SG.hu

A Meta ez év végére 1,3 millió GPU-val tréningezi a mesterséges intelligenciát

Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója közölte, hogy a vállalat idén jelentősen meg akarja növelni beruházásait, hogy lépést tudjon tartani a riválisokkal a gyilkos mesterséges intelligencia területén.

Egy mai Facebook-bejegyzésben Zuckerberg közölte, hogy a Meta 2025-ben 60-80 milliárd dollárt tervez költeni adatközpontokra és a vállalat MI-fejlesztő csapatainak növelésére. Ez az előrejelzett tartomány körülbelül a duplája annak a 35-40 milliárd dollárnak, amit a Meta tavaly ilyen célra költött. Zuckerberg azt is írta, hogy a Meta idén körülbelül egy gigawattnyi számítási kapacitást tervez üzembe helyezni, ami nagyjából 750 000 átlagos háztartás energiafogyasztásának felel meg, és arra számít, hogy a vállalat adatközpontjai az év végére több mint 1,3 millió GPU-t fognak tartalmazni. "Ez a mesterséges intelligencia meghatározó éve lesz” - írja Zuckerberg a Facebook-bejegyzésben. "Ez egy hatalmas erőfeszítés, és az elkövetkező években ez fogja meghatározni az alapvető termékeinket és üzletünket”.

A nagy technológiai cégek az OpenAI ChatGPT sikere után több tízmilliárd dollárt fektetnek be MI-infrastruktúra építésbe. A Meta bejelentése alig néhány nappal azután történt, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az OpenAI, a SoftBank és az Oracle Stargate néven vállalkozást alapít, és 500 milliárd dollárt fektet be az MI infrastruktúrába az Egyesült Államokban. Korábban ebben a hónapban a Microsoft azt mondta, hogy azt tervezi, hogy mintegy 80 milliárd dollárt fog befektetni a 2025-ös pénzügyi évben az adatközpontok fejlesztésére, míg az Amazon azt közölte, hogy a 2025-ös kiadása magasabbak lesznek, mint a 2024-re becsült 75 milliárd dollár.


"Zuckerberg most azt jelezte a piacnak, hogy nem akar második lenni az MI versenyben. A bejelentés időzítését valószínűleg befolyásolta a Stargate, ami sürgetővé tette a bejelentést” - mondta Gil Luria, a D.A. Davidson elemzője. A vállalat nagyjátékos az MI versenyben chatbotjával, Ray-Ban okosszemüvegével és nyílt forráskódú megközelítésével, azaz azzal különbözteti meg a riválisoktól, hogy a fogyasztók és a legtöbb vállalkozás ingyenesen használhatja Llama AI modelljeit. Zuckerberg várakozásai szerint a Meta AI asszisztense - amely szolgáltatásaiban is elérhető - 2025-re több mint 1 milliárd embert fog kiszolgálni, szemben a tavalyi mintegy 600 millió havi aktív felhasználóval.

A 2025-re felvázolt 60-65 milliárd dolláros beruházási kiadás jelentős ugrás lenne a vállalat tavalyi 38-40 milliárd dolláros becsült kiadásaihoz képest. A Meta január 29-én számol be a negyedik negyedéves eredményeiről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!