SG.hu

A Microsoft sürgeti Donald Trumpot, hogy gondolja át az MI-chipek exportjának ellenőrzését

A vállalat elnöke, Brad Smith arra figyelmeztet, hogy az új szabályok arra kényszerítik az amerikai szövetségeseket, hogy kínai termékeket vásároljanak.

A Microsoft figyelmeztette Donald Trump kormányát, hogy „stratégiailag hibás lépést” kockáztat, ha erőlteti a mesterséges intelligencia chipekre vonatkozó exportellenőrzéseket, mert ez a szövetségeseket arra fogja kényszeríteni, hogy inkább kínai technológiát használjanak. Brad Smith, a Microsoft elnöke azt mondta, hogy az amerikai elnöknek nem kellene tovább szigorítania a mesterséges intelligencia modellek betanítására és futtatására használt chipek exportellenőrzését, mert az hátrányosan érintené olyan szövetségeseket, mint Izrael, India és Szingapúr.

Szerinte a Joe Biden kormányzásának utolsó napjaiban bejelentett és májusban hatályba lépni szándékozott szigorítások arra késztetnék az amerikai mesterséges intelligencia chipekre vonatkozó korlátozásokkal szembenéző országok tucatjait, hogy Kínából vásároljanak. "A tervezet a jelen formájában aláássa a Trump-kormányzat két prioritását: az USA mesterséges intelligencia vezető szerepének megerősítését és a nemzet közel trillió dolláros kereskedelmi deficitjének csökkentését” - írta Smith a 'A Trump-kormányzat elkerülheti a stratégiai hibás lépést a globális mesterséges intelligencia versenyben' című blogbejegyzésében. "Változatlanul hagyva a Biden-szabály stratégiai előnyhöz juttatja Kínát”.

A Trump-kormányzat „Amerika az első” programja, amely magában foglalja a kereskedelmi partnerekre kivetett vámokkal való fenyegetést, jelentős kockázatot jelent az amerikai technológiai ágazat számára, amely nagymértékben támaszkodik a tajvani chipgyártásra. A Washingtonban befolyásos vezetőnek számító Smith békülékeny hangot ütött meg az új kormányzat felé, és a múlt hónapban Satya Nadella vezérigazgatóval együtt találkozott Trumppal a Mar-a-Lago üdülőhelyén.

A Biden elnökségének utolsó napjaiban bevezetett jogszabály háromszintű engedélyezési rendszert hoz létre az adatközpontokban használt MI-chipek, például az Nvidia nagy teljesítményű grafikus feldolgozó egységei számára. Céljuk, hogy megnehezítsék a kínai vállalatok számára az amerikai exportellenőrzés kijátszását azáltal, hogy a lapkákhoz harmadik országon keresztül jutnak hozzá. A jogszabály a chipek exportvolumenére vonatkozóan felső határt szab meg néhány ország kivételével, amelyek közé a G7-országok és Tajvan is beletartozik. Több mint 100 ország tartozik ebbe a „középső” csoportba.

Az EU, az Nvidia és a chipipar szélesebb köre bírálta a szabályokat, amelyekről jelenleg az iparág véleményét várják. Smith szerint a szabály „túlmegy a szükségesen”, mivel "mennyiségi korlátokat állít az amerikai technológiai vállalatok azon képességére, hogy más országokban MI-adatközpontokat építsenek és bővítsenek”, és ezzel „ajándékot ad Kína gyorsan növekvő MI-ágazatának”. A Huawei például a legújabb Ascend 910C processzoraival dolgozik, miközben a kínai kormány arra ösztönzi a helyi vállalatokat, hogy térjenek el az Nvidia chipjeitől. Az Nvidia Kínában a népszerű MI-chipjeinek kevésbé erős változatait értékesíti, az exportellenőrzésnek megfelelően.

A Microsoft azt ígérte, hogy idén mintegy 80 milliárd dollárt költ beruházásokra, és 2024-ben a rivális felhőcégeknél jóval többet költött chipek és grafikus feldolgozóegységek beszerzésére: tavaly mintegy 20 milliárd dollárt fektetett le, szemben a Google 14 milliárd dollárjával és az Amazon 8 milliárd dollárjával. Az Nvidia pénzügyi vezetője, Colette Kress is megerősítette, hogy vállalata tárgyal a Trump-kormányzattal, de „nem tudja pontosan, mit fog tenni a kormányzat” a mesterséges intelligencia terjesztésére vonatkozó szabállyal kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!