SG.hu

Brazília az X betiltásával fenyegetőzik

A brazil legfelsőbb bíróság 24 órát adott Elon Musknak arra, hogy megnevezze az X jogi képviselőjét Brazíliában, különben a 200 milliós országban betiltják a közösségi hálózatot.

Musk a múlt héten bezárta az X brazíliai irodáját, tiltakozásul a brazil legfelsőbb bíróság egyik bírójának egyes fiókok felfüggesztésére vonatkozó utasítása ellen. Ha az X nem hajlandó engedelmeskedni, elveszítheti az Egyesült Államokon kívüli egyik legnagyobb piacához való hozzáférést. Ez nagy csapás lenne a cég számára, mivel a bevételek növeléséért küzdenek mióta Musk harcba szállt a hirdetőkkel, és azt mondta nekik, hogy nincs szüksége rájuk. A bíróság szerda este tette közzé az X-re vonatkozó végzését, utalva arra, hogy Musknak helyi idő szerint csütörtök este 8 óráig van ideje válaszolni. Ez a pillanat nagy próbatétel Musk eddigi erőfeszítései számára, hogy az X-et személyes ideológiája szerint tudja-e alakítani. Az, hogy miként válaszol, rávilágít majd arra, hogy milyen messzire hajlandó elmenni közösségi hálózatának az általa cenzúrának nevezett ítéletektől való megóvása iránti elkötelezettségében.

Musk hónapok óta viszálykodik Alexandre de Moraes brazil legfelsőbb bírósági bíróval, akit azzal vádol, hogy cenzúrázza a konzervatív hangokat az interneten. Moraes bíró több mint 100 X-fiók felfüggesztését rendelte el a félretájékoztatás, a gyűlöletbeszéd és a demokrácia elleni támadások elleni küzdelemben. A Moraes bíró által célba vett fiókok többsége Jair Bolsonaro, Brazília korábbi elnökének jobboldali támogatóihoz tartozik. Néhányan közülük megkérdőjelezték Bolsonaro 2022-es választási vereségét, és szimpatizáltak azokkal a tüntetőkkel, akik megrohamozták a brazil hatalom székházát, remélve, hogy katonai hatalomátvételt idéznek elő. Musk aktívan támogatta Bolsonarot és együtt dolgozott vele azon, hogy a Starlink nevű internetszolgáltatást Brazíliában is elérhető legyen.

Április óta Musk egyik leggyakoribb célpontja Moraes bíró, akit diktátornak nevezett, és azzal vádolta, hogy a fiókok felfüggesztésére vonatkozó utasításaival megsértette a brazil törvényeket. Moraes bíró viszont azt mondta, hogy Musk brazil szövetségi vizsgálat tárgyává vált az "álhírek" miatt. Moraes bíró szerint a brazil törvények megkövetelik, hogy a technológiai cégeknek legyen egy jogi képviselőjük az országban ahhoz, hogy ott online szolgáltatást működtessenek. Amikor a Telegram üzenetküldő szolgáltatás 2022-ben nem válaszolt a brazil legfelsőbb bíróságnak, Moraes bíró elrendelte a szolgáltatás betiltását az országban. Ezután a Telegram gyorsan reagált, amivel elkerülte a bajt. A WhatsAppot is betiltották rövid időre Brazíliában 2016-ban, miután nem tett eleget egy bírósági felszólításnak, hogy adjon át felhasználói adatokat.

Amikor Musk 2022-ben megvásárolta az X-et ígéretet tett arra, hogy számos szabályát eltörli, és azt a szabad és nyílt kommunikáció színterévé alakítja át, még akkor is, ha az ott folyó viták ellenségessé válnak. Azt mondta, hogy csak azért távolít el tartalmakat, hogy megfeleljen azon országok törvényeinek, ahol az X működik. Azóta azonban megtámadta a brazíliai és ausztráliai tartalomeltávolítási határozatokat - utóbbi esetben egy késes támadás videóját akarták levetetni a platformról.

Az X elődjét, a Twittert már korábban is betiltották külföldön. A nigériai kormány 2021 júniusában betiltotta a platformot, miután az törölte az ország akkori elnöke, Muhammadu Buhari erőszakkal fenyegető bejegyzéseit. A hozzáférést körülbelül hét hónappal később állították vissza, miután a vállalat beleegyezett, hogy jogi személyt hoz létre az országban. Indiában a kormány felszólította az X-et, hogy hozzon létre helyi képviseletet, és előrebocsátotta, hogy őrizetbe veszi a cég alkalmazottait, ha a vállalat nem tesz eleget a jogi követeléseknek. Tüntetések esetén a szolgáltatást több országban is blokkolták vagy korlátozták ideiglenesen, hogy megakadályozzák, hogy a tüntetők az X-et koordinációra használják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CommieSlayer #2
    Az emberek többségét nem érdekli a szólásszabadság. Nem értik miről szól, vagy miért kéne, hogy létezzen ilyen. Nekik a diktatúra is jó ha elhitetik velük, hogy ez a konszenzus és azt látják hogy a többi embernek se jobb, mint nekik.
  • FICEK9 #1
    Szépen terjed a "demokratikus" diktatúra a világban.
    Döntsék már el mit akarnak! Vagy legyen igazi szólásszabadság és kezeljük felnőttként az embereket, adjunk meg nekik minden információt és hagyjuk hogy végre maguktól is elkezdjenek gondolkozni, hogy felismerjék maguktól mi lehet az igazság és mi álhír!
    Még jó hogy a levegőt nem büntetjük meg, hogy terjeszti a hazug szavakat (Erős túlzás tudom, de aki értelmes, az érti mire gondolok)!
    Vagy akkor legyen egy tényleg szakértőkből álló, demokratikusan megválasztott emberekkel (vagy nem részrehajló AI-al?) végeztetett globális cenzúra, ami tényleg kiszűri a hazugságokat, álhíreket, félhíreket, stb....! És akkor a nép lesz a gyerek a szakértők meg az okos szülők amik majd eldöntik mi a jó és mi a rossz.
    Mindenki döntse el magában melyik neki a kevésbé rossz, mert hamarosan mindenkinek el kell döntenie melyik oldalra áll és mi lesz a világunkból!