SG.hu·
Öt ember kezében a jövő technológiája és hatalma
Vajon a mesterséges intelligencia vezető alakjai olyan hatalmassá válhatnak-e, mint egykor Henry Ford vagy John D. Rockefeller? Egyre nagyobb befolyást szereznek, de még nem érték el a történelmi iparmágnások szintjét.
Dario, Demis, Elon, Mark és Sam. A mesterséges intelligencia világának öt legfontosabb szereplője annyira ismert, hogy már a keresztnevük is elég az azonosításukhoz. A politikusok és újságírók minden szavukat figyelik. A Sam Altman vezette OpenAI által működtetett ChatGPT heti több mint 900 millió felhasználót ér el. Dario Amodei Anthropic nevű cége olyan MI modellt fejlesztett, amely annyira hatékony a hackelésben, hogy aggodalmat keltett a döntéshozók körében. Demis Hassabis, aki a Google MI törekvéseit vezeti, tudományos kutatásaiért Nobel-díjat kapott. Elon Musk, aki többek között az xAI-t irányítja, a világ leggazdagabb embere. Mark Zuckerberg Meta nevű vállalata a nyugati világ legnépszerűbb nyílt forráskódú modellcsaládját hozta létre, és hatalmas összegeket költ MI kutatókra, hogy felzárkózzon a technológia élvonalához.
Nagyon is valós értelemben ez az öt ember a nyugati civilizáció sorsát tartja a kezében. Az amerikai hadsereg már most is használja az általuk fejlesztett MI eszközöket, és bár egyes vezetők, mint Altman és Musk, lelkesebbek ebben, mások, például Amodei, visszafogottabbak. Egyes közgazdászok szerint az MI felgyorsíthatja a gazdasági növekedést, mások úgy vélik, milliók veszíthetik el miatta a munkájukat. Sokan attól tartanak, hogy akár az emberiség végét is jelentheti. Az atomhasadás felfedezése óta nem volt olyan technológia, amely ekkora szorongást váltott volna ki.
Nyugtalanító, hogy ilyen hatalom ilyen kevés ember kezében összpontosul, különösen olyan opportunista szereplők esetében, mint Altman, vagy olyan kiszámíthatatlan személyiségek esetében, mint Musk. Ugyanakkor ez nem példa nélküli jelenség. Az MI világának mai vezetői csupán a legújabb példái annak a visszatérő mintának, amely a nyugati kapitalizmus történetében újra és újra megjelenik. Sok esetben egy szűk csoport vitte előre az új technológiákat, nem feltétlenül azok feltalálásával, hanem azzal, hogy tömegek számára elérhetővé tették őket. E folyamat során pedig hatalmas befolyásra tettek szert.
Ezek a technológiák alapvetően formálták át az emberek életét. A vasút lehetővé tette a gyorsabban és távolabbra való utazást. Az olaj biztosította az ipari korszak energiáját. Az acél megkönnyítette a magas épületek felhúzását. Az autók hozzájárultak a tömegfogyasztás kialakulásához. A lakossági bankrendszer elterjesztette a hitelt. Az internet pedig gyakorlatilag monopolizálta az emberi figyelmet. Ezek a technológiák gazdagabbá tették a világot, ugyanakkor alapjaiban forgatták fel a társadalmi normákat.
Sokan úgy gondolják, hogy a nagyvállalkozók szerepe túl van értékelve, vagy még rosszabb, káros. A technológiai fejlődés valójában emberek millióinak közös munkájából születik. Egyetlen ember sem találta fel például az acélt, és az internet sem egyetlen személy műve. Mégis, néhányan lefölözik ennek az összefogásnak a hasznát. A rendkívül gazdagokkal szembeni társadalmi düh abból a meggyőződésből fakad, hogy legjobb esetben is csak jókor voltak jó helyen, rosszabb esetben pedig élősködnek a társadalmon. Innen ered az a szlogen is, hogy minden milliárdos egy politikai kudarc eredménye.
Ez a következtetés azonban túlságosan leegyszerűsítő. A történelem azt mutatja, hogy a nagyvállalkozók kulcsszerepet játszottak abban, hogy az új technológiák tömegekhez jussanak el. Henry Ford Model T típusú autójának fejlesztése, amely 1908-ban jelent meg, és jóval olcsóbb volt elődeinél, nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az amerikaiak tömegesen kezdjenek autót használni. Egy kutatás, amelyet tavaly Ufuk Akcigit és kollégái készítettek a Chicagói Egyetemen, hangsúlyozza az úgynevezett átalakító vállalkozók szerepét abban, hogy a találmányok tartós gazdasági növekedéssé váljanak. Röviden, a jólét megteremtéséhez szükség van ilyen szereplőkre.
Kutatók összehasonlították az MI korszak vezetőit a múlt nagyiparosaival, és az elmúlt 150 év 11 technológiai hullámát vizsgálták meg a vasutaktól az internetig. Mindegyik esetben kiválasztották azt az öt személyt, akik a leginkább felelősek voltak az adott technológia irányításáért, terjesztéséért és népszerűsítéséért. A hatalmukat több tényező alapján mérték, például a vállalataik csúcspontján elért bevétel, foglalkoztatottság és piaci érték alapján, valamint szubjektív módon értékelték a vállalati kontroll mértékét és a személyes vagyon nagyságát is. Az adatokat történelmi forrásokból és a Forbes listáiból gyűjtötték össze, amelyek 1918 óta követik a leggazdagabbak vagyonát. Az eredményeket az adott kor gazdasági mutatóihoz, például a GDP-hez vagy a népességhez viszonyítva normalizálták. A régebbi korszakok esetében az adatok hiányosak voltak, így az eredmények csak becsléseknek tekinthetők.
A puszta vagyon nem tükrözi teljes mértékben egy nagyvállalkozó hatalmát. John D. Rockefeller, a Standard Oil alapítója például pályája csúcsán az amerikai GDP mintegy 1,5 százalékának megfelelő vagyonnal rendelkezett. Elon Musk ma még ennél is gazdagabb lehet, attól függően, hogyan számoljuk a vagyonát. Az összehasonlítások alapján azonban Henry Ford számít a valaha volt legerősebb amerikai iparmágnásnak. Ford rendkívül gazdag volt, és a csúcson vagyonának értéke jóval meghaladta az amerikai GDP 1 százalékát. Dearborn városában, a vállalatának központja közelében fekvő birtoka ma is lenyűgöző. Rockefeller még nála is gazdagabb volt, de sokkal kevesebb embert foglalkoztatott. Ford autógyára ezzel szemben hatalmas méreteket öltött, és 1925-ben az amerikai lakosság mintegy 0,15 százalékát alkalmazta. Ford ráadásul szinte teljes ellenőrzést gyakorolt a vállalat felett, miután 1919-ben kivásárolta a kisebbségi részvényeseket, és családja teljes egészében birtokolta a céget.
Kevés vállalkozó alakította át olyan mértékben a társadalmat, mint Ford. A Model T azért volt forradalmi, mert tömeggyártásban, és a tömegek számára készült. 1917-ben az amerikai utakon futó autók több mint 40 százaléka Model T volt. A dolgozóinak fizetett napi 5 dolláros bér pedig lehetővé tette, hogy saját maguk is megvásárolják az általuk gyártott autókat. Dearborn városában ma is mindenhol találkozni lehet Ford örökségével, a Henry Ford Orvosi Központtól kezdve a családról elnevezett utakig.
A lista első tíz helyezettje között szerepel többek között Cornelius Vanderbilt, a vasúti ipar meghatározó alakja, Andrew Carnegie, az acélipar nagyvállalkozója, valamint Alfred P. Sloan, a General Motors egykori vezetője. Két élő üzletember is bekerült a rangsorba. Jeff Bezos, az Amazon alapítója a negyedik helyen áll, vállalata több mint egymillió amerikait foglalkoztat, és értéke eléri a 2,7 billió dollárt. Elon Musk a nyolcadik helyen szerepel, de ez inkább az autóiparban és az űriparban elért sikereinek köszönhető. Nem sokkal mögötte, a tizenegyedik helyen Mark Zuckerberg található, elsősorban a közösségi médiában elért dominanciája miatt.
Ezzel szemben Altman, Amodei és Hassabis, akiknek hatalma közvetlenebbül kötődik az MI-hez, a lista alsó felében helyezkednek el. Az MI modellek fejlesztése viszonylag kevés embert igényel, ugyanakkor hatalmas számítási kapacitást. Emellett egyikük sem rendelkezik olyan mértékű vállalati kontrollal, mint Ford vagy Vanderbilt. Altman például az OpenAI élén az igazgatótanács jóindulatától függ, amely 2023 novemberében rövid időre el is mozdította őt. Amodei csak kisebb részesedéssel rendelkezik saját cégében, Hassabis pedig nem is a legmagasabb rangú vezető a vállalatán belül.
Ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy az MI technológia még mindig korai szakaszban van. Kevés korábbi technológia rendelkezett olyan potenciállal, hogy a szórakoztatástól a védelemig egyszerre ennyi iparágat alakítson át. Elképzelhető, hogy még éveknek kell eltelniük, mire az MI mögött álló vezetők elérik hatalmuk csúcsát. A Ford Motor Company például alapítása után tíz évvel már mai értéken számolva évi egymilliárd dollár nyereséget termelt, míg az OpenAI, amely hasonló korú, még messze nem nyereséges.
A történelem három fontos közös vonást is feltár az ilyen nagyvállalkozók esetében. Az egyik, hogy sokan közülük meglehetősen különc személyiségek voltak. Ford például antiszemita nézeteket terjesztett, Rockefeller megszállottan takarékoskodott, Vanderbilt a túlvilággal próbált kapcsolatba lépni, J. P. Morgan asztrológusokhoz fordult, Thomas Edison fanatikusan ellenezte az alvást, Steve Jobs pedig szélsőséges diétákat követett. Ebben a fényben Musk összeesküvés-elméletei vagy Zuckerberg robotikus viselkedése már kevésbé tűnik rendkívülinek.
A második közös pont, hogy az új technológiák terjedésével új veszélyek is megjelentek. A vasutak kezdetben félelmet keltettek a nagy sebesség miatt, a repülés és az olajkitermelés veszélyes volt, az autók pedig számos halálos balesetet okoztak. Az elektromos áram különböző rendszerei közötti verseny szintén komoly biztonsági aggodalmakat váltott ki. Emellett gazdasági kockázatok is jelentkeztek, például a vasúti beruházások miatt kialakuló pénzügyi válságok, vagy a hitelrendszer által felerősített krízisek. Sok technológia munkahelyeket is megszüntetett, például a gépesítés háttérbe szorította a lóvontatású közlekedést.
A harmadik közös vonás a nagyvállalkozók és az állam kapcsolatát érinti. A 19. században ezek az üzletemberek jóval nagyobb szabadsággal rendelkeztek, könnyebben ellenőrizhették a piacokat és a munkaerőt, valamint több lehetőségük volt politikai befolyás megszerzésére. Később azonban a kormányok egyre inkább korlátozták a hatalmukat. A Standard Oil feldarabolása, a Federal Reserve létrehozása vagy a Microsoft elleni trösztellenes eljárás mind ezt a folyamatot tükrözi. Ahogy az MI egyre nagyobb hatást gyakorol a gazdaságra és a társadalomra, valószínű, hogy az azt irányító szereplők is hasonló szabályozási nyomással szembesülnek majd.
Elméletben a kapitalizmust gyakran személytelen és decentralizált rendszerként ábrázolják. A gyakorlatban azonban a legfontosabb időszakokat gyakran meghatározó egyének formálják. Időről-időre olyan, szinte autokratikus hatalommal rendelkező figurák emelkednek fel, akik jelentős befolyást szereznek a gazdaság felett. Az MI jelenlegi vezetői talán még nem tartoznak közéjük, de ha a történelem iránymutató, előbb vagy utóbb felbukkan egy újabb Ford vagy Rockefeller.
Dario, Demis, Elon, Mark és Sam. A mesterséges intelligencia világának öt legfontosabb szereplője annyira ismert, hogy már a keresztnevük is elég az azonosításukhoz. A politikusok és újságírók minden szavukat figyelik. A Sam Altman vezette OpenAI által működtetett ChatGPT heti több mint 900 millió felhasználót ér el. Dario Amodei Anthropic nevű cége olyan MI modellt fejlesztett, amely annyira hatékony a hackelésben, hogy aggodalmat keltett a döntéshozók körében. Demis Hassabis, aki a Google MI törekvéseit vezeti, tudományos kutatásaiért Nobel-díjat kapott. Elon Musk, aki többek között az xAI-t irányítja, a világ leggazdagabb embere. Mark Zuckerberg Meta nevű vállalata a nyugati világ legnépszerűbb nyílt forráskódú modellcsaládját hozta létre, és hatalmas összegeket költ MI kutatókra, hogy felzárkózzon a technológia élvonalához.
Nagyon is valós értelemben ez az öt ember a nyugati civilizáció sorsát tartja a kezében. Az amerikai hadsereg már most is használja az általuk fejlesztett MI eszközöket, és bár egyes vezetők, mint Altman és Musk, lelkesebbek ebben, mások, például Amodei, visszafogottabbak. Egyes közgazdászok szerint az MI felgyorsíthatja a gazdasági növekedést, mások úgy vélik, milliók veszíthetik el miatta a munkájukat. Sokan attól tartanak, hogy akár az emberiség végét is jelentheti. Az atomhasadás felfedezése óta nem volt olyan technológia, amely ekkora szorongást váltott volna ki.
Nyugtalanító, hogy ilyen hatalom ilyen kevés ember kezében összpontosul, különösen olyan opportunista szereplők esetében, mint Altman, vagy olyan kiszámíthatatlan személyiségek esetében, mint Musk. Ugyanakkor ez nem példa nélküli jelenség. Az MI világának mai vezetői csupán a legújabb példái annak a visszatérő mintának, amely a nyugati kapitalizmus történetében újra és újra megjelenik. Sok esetben egy szűk csoport vitte előre az új technológiákat, nem feltétlenül azok feltalálásával, hanem azzal, hogy tömegek számára elérhetővé tették őket. E folyamat során pedig hatalmas befolyásra tettek szert.
Ezek a technológiák alapvetően formálták át az emberek életét. A vasút lehetővé tette a gyorsabban és távolabbra való utazást. Az olaj biztosította az ipari korszak energiáját. Az acél megkönnyítette a magas épületek felhúzását. Az autók hozzájárultak a tömegfogyasztás kialakulásához. A lakossági bankrendszer elterjesztette a hitelt. Az internet pedig gyakorlatilag monopolizálta az emberi figyelmet. Ezek a technológiák gazdagabbá tették a világot, ugyanakkor alapjaiban forgatták fel a társadalmi normákat.
Sokan úgy gondolják, hogy a nagyvállalkozók szerepe túl van értékelve, vagy még rosszabb, káros. A technológiai fejlődés valójában emberek millióinak közös munkájából születik. Egyetlen ember sem találta fel például az acélt, és az internet sem egyetlen személy műve. Mégis, néhányan lefölözik ennek az összefogásnak a hasznát. A rendkívül gazdagokkal szembeni társadalmi düh abból a meggyőződésből fakad, hogy legjobb esetben is csak jókor voltak jó helyen, rosszabb esetben pedig élősködnek a társadalmon. Innen ered az a szlogen is, hogy minden milliárdos egy politikai kudarc eredménye.
Ez a következtetés azonban túlságosan leegyszerűsítő. A történelem azt mutatja, hogy a nagyvállalkozók kulcsszerepet játszottak abban, hogy az új technológiák tömegekhez jussanak el. Henry Ford Model T típusú autójának fejlesztése, amely 1908-ban jelent meg, és jóval olcsóbb volt elődeinél, nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az amerikaiak tömegesen kezdjenek autót használni. Egy kutatás, amelyet tavaly Ufuk Akcigit és kollégái készítettek a Chicagói Egyetemen, hangsúlyozza az úgynevezett átalakító vállalkozók szerepét abban, hogy a találmányok tartós gazdasági növekedéssé váljanak. Röviden, a jólét megteremtéséhez szükség van ilyen szereplőkre.
Kutatók összehasonlították az MI korszak vezetőit a múlt nagyiparosaival, és az elmúlt 150 év 11 technológiai hullámát vizsgálták meg a vasutaktól az internetig. Mindegyik esetben kiválasztották azt az öt személyt, akik a leginkább felelősek voltak az adott technológia irányításáért, terjesztéséért és népszerűsítéséért. A hatalmukat több tényező alapján mérték, például a vállalataik csúcspontján elért bevétel, foglalkoztatottság és piaci érték alapján, valamint szubjektív módon értékelték a vállalati kontroll mértékét és a személyes vagyon nagyságát is. Az adatokat történelmi forrásokból és a Forbes listáiból gyűjtötték össze, amelyek 1918 óta követik a leggazdagabbak vagyonát. Az eredményeket az adott kor gazdasági mutatóihoz, például a GDP-hez vagy a népességhez viszonyítva normalizálták. A régebbi korszakok esetében az adatok hiányosak voltak, így az eredmények csak becsléseknek tekinthetők.
A puszta vagyon nem tükrözi teljes mértékben egy nagyvállalkozó hatalmát. John D. Rockefeller, a Standard Oil alapítója például pályája csúcsán az amerikai GDP mintegy 1,5 százalékának megfelelő vagyonnal rendelkezett. Elon Musk ma még ennél is gazdagabb lehet, attól függően, hogyan számoljuk a vagyonát. Az összehasonlítások alapján azonban Henry Ford számít a valaha volt legerősebb amerikai iparmágnásnak. Ford rendkívül gazdag volt, és a csúcson vagyonának értéke jóval meghaladta az amerikai GDP 1 százalékát. Dearborn városában, a vállalatának központja közelében fekvő birtoka ma is lenyűgöző. Rockefeller még nála is gazdagabb volt, de sokkal kevesebb embert foglalkoztatott. Ford autógyára ezzel szemben hatalmas méreteket öltött, és 1925-ben az amerikai lakosság mintegy 0,15 százalékát alkalmazta. Ford ráadásul szinte teljes ellenőrzést gyakorolt a vállalat felett, miután 1919-ben kivásárolta a kisebbségi részvényeseket, és családja teljes egészében birtokolta a céget.
Kevés vállalkozó alakította át olyan mértékben a társadalmat, mint Ford. A Model T azért volt forradalmi, mert tömeggyártásban, és a tömegek számára készült. 1917-ben az amerikai utakon futó autók több mint 40 százaléka Model T volt. A dolgozóinak fizetett napi 5 dolláros bér pedig lehetővé tette, hogy saját maguk is megvásárolják az általuk gyártott autókat. Dearborn városában ma is mindenhol találkozni lehet Ford örökségével, a Henry Ford Orvosi Központtól kezdve a családról elnevezett utakig.
A lista első tíz helyezettje között szerepel többek között Cornelius Vanderbilt, a vasúti ipar meghatározó alakja, Andrew Carnegie, az acélipar nagyvállalkozója, valamint Alfred P. Sloan, a General Motors egykori vezetője. Két élő üzletember is bekerült a rangsorba. Jeff Bezos, az Amazon alapítója a negyedik helyen áll, vállalata több mint egymillió amerikait foglalkoztat, és értéke eléri a 2,7 billió dollárt. Elon Musk a nyolcadik helyen szerepel, de ez inkább az autóiparban és az űriparban elért sikereinek köszönhető. Nem sokkal mögötte, a tizenegyedik helyen Mark Zuckerberg található, elsősorban a közösségi médiában elért dominanciája miatt.
Ezzel szemben Altman, Amodei és Hassabis, akiknek hatalma közvetlenebbül kötődik az MI-hez, a lista alsó felében helyezkednek el. Az MI modellek fejlesztése viszonylag kevés embert igényel, ugyanakkor hatalmas számítási kapacitást. Emellett egyikük sem rendelkezik olyan mértékű vállalati kontrollal, mint Ford vagy Vanderbilt. Altman például az OpenAI élén az igazgatótanács jóindulatától függ, amely 2023 novemberében rövid időre el is mozdította őt. Amodei csak kisebb részesedéssel rendelkezik saját cégében, Hassabis pedig nem is a legmagasabb rangú vezető a vállalatán belül.
Ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy az MI technológia még mindig korai szakaszban van. Kevés korábbi technológia rendelkezett olyan potenciállal, hogy a szórakoztatástól a védelemig egyszerre ennyi iparágat alakítson át. Elképzelhető, hogy még éveknek kell eltelniük, mire az MI mögött álló vezetők elérik hatalmuk csúcsát. A Ford Motor Company például alapítása után tíz évvel már mai értéken számolva évi egymilliárd dollár nyereséget termelt, míg az OpenAI, amely hasonló korú, még messze nem nyereséges.
A történelem három fontos közös vonást is feltár az ilyen nagyvállalkozók esetében. Az egyik, hogy sokan közülük meglehetősen különc személyiségek voltak. Ford például antiszemita nézeteket terjesztett, Rockefeller megszállottan takarékoskodott, Vanderbilt a túlvilággal próbált kapcsolatba lépni, J. P. Morgan asztrológusokhoz fordult, Thomas Edison fanatikusan ellenezte az alvást, Steve Jobs pedig szélsőséges diétákat követett. Ebben a fényben Musk összeesküvés-elméletei vagy Zuckerberg robotikus viselkedése már kevésbé tűnik rendkívülinek.
A második közös pont, hogy az új technológiák terjedésével új veszélyek is megjelentek. A vasutak kezdetben félelmet keltettek a nagy sebesség miatt, a repülés és az olajkitermelés veszélyes volt, az autók pedig számos halálos balesetet okoztak. Az elektromos áram különböző rendszerei közötti verseny szintén komoly biztonsági aggodalmakat váltott ki. Emellett gazdasági kockázatok is jelentkeztek, például a vasúti beruházások miatt kialakuló pénzügyi válságok, vagy a hitelrendszer által felerősített krízisek. Sok technológia munkahelyeket is megszüntetett, például a gépesítés háttérbe szorította a lóvontatású közlekedést.
A harmadik közös vonás a nagyvállalkozók és az állam kapcsolatát érinti. A 19. században ezek az üzletemberek jóval nagyobb szabadsággal rendelkeztek, könnyebben ellenőrizhették a piacokat és a munkaerőt, valamint több lehetőségük volt politikai befolyás megszerzésére. Később azonban a kormányok egyre inkább korlátozták a hatalmukat. A Standard Oil feldarabolása, a Federal Reserve létrehozása vagy a Microsoft elleni trösztellenes eljárás mind ezt a folyamatot tükrözi. Ahogy az MI egyre nagyobb hatást gyakorol a gazdaságra és a társadalomra, valószínű, hogy az azt irányító szereplők is hasonló szabályozási nyomással szembesülnek majd.
Elméletben a kapitalizmust gyakran személytelen és decentralizált rendszerként ábrázolják. A gyakorlatban azonban a legfontosabb időszakokat gyakran meghatározó egyének formálják. Időről-időre olyan, szinte autokratikus hatalommal rendelkező figurák emelkednek fel, akik jelentős befolyást szereznek a gazdaság felett. Az MI jelenlegi vezetői talán még nem tartoznak közéjük, de ha a történelem iránymutató, előbb vagy utóbb felbukkan egy újabb Ford vagy Rockefeller.