tudja mit hoz ki az AMD, a Cyrix, a Tansmeta, stb.
  • accord #10
    "Nem hiszem, hogy a felhasználókat valóban érdekli a teljesítmény" - hát engem biza érdekel, ezért vettem AMD-t, és a köv. procim is AMD lesz (méghozzá Athlon 4).

    "Az elemzők szerint a Pentium 4 esetében a "nagyobb jobb" elv fog érvényesülni, vagyis a magas megahertz-adatok miatt a felhasználók előnyben fogják részesíteni a processzort." - na ezért haragszom az intel-re. Egyszerűen átverik a felhasználókat! A teljesítmény meg szerintem érdekelné őket, csak nem is tudják, hogy átverés áldozatai... :(((
  • Joe #8
    Az AMD azért nem jön ki gyorsabb procikkal, mert már most sincsen akkora gyártási kapacítása, hogy ki tudja elégíteni az igényeket, ha mondjuk akár 20%-al megnőnének. Az AMD-nek 2 gyára van, az Intelnek 8 (vagy lehet, hogy most már több)