JohnnyCage

A Napster-ügy bírója csalódást okozott a lemeziparnak

[BBC] Az Egyesült Államok Körzeti Bíróságának bírónője, Marilyn Hall Patel megdöbbentő választ adott a zeneiparnak arra a követelésre, miszerint a Napster mindent tegyen meg zenefájlok cserélgetését lehetővé tévő hálózatának hatékony szűrésére.

A Napster zenefájlok felhasználók közötti szabad és ingyenes cserélgetését lehetővé tévő szolgáltatása nem régiben a "klinikai halál" állapotába került, amikoris a RIAA-Napster per (RIAA - Record Industry Association of America - Amerikai Lemezkiadók Szövetsége) bírónője, Marilyn Hall Patel úgy itélkezett, a hálózatból haladéktalanul ki kell szűrni a perben résztvevő öt nagy lemezkiadó összes zeneszámát, mivel azok felhasználása jogsértés.

A RIAA kezdetben elégedett volt, de hamar kiderült azonban, hogy a Napster által alkalmazott szűrőrendszer nem működik megfelelően, és ráadásul könnyen kijátszható. Az együttesek, előadók és kiadók ekkor ismét a bírósághoz fordultak, mondván a Napster Inc. szándékosan készített hatástalan szűrőrendszert, ezért valamit tenni kell. A helyzet azóta sokat változott, a Napster mostanra akusztikus szűrést kapott, ami nem az mp3 fájlban tárolt szám címet figyeli, hanem a zene karakterisztikáját, így címtől és felvételtől függetlenül képes felismerni az adott zeneszámokat.


A napsterfelhasználók aránya
Marilyn Hall Patel kezdetben egyetértését fejezte ki a zeneiparral, és a Napster eredményét szégyenletesnek nevezte. A bírónőnek a jelek szerint azonban megváltozott a véleménye, mivel ahelyett, hogy a jelenlegi itéletet szigorította volna, a bírónő arra kérte a zeneipart, a Fellebbviteli Bíróságon próbáljanak szerencsét.

Patel elutasította a zeneipar azon vádját, hogy nem kellett volna a kiadókat arra kötelezni, készítsenek listát az összes kiszűrendő zeneszámról. A Napster szerint viszont az itélet csak úgy betartható, ha a társaság tisztában van vele, mely zeneszámokat kell eltávolítania hálózatáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)