Franczy

Bolygóközi internet

[NewScientist] A nemzetközi számítógépes hálózat, az internet a jövőben a Földön kívül akár már más bolygókat is behálózhat. Az ezzel az érdekes témakörrel kapcsolatos tervekről a napokban az a Vinton Cerf hozta nyilvánosságra terveit, akit a szakmában mint az internet egyik atyját tartják nyilván.


Cerf annak a NASA fejlesztőcsapatnak a vezetője, mely csapat azt a feladatot kapta nemrégiben, hogy mielőbb hozzon létre egy úgynevezett bolygóközi, vagy más néven kozmikus internethálózatot. Cerf elmondása szerint a Föld és a Mars bolygók közötti interneten történő első üzenetváltásra körülbelül 2003-ban kerülhet majd sor.

"Úgy gondolom, hogyk két éven belül készek leszünk arra, hogy a bolygóközi internetet leteszteljük a Föld és a Mars között" - nyilatkozta Cerf, egy a New Scientist szaklapnak adott interjújában. Cerf beszámolt arról is, hogy a NASA jelenlegi tervei szerint 2003-ban két olyan tudományos expedíciót is indítanak majd a Marsra, melyeknek az lesz a feladatuk, hogy letegyék a bolygóközi internet létrehozásához szükséges első fontosabb építőköveket, vagyis, hogy a Marsra eljutassák a Mars Express műholdat, valamint a Mars Exploration Rover járművet.

A fejlesztők már jelenleg is olyan konkrét tervekkel rendelkeznek ez ügyben, hogy a mérnökök az IETF-hez (Internet Engineering Task Force) már be is nyújtották azt az RFC-t (Request for Comments) mely a következő címmel rendelkezik: Bolygóközi Internet: Architekturális definiciók. Az IETF-ről egyébként annyit kell tudni, hogy egy olyan különböző szakértőkből álló csoportosulás, mely az új internet szabványok bevezetéséért felelős.

"Az általunk felhasználni kívánt új architektúrák és protokollok teljes mértékben megfelelnek majd az igényeknek, vagyis a rendkívül nagy távolságból eredő késések, az asszimetrikus adatátvitel és az esetlegesen fellépő adatátviteli hibák sem jelenthetnek komolyabb gondokat. Tehát szerintem képesek vagyunk a bolygóközi internet megvalósítására" - nyilatkozta Cerf.

Cerf természetesen tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű a rábízott fejlesztőcsapat dolga, hiszen a bolygók közötti adatok még fénysebesség mellett is sokat késnek, valamint kérdéses, hogy ilyen körülmények között milyen sávszélesség érhető majd el, de a kutatók már most gondolnak például a bolygóközi internet biztonsági megoldásaira is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szilasz #9
    Lehet, hogy én vagyok a tudatlan, sőt naív, netán hülye, de elmondaná valaki, hogy ennek mi a fészke fene az értelme?!?!?!?
    A jelenlegi technikai korlátokkal semmi értelme nincsen. Inkább fejlesztenék a csoda hajtóműveket, annak talán lenne értelme...