SG.hu·
Az MI miatt egyre értékesebb a kreativitás a munkaerőpiacon
Régen mindenki a programozást ajánlotta, de az emberi készségek teszik jövőbiztossá a foglalkozásokat.
Az elmúlt évek technológiai diskurzusát figyelve kevesen számítottak volna arra, hogy a 2026-os év kezdetén éppen a programozók és a számokkal foglalkozó szakemberek kerülnek majd az együttérzés fókuszába. Pedig egyre több jel utal arra, hogy azok a készségek, amelyek hosszú ideig ritkának, nehezen elsajátíthatónak és ezért kiemelkedően jól fizetettnek számítottak, egyik pillanatról a másikra mindennapivá és széles körben hozzáférhetővé váltak. Az úgynevezett ügynöki MI-alapú kódoló és elemző eszközök legújabb generációi ma már önállóan képesek működő szoftvereket írni, adatokat gyűjteni, elemezni és értelmezni. Ami nemrég még szűk szakértői elit privilégiuma volt, ma rutinfeladattá válik. Nem véletlen, hogy egyre gyakrabban hangzik el a hasonlat: a mai fejlesztők és adatkutatók a modern kor szénbányászai, akik fölött ott lebeg az elavulás veszélye.
A történet azonban nem ennyire egyértelmű. Ha visszatekintünk az elmúlt egy-két évtized pályaválasztási tanácsaira, szinte mindenhol a természettudomány, a mérnöki tudományok, a matematika és a kódolás dominált. A közvélekedés szerint ezek a területek azért kínáltak kiemelkedő karrierlehetőségeket, mert a hozzájuk szükséges kvantitatív és technikai tudás ritka és nehezen automatizálható. A munkaerőpiaci adatok azonban mást mutatnak.
Egy 2017-ben készült, sokáig alulértékelt kutatásban David Deming, a Harvard közgazdásza arra jutott, hogy az utóbbi évtizedekben nem a matematikai vagy technikai készségek hozták a legnagyobb hozamot a munkaerőpiacon, hanem a társas, úgynevezett soft skillek. Az elemzés friss adatokkal való kiterjesztése azt mutatja, hogy ez a megállapítás ma is érvényes, és nemcsak az általános munkavállalókra, hanem a tudományos, mérnöki és technológiai területeken dolgozókra is.
Ha az egyes foglalkozások foglalkoztatottságát és kereseti adatait vizsgáljuk, azok teljesítenek a legjobban, amelyek ötvözik a kvantitatív képességeket az olyan interperszonális készségekkel, mint a társas érzékenység, az együttműködés, a meggyőzés vagy a tárgyalási készség. Ebbe a körbe tartoznak az orvosok, a tanácsadók, a közgazdászok és a részletes foglalkozási adatok szerint igen, a szoftverfejlesztők is. Ezzel szemben azok a munkák, amelyek erős soft skilleket igényelnek, de viszonylag kevés matematikai tudást - például az ügyvédek, terapeuták vagy ápolók - jóval kedvezőbben teljesítettek, mint azok a pozíciók, ahol a numerikus képességek dominálnak, de kevesebb az emberi interakció, mint például a statisztikai asszisztensek vagy a szűken értelmezett programozói szerepek esetében.
Ez jelentős fordulat a korábbi évtizedekhez képest. Az 1980-as években még azok kerestek jobban, akik erősek voltak a számokban, de gyengébbek az interperszonális készségekben, szemben a társas készségekben jártas, ám matematikában kevésbé magabiztos munkavállalókkal. Mára ez a helyzet megfordult, és a társas szempontból ügyesebb szakemberek előnye egyre nyilvánvalóbb. Még a mélyen kvantitatív területeken belül is jól látszik ez a különbség. Azok a szerepek, amelyek a kódolást kreativitással és együttműködéssel kombinálják, sokkal sikeresebbnek bizonyultak. Az olyan matematikai foglalkozások, ahol a társas készségek szerepe minimális, például a biztosítási vagy az elméleti matematikusok, mind a foglalkoztatottság, mind a jövedelmek terén gyengébben teljesítettek, mint azok, akiknek munkájában a csapatmunka, a kreatív gondolkodás és az emberi kapcsolatok hangsúlyosabbak, mint például a szoftverfejlesztők esetében.
Ebből egy másfajta értelmezése is kirajzolódik a szoftveripar bérrobbanásának. Nem egyszerűen a kódolás iránt nőtt meg a kereslet, hanem olyan emberek iránt, akik matematikai tudásukat arra tudják használni, hogy másokkal együttműködve kreatív megoldásokat találjanak összetett, sokszempontú problémákra. A döntéshozók STEM-fókuszú megközelítésével szemben a gazdaság ma minden eddiginél inkább a széles készletű szakembereket jutalmazza: a csapatjátékosokat, a problémamegoldókat, a jó kommunikátorokat és a kreatív gondolkodókat.
Ez a felismerés különösen aktuális most, amikor az ügynöki MI-eszközök egyre több feladatot automatizálnak. Az adatintenzív tudásmunkát végzők számára hasznos és megnyugtató lehet végiggondolni, milyen értéket teremtenek a munkájukban azon túl, hogy programsorokat vagy képleteket írnak. Ezek azok a készségek, amelyek korántsem válnak elavulttá. Valószínűleg nem pusztán a technikai tudás juttatta őket jelenlegi pozíciójukba, hanem a tágabb szakmai látásmód, az ötletek és az együttműködés. És nagy eséllyel ezek lesznek a meghatározók a jövőben is.
Érthető az első sokk, amikor valaki ráébred, hogy egy addig különlegesnek hitt szakértelme rutinfeladattá és automatizálhatóvá vált. Ám ahogy a függvények és képletek írása lassan a fémkalapálás sorsára jut, a kvantitatív szakemberek és fejlesztők újraértelmezhetik szakmai identitásukat. Kreatív problémamegoldóként, ötletgazdaként és projektmenedzserként tekinthetnek magukra, ahogyan valójában mindig is azok voltak. Végső soron nem maga a kód leírása volt a munka legizgalmasabb része, hanem mindaz, amit a kód segítségével létre lehetett hozni és fel lehetett fedezni.
Az elmúlt évek technológiai diskurzusát figyelve kevesen számítottak volna arra, hogy a 2026-os év kezdetén éppen a programozók és a számokkal foglalkozó szakemberek kerülnek majd az együttérzés fókuszába. Pedig egyre több jel utal arra, hogy azok a készségek, amelyek hosszú ideig ritkának, nehezen elsajátíthatónak és ezért kiemelkedően jól fizetettnek számítottak, egyik pillanatról a másikra mindennapivá és széles körben hozzáférhetővé váltak. Az úgynevezett ügynöki MI-alapú kódoló és elemző eszközök legújabb generációi ma már önállóan képesek működő szoftvereket írni, adatokat gyűjteni, elemezni és értelmezni. Ami nemrég még szűk szakértői elit privilégiuma volt, ma rutinfeladattá válik. Nem véletlen, hogy egyre gyakrabban hangzik el a hasonlat: a mai fejlesztők és adatkutatók a modern kor szénbányászai, akik fölött ott lebeg az elavulás veszélye.
A történet azonban nem ennyire egyértelmű. Ha visszatekintünk az elmúlt egy-két évtized pályaválasztási tanácsaira, szinte mindenhol a természettudomány, a mérnöki tudományok, a matematika és a kódolás dominált. A közvélekedés szerint ezek a területek azért kínáltak kiemelkedő karrierlehetőségeket, mert a hozzájuk szükséges kvantitatív és technikai tudás ritka és nehezen automatizálható. A munkaerőpiaci adatok azonban mást mutatnak.
Egy 2017-ben készült, sokáig alulértékelt kutatásban David Deming, a Harvard közgazdásza arra jutott, hogy az utóbbi évtizedekben nem a matematikai vagy technikai készségek hozták a legnagyobb hozamot a munkaerőpiacon, hanem a társas, úgynevezett soft skillek. Az elemzés friss adatokkal való kiterjesztése azt mutatja, hogy ez a megállapítás ma is érvényes, és nemcsak az általános munkavállalókra, hanem a tudományos, mérnöki és technológiai területeken dolgozókra is.
Ha az egyes foglalkozások foglalkoztatottságát és kereseti adatait vizsgáljuk, azok teljesítenek a legjobban, amelyek ötvözik a kvantitatív képességeket az olyan interperszonális készségekkel, mint a társas érzékenység, az együttműködés, a meggyőzés vagy a tárgyalási készség. Ebbe a körbe tartoznak az orvosok, a tanácsadók, a közgazdászok és a részletes foglalkozási adatok szerint igen, a szoftverfejlesztők is. Ezzel szemben azok a munkák, amelyek erős soft skilleket igényelnek, de viszonylag kevés matematikai tudást - például az ügyvédek, terapeuták vagy ápolók - jóval kedvezőbben teljesítettek, mint azok a pozíciók, ahol a numerikus képességek dominálnak, de kevesebb az emberi interakció, mint például a statisztikai asszisztensek vagy a szűken értelmezett programozói szerepek esetében.
Ez jelentős fordulat a korábbi évtizedekhez képest. Az 1980-as években még azok kerestek jobban, akik erősek voltak a számokban, de gyengébbek az interperszonális készségekben, szemben a társas készségekben jártas, ám matematikában kevésbé magabiztos munkavállalókkal. Mára ez a helyzet megfordult, és a társas szempontból ügyesebb szakemberek előnye egyre nyilvánvalóbb. Még a mélyen kvantitatív területeken belül is jól látszik ez a különbség. Azok a szerepek, amelyek a kódolást kreativitással és együttműködéssel kombinálják, sokkal sikeresebbnek bizonyultak. Az olyan matematikai foglalkozások, ahol a társas készségek szerepe minimális, például a biztosítási vagy az elméleti matematikusok, mind a foglalkoztatottság, mind a jövedelmek terén gyengébben teljesítettek, mint azok, akiknek munkájában a csapatmunka, a kreatív gondolkodás és az emberi kapcsolatok hangsúlyosabbak, mint például a szoftverfejlesztők esetében.
Ebből egy másfajta értelmezése is kirajzolódik a szoftveripar bérrobbanásának. Nem egyszerűen a kódolás iránt nőtt meg a kereslet, hanem olyan emberek iránt, akik matematikai tudásukat arra tudják használni, hogy másokkal együttműködve kreatív megoldásokat találjanak összetett, sokszempontú problémákra. A döntéshozók STEM-fókuszú megközelítésével szemben a gazdaság ma minden eddiginél inkább a széles készletű szakembereket jutalmazza: a csapatjátékosokat, a problémamegoldókat, a jó kommunikátorokat és a kreatív gondolkodókat.
Ez a felismerés különösen aktuális most, amikor az ügynöki MI-eszközök egyre több feladatot automatizálnak. Az adatintenzív tudásmunkát végzők számára hasznos és megnyugtató lehet végiggondolni, milyen értéket teremtenek a munkájukban azon túl, hogy programsorokat vagy képleteket írnak. Ezek azok a készségek, amelyek korántsem válnak elavulttá. Valószínűleg nem pusztán a technikai tudás juttatta őket jelenlegi pozíciójukba, hanem a tágabb szakmai látásmód, az ötletek és az együttműködés. És nagy eséllyel ezek lesznek a meghatározók a jövőben is.
Érthető az első sokk, amikor valaki ráébred, hogy egy addig különlegesnek hitt szakértelme rutinfeladattá és automatizálhatóvá vált. Ám ahogy a függvények és képletek írása lassan a fémkalapálás sorsára jut, a kvantitatív szakemberek és fejlesztők újraértelmezhetik szakmai identitásukat. Kreatív problémamegoldóként, ötletgazdaként és projektmenedzserként tekinthetnek magukra, ahogyan valójában mindig is azok voltak. Végső soron nem maga a kód leírása volt a munka legizgalmasabb része, hanem mindaz, amit a kód segítségével létre lehetett hozni és fel lehetett fedezni.