JohnnyCage

Várakozáson aluliak az AMD mutatói

Az AMD csütörtöki bejelentése szerint a társaság második negyedévi bevételi mutatói jóval a várakozások alatt alakultak. A chipgyártó szerint mindezt elsősorban a flash memóriák iránti gyenge kereslet és a kiéleződő CPU árverseny okozta.

Úgy tűnik, a chipipar válsága az AMD-t sem kíméli. A társaság az Athlon processzorok fokozódó népszerűségének köszönhetően az utóbbi időben a PC ipar mélyrepülése ellenére is tartani tudta a tervezett eladási mutatókat. Az idei második negyedévben azonban ez már nem sikerült a társaságnak, és a cég képviselőinek csütörtöki bejelentése szerint az AMD második negyedévi bevétele mintegy 17%-kal alulmaradt az előző negyedév 985 millió dollárjához képest. A tavalyi év második negyedévéhez képest az idei mutatók 11%-kal maradtak alul.

A társaság vezetői a lecsökkent bevételeket a flash memóriák piacának visszaesésével, valamint a kiéleződő Intel-AMD PC processzor árversennyel magyarázzák. A chipgyártó képviselőinek elmondása szerint az időszakban 0,03-0,05 dollárral nőtt az AMD részvények nettó értéke. A Thomson Financial/First Call által megkérdezett elemzők korábban ezt az értéket átlagosan 0,27 dollárra becsülték.

Amikor a Sunnyvale-i (Kalifornia) központú AMD áprilisban közzétette a társaság első negyedéves eredményét, a társaság 10%-os bevételcsökkentést kalkulált a második negyedévre. Az AMD második félévi mutatóit részletesebben július 12-én teszi közzé a társaság.

Az érme fényesebb oldalát tekintve az AMD a PC piac mélyponti helyzete, és a legnagyobb konkurens chipgyártó Intel Corp. igen agresszív árstratégiája ellenére rekordeladásokat könyvelhetett el a negyedévben mind Athlon, mind Duron processzoraiból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ixyon #29
    1: a 386os qrvara tokeletek 32bites processzor volt, es mindent tokeletesen nyomott. valami nalad volt elcseszve, mert en csak ugy kiprobaltam, es visszamentem az altsulimba, ahol meg van 1-2 uzemelo oreg 386os, es minde 32bites muvelet tepett rajta, mint a szar. linuxot hasznaltam. es az ugy 32bites, sot, pontosan azon a procin hasznaltam, amin megszuletett, egy 33 mhz-s intel-en. na mind1, minden memoriaelerest, minden tudott, es nem voltak hibak. aztan hogy komolyra vegyem a dolgot, elfutott rajta a war2, meg a Z, meg a HOM&M2. tobbet nem probalta, de ez mind tokelees volt egy 10 eves geopen 16 rammal. csakk kicsit nagyonlassu.

    2:hammer csalad pont a valtas miatt jott letre 32 es 64bitet is tamogatva. es az, hogy nem fogja szeretni a 32bitet elorelathatolag hulyeseg, mert csak a regisztereinek a felet kell akkor hasznalnia, es a muveletekbol szarmazo 2.32 bitet eldobni. persze ez igy eleg 1*uen hangzik, de azert annyira nem az.
    es ha valaki az x86ot akarja lecsetrelni,annak valami allatinagyot kell alakitania... mret ugye ha emuval dolgozuk, akkor meg legjobb esetben is legalabb 2 orajel kellmajd 1 x86 utasitas emulalasahoz.tehat azonos teljesitmenyre csak min 2*akkora orajelu cucc kepes(ha RISC procival probalkozunk) es akkor meg semmi oprendszer, meg semmi nem fut rajta, csak az atfordito, es az is nagyon nagyon szerencses esetben. meg ugy mivel az X86 CISC nem is valoszinu, hogy RISC cucc 2 orajellel megussza, ugyanis bizonyos muveletekhez meg az x86ra kielezett prociknak is 10+ orajel kell, nem 1 emulnak. ha meg CISC procival akarjuk emulalni(aminek tobb ertelme lenne) akkor meg mi ertele lenne? 1 regi, amde jol bevalt, es a szuksegek szerint folyamatosan boviteett(SSE,3Dnow!, MMX, SSE2) technologiat cserelenenk ki 1 ujra, csak az 1ik par mernok agyabol pattant ki, a masik meg ugye sok sok ev tamasztotta igeneyeket elegit ki, es ha valamely resze elavul, azte csak 1*uen nem kell hasznalni, es ki lehet boviteni.
    meg masik megoldas lenne alternativat yujtani az X86ra. csak ezzel meg mit erunk? kapunk 1 ujabb CISC utasitaskeszletet(mert otthonra a RISC nem jo megoldas) aminek szinten kellen a sok sok megherc, es akkor meris nincs semmi elonye az elobb leirtak miatt.
  • MuERTe #25
    a dos4gw nem egészen erről szolt:)amennyire én tudom a védett módu memoriamuveleteket biztositotta.nem lehetetlen,hogy tévedek ,de az tuti hogy a 386os teljesen 32 bites processzor volt.
  • MuERTe #23
    a dos4gw a celeronomon is hibákat jelez némelyik játékban,de föl sem merült bennem,hogy a processzor nem egészen 32 bites:)
    mellesleg a dos4gw a 16 bites dos alatt futo 16 bites játékokhoz kellett:)
    az életkorbecslésedre meg csak annyi,hogy a 386ost a fizetésemből vettem.
  • ixyon #20
    az meg azert akarmennyire is AMDparti vagyok most mndenkeppen tulzas, hogy az athlon 800 odaveri a P4et, mert nem veri oda. esetleg ar/teljesitmenyben, vagy frekvencia/teljesitmenyben, de cak siman teljesitmenyben nem. az 1.4es mar erosen odaveri meg az 1.7est is, de az 1.8as mar nehol jobb.... csak ugye mi ketyeg az ultimate PCben...
  • ixyon #16
    baszki tiltsak mar ki innen a koklereket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!11
    ha a p4 64bites, leszopom a faszodat! 64bites: ultrasparc, alpha, itanium, MIPS mcki8n;ly, sledgehammer, es calwhammer, meg POVER3, POVER4.
    nagyjabol ennyi, amivel te mostanaban talakozhacc.
    de engem qrvara idegesit, hogy itt mindenki olyan okosakat bele tud pofazni az egeszbe, hogy mindent leanyaz, kiveve az intelt, oszt utana meg be is bizonyitja, mennyire nem ert ahhoz, amihez pofazik.
    es telleg lehet 1elnlo veresenytarsa az AMD az intelnek, mert most az intel 1 kicsit hanyatlik. ja, es ha valaki ERDEMBEN tud nyilatkozni az itanuim-sledgehammer temaban, akkor az tegye ezt a hardware forumban, mert van ilyen topic. duke ne gyere, mert a P4 nem ott versenyzik, masrol meg nem nagyon tucc, csak a meghercekrol.
  • MuERTe #14
    ritka nagy hülyeségeket hordtál itt össze.
    a processzorok a 386-os ota 32 bitesek.igen a p4 is az!az első 64 bites processzor az itanium,azt meg senki sem hasonlitgatja az atlonokhoz.(komolytalan teszt lenne)a 386-osrol fölösleges lenne vitázni,mert az volt az első gépem(amd dx40 :) sőt most is van itthon egy,a p4-nek pedig csak a memoriabusza 64bites belülről 32,de ez már az első pentiumok ota igy van.
  • Lez #11
    Én imádkozom, hogy azért ne menjen tönkre. Nem mintha nagyon aggódni kéne ahogy olvasom a cikket.
    Ha az AMD csődbe menne, akkor az Intel gyorsan felvásárolná, hogy ezentúl ők adhassák ki az Athlon procikat. Ők sem hülyék annyira, és ismerik a teljesítmény mutatókat, még ha hivatalosan nem is ismerhetik el.
    És akkor, te ki pöcs, ezentúl Intel márkanéven kétszer annyiért vehetnéd meg ugyanazt amit most.
    Másrészt meg ha már ilyen köcsög idióta vagy, akkor legalább csak egyszer küldd el az anyázásodat. És ne két különböző néven.
  • MuERTe #8
    arra a két hétre csak annyit tudok mondani hogy az amd az athlon előtt utoljára a 486-os procikkal tudott nyereséget fölmutatni.az nem két hét volt,mégsem huzta le a rolot.ha pedig a cikkelt is elolvastad volna láthadnád,hogy az amd rekordeladásokat produkált a processzoraibol.szemben az intellel aki maga vitte lejjebb a p4 eladási előrejelzéseit.
  • MuERTe #6
    a lényeg meg az utolso mondatban van.nem azért csökkent a bevétel mert az processzor szar és a kutya sem veszi(az a p4).
  • MuERTe #5
    szinte biztos voltam az ilyen beszolásokban:)))
    leirom ide is:az amd évekig volt veszteséges az athlon megjelenése előtt,ez a megtorpanás nem fogja megviselni.