Franczy

A Microsoft az internet monopolizálására törekszik?

[BBC] Miközben az amerikai fellebbviteli bíróság még mindig a Microsoft antitröszt-pereivel van elfoglalva, addig a Microsoft riválisai már újabb perekkel fenyegetik a szoftveróriást, szerintük ugyanis a Microsoft olyan piaci stratégiát folytat, melynek segítségével megpróbálja monopolizálni az internetet.



A Microsoft cég piaci versenytársait magába tömörítő Procomp csoport képviselői a napokban bejelentették, hogy azzal vádolják a Microsoftot, hogy a cég .Net-es stratégiája, valamint a közeljövőben megjelenő Windows XP operációs rendszere csak arra szolgál, hogy a Microsoft monopolhelyzetbe kerüljön a piacon. A csoportosulás szóvivői elmondták, hogy szerintük a Microsoftnak az a célja, hogy a különböző Windows operációs rendszerek és az Internet Explorer webböngésző szoftver segítségével a .Netes internet platform alkalmazására kényszerítse a felhasználókat.

"A Microsoft jelenlegi piaci stratégiája arra irányul, hogy a .Net platformmal megőrizze, sőt még növelje is a már eddig is jelentős piaci részesedését, vagyis, hogy minél stabilabb monopolhelyzetbe kerüljön. A .Net-es platformot egyébként lényegében akár "Microsoft Windows for the Internet"-nek is nevezhetnék" - áll a Procomp által a héten kiadott nyilatkozatban, melyben ezenkívül azt is leírták, hogy a Microsoft a .Net-es stratégiája révén az internetet valamiféle előfizetéses alapokon nyugvó nagy Microsoft hálózattá szeretné átalakítani, és sok, manapság még teljesen ingyenes internetes szolgáltatásért szeretne pénzt kérni a közeljövőben.

A Microsoft képviselői korábban azt nyilatkozták, hogy terveik szerint a jelenlegi szoftvereket és néhány egyéb szolgáltatást a jövőben valamilyen havi előfizetési díj ellenében használható .Net-es szolgáltatásra szeretnék majd átalakítani, tehát a Procomp csoport aggodalma nem alaptalan. A mostani Procomp nyilatkozat közzététele után a Microsoft cég képviselőit nem lehetett elérni, így nem lehet tudni, mi a véleményük az üggyel kapcsolatban. Korábban hasonló esetekben a Microsoft vezetői azt nyilatkozták, hogy az őket ért vádak alaptalanok, és hogy a konkurencia pereskedéssel szeretné megakadályozni a Microsoftot abban, hogy folyamatosan új szoftverekkel és szolgáltatásokkal jelenjen meg a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KaanGr #16
    ja, volt egy 3-om a Lutrin :)
  • KaanGr #15
    Megpróbálnak úrá lenni a káoszon, de ebből márcsak nagyobb káosz hozzható össze. Azért hátha sikerül vmit beújítaniuk, és lesz belöle egy ténylegesen virtuális világ, nem pedig egy rozoga alapokon álló világ. Mondjuk ne legyen kacsalábon forgó palota, elég egy kis nyaraló is.