JohnnyCage

A Microsoft figyelmeztet az Easy CD Creator hibájára

[Register] A Microsoft figyelmeztetést adott ki a Windows 2000 operációs rendszer felhasználóinak, amelyben a szoftveróriás arra hívja fel a figyelmet, hogy az Adaptec Easy CD Creator 5.0 egy szoftverhiba következtében tönkreteheti a rendszert.

Néhány hete kapott lábra a hír, miszerint a Roxio készítette Adaptec Easy CD Creator 5.0 többféle problémát is okozhat a Windows 2000 felhasználóknak, amelyek közül a legsúlyosabb kifagyasztja és tönkreteszi a Windows 2000 rendszert. A redmondi szoftveróriás Microsoft a napokban hivatalos közleményt adott ki, amely figyelmezteti a felhasználókat az Adaptec szoftverében rejlő hibára. A szoftver készítője, az Adaptectől kiválni készülő Roxio korábban már elismerte a hibát, de szemmel látszólag nem tulajdonít túlzott jelentőséget az azóta kialakult felhasználói közfelháborodásnak.

"Közvetlenül azután, hogy a feltelepíti a Roxio Easy CD Creator 5.0 Platinumot, egy hibaüzenetet fog kapni egy kék képernyőn, és a számítógép csak újraindítással éleszthető fel, sőt egyes esetekben a rendszer betöltődésének ideje is jelentősen megnőhet" - áll a Microsoft figyelmeztetésében.

Akárcsak a Roxio, a Microsoft is a szoftvercsomag Take Two nevű programját teszi felelőssé a problémáért, amely Windows 2000 operációs rendszer alatt nem működik megfelelően. Egyes felhasználók elmondása szerint egyébként a probléma súlyosabb, mint azt a Roxio hivatalos közleménye sugallja, és az egész Windows 2000 rendszer összeomolhat tőle, sőt mitöbb a probléma a Take Two szoftver eltávolításával sem szünik meg.

A Microsoft szerint célszerű az Easy CD Creator 5 szoftvercsomagot kompletten eltávolítani, majd újratelepíteni, de már a Take Two kihagyásával. Meg kell jegyezni azonban, hogy számos felhasználó a szoftver eltávolítása után csak rendszere romjait találta meg, a merevlemezek pedig látszólag eltüntek, tartalmuk elveszett.

A szöveg így folytatódik: "Amennyiben Zip meghajtóval rendelkezik, húzza ki a meghajtóból a kábelt, vagy győződjön meg arról, hogy van lemez a meghajtóban mielőtt bekapcsolaja a számítógépet." A Roxio közleményével ellenben a Microsoft beszámolt arról is, hogy nem kizárólag a Zip meghajtókkal van probléma. "Próbálja meg eltávolítani az IDE kábelt a CD-R vagy CD-RW meghajtójából." "Próbálja meg eltávolítani a kábelt a számítógépre csatlakoztatott USB eszközeiből." A Microsoft közleményéből arra lehet következtetni, hogy a probléma sokkal komolyabb, mint azt annak készítője elmondta. A Roxio mostanában egyébként meglehetősen visszafogott, és nemnagyon nyilatkozik az üggyel kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laalee #4
    nekem se volt semmi bajom vele, csak rusnya volt ugyhogy letöröltem, nameg sajnaltam 200 megat a cd iro programra aldoniz mikor egy nero max 20 mega es meg többet is tud... maradtak volna a 4,03 nal, mint pl én is azt hasznalom.