Spencer

Kamera a mobiltelefonokban

A Sharp bejelentette a nagy érzékenységű, mobil eszközökben is felhasználható, kis méretű, CMOS kameramodulját.

A Sharp a különböző kamerákhoz, CMOS technológiákkal készülő eszközök piacán vezető cégnek számít. Ezt bizonyítja az is, hogy kifejlesztette a világ legnagyobb teljesítményű, ugyanakkor legkisebb méretű CMOS kameramodulját. A Sharp úgy látja, hogy már jelenleg is óriási az igény a minél kisebb méretű kamerák iránt. Az új eszközt a cég szakemberei úgy alakították ki, hogy azt a legmodernebb digitális kamerákban és fényképezőgépekben is ideálisan lehessen alkalmazni. A Sharp képviselője elmondta, hogy elsősorban a következő generációs képfelvevő készülékekhez fejlesztették ki az LZOP390E CMOS nevű kameramodult. A Sharp szerint a jövőben a csúcskategóriás mobiltelefonokba is belekerülhet majd, amelyek ennek köszönhetően egy digitális kamera funkcióival is rendelkezni fognak.

A cég fejlesztőinek azokra a szempontokra kellett odafigyelniük, amelyek a jövő kamerái esetében a legfontosabbak lesznek. Az első ilyen szempont a kis méret. A LZOP390E CMOS ennek a követelménynek teljes mértékben megfelel, ugyanis mindössze 24 x 14 x 5,5 milliméter nagyságú. Nem szabad elfelejteni, hogy ebben a kis eszközben egy rendkívül vékony lencse, és egy CMOS érzékelő is megtalálható.

Az LZOP390E CMOS a kis méretéhez képest nagyon jó minőségű képrögzítésre alkamas, amely elsősorban a precíz érzékelőknek és a pontos jelfeldolgozó technikáknak köszönhető. A CMOS érzékelő 110 000 pixeles felbontású. Ráadásul a megvilágítás erősségének sem kell túl nagynak lennie, ugyanis az új eszköz akár 5 lux mellett is képes működni.

Mivel az LZOP390E CMOS mobil eszközökhöz is felhasználható, ezért nem csoda, hogy a Sharp nagyon odafigyelt a kis fogyasztásra. Az új eszköz teljesítménye mindössze 45mW, ami 30 százalékkal alacsonyabb az előző modellekéhez képest.

A Sharp az LZOP390E CMOS mintapéldányait júniusban kezdi majd szállítani, míg a nagyobb mennyiségű gyártás októberben indulhat el. Ekkor kerülhet bele a mobiltelefonokba, a PDA-kba, a különböző játékokba, sőt még az ujjlenyomat ellenőrző eszközökbe is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!