Franczy

IBM: irány a vezeték nélküli eszközök piaca

[ZDNET] A Big Blue, vagyis az IBM több olyan új vezeték nélküli eszközt, chipet és szolgáltatást jelentett be, melyek a cég reményei szerint a közeljövőben nagy népszerűségnek örvendenek majd a különböző hardvergyártó cégek és a felhasználók körében.

A cég képviselői azt is bejelentették, hogy az IBM-nek egy olyan szerződést sikerült tető alá hoznia a Mitsubishi Electric céggel, miszerint a következő generációs Mitsubishi mobiltelefonokba az IBM szállít majd néhány fontosabb chipet, valamint a cég szóvivője azt is elmondta, hogy még az idei év végéig el szeretnék érni, hogy az IBM ThinkPad sorozatba tartozó összes notebook vezeték nélküli hálózati megoldásokkal legyen ellátva.

Szakértők szerint az IBM vezeték nélküli újdonságai közül egyik sem tartalmaz teljesen új technológiákat, azonban mindegyik újdonság hozza a tőle elvárható minőséget és teljesítményt. A szakértők teljes mértékben egyetértenek abban, hogy az IBM nagyon komolyan veszi a vezeték nélküli eszközök piacát, ami azért is meglepő, mert ez a piaci szegmens jelenleg még nagyon instabil és képlékeny. Míg a konkurens cégek egyelőre azon tanakodnak, hogy támogassák-e a következő generációs vezeték nélküli eszközöket, addig az IBM már komplett vezeték nélküli termékcsaláddal van jelen a piacon, és lehet, hogy ez majd az IBM malmára hajtja a vizet, persze korántsem biztos.

Val Rahmani, az IBM globális vezeték nélküli stratégiájáért felelős szakembere egy konferencián tartott előadásában azt mondta, hogy az IBM szándékai teljesen egyértelműek, vagyis az IBM a vezeték nélküli piacon minél nagyobb részesedéshez szeretne jutni a közeljövőben. Rahmani elmondta, hogy az idei év végéig mindenképpen szeretnék elérni, hogy az IBM ThinkPad típusú hordozható számítógépeket olyan antennával lássák el, melynek segítségével a felhasználók könnyedén csatlakozhatnak majd különböző vezeték nélküli hálózatokhoz. Az új IBM notebookok segítségével a felhasználók a szállodákban, vagy például a repülőgépeken úgy internetezhetnek majd, hogy egyetlen kábelt sem kell rádugniuk a notebookjukra.

Az IBM vezetői nagyon büszkék arra is, hogy a következő generációs Mitsubishi mobiltelefonokban már a cég különböző chipjeit alkalmazzák majd, de köztudott, hogy nem ez az IBM első ilyen jellegű szerződése, hiszen az IBM évek óta szállít chipeket a Samsung cég mobiltelefonjaiba is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!