Franczy

Megjelent a Windows XP RC1

[CNet] A Microsoft az elmúlt hét végén hivatalosan kiadta a cég újgenerációs operációs rendszerének, a Windows XP-nek az első végleges tesztverzióját, melyet a tervek szerint a közeljövőben még egy tesztverzió fog majd követni.

Az amerikai szoftveróriást tehát a jelek szerint egyáltalán nem zavarta, hogy az elmúlt napokban szinte mindenki azzal foglalkozott, hogy a Microsofot végülis mégsem darabolják fel, de azért a trösztellenes pereket valószínűleg már nem úszhatja meg. A Microsoftot ez az egész ügy annyira nem zavarta, hogy a Windows XP RC1 (Release Candidate 1) még néhány nappal a tervezett időpont előtt elkészült a cég fejlesztőműhelyeiben. A két Release Candidate verzió már a Windows XP két utolsó változata, melyeket már a teljesen végleges kóddal rendelkező operációs rendszer fog követni. A Windows XP RC2 egyébként várhatóan július végén, vagy augusztus elején lát majd napvilágot. A számítógépek gyártásával foglalkozó cégekhez közeli források szerint a Microsoft a közelmúltban azt ígérte, hogy a komplett konfigurációkra feltelepítendő végleges Windows XP legkésőbb szeptember első felében megérkezik majd a gyártókhoz.

A Windows XP RC1-et a Microsoft azt követően jelentette meg, hogy a napokban Las Vegasban a Microsoft zárt ajtók mögött több mint hatszáz partnerével tárgyalt az új operációs rendszerről. Habár elég kevés információ szivárgott ki erről az összejövetelről, annyi azért bizonyosnak látszik, hogy a Microsoft a partenereivel együtt óriási összegeket fordít majd a Windows XP népszerűsítésére. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Windows XP teljes marketingköltsége várhatóan eléri majd az 1 milliárd dollárt.

Az október 25-én debütáló Windows XP két változatban lesz majd kapható. A Windows XP Home a Windows 95, 98, Me operációs rendszerek, a Windows XP Professional pedig a Windows NT, 2000 utódjának lesz majd tekinthető. Mindkét változatban helyet kapnak majd a következő újdonságok: Internet Explorer 6, Windows Media Player 8, Windows Messenger, Internet Firewall.

A Windows XP RC1 dokumentációjában a Microsoft a szoftver használatához legalább 233 MHz-es frekvenciájú Pentium processzort és 128 MB memóriát ajánl. Michael Silver, a Gartner piackutató cég szakértője azonban azon a véleményen van, hogy a 600 MHz-es Intel Pentium III processzor és a 192 MB memóriát sokkal reálisabb alapkövetelménynek tartja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MuERTe #18
    ja,egyszerü pszihologia.
    az ember bármit el tud fogadni he megfelelő adagokban tálalják neki.
    ez volt a nácik modszere,igy dolgoznak a stricik,pedofilok,vallási vezetők.
  • MuERTe #16
    1. mindennapi használatra a 98 bőven is elég.
    2. én is szeretném fölböviteni a gépemet 64ről minimum 128 mega ramra,de NEM azért hogy megfelelő sebességgel fusson rajta az OPRENDSZER!!
  • KaanGr #11
    jah, télleg
    azt kihagytam, hogy a csávó a képen tökre hasonlít egyik haveromra :)
  • KaanGr #9
    a heti aktuális XP hírünket is letudtuk akkor. :)
  • Robert #8
    Nahogy csókoljam szíven ezeket a szépreménységűeket... (no nem a Feketesas uccából)
  • Szepi #5
    Hogy ne vedd észre, ha túl lassú vagy nem működik rendesen
  • [Red] #4
    de minek egy operációs rendszernek ilyen gépigény??