SG.hu

A Google mono­póliumának fontos része kereső­jének alapértelmezett volta

A Google szerint egyszerű másik keresőmotorra váltani, ez csak néhány lépést igényel - de ez nem teljesen igaz. Jelenleg ez a kérdés áll a cég ellen folyó trösztellenes per középpontjában.

A napokban zajlik az amerikai kormány első modern trösztellenes pere, melyben azzal vádolják a Google-t, hogy a mobiltelefon- és számítógépgyártókkal, valamint a böngészőprogramok fejlesztőivel kötött partnerségek segítségével jogellenesen fojtja el a versenytársakat az online keresés piacán. Az igazságügyi minisztérium szerint e partnerségek keretében a Google alapértelmezett szolgáltatássá tette a keresőmotorját a fogyasztói elektronikai eszközök, például az okostelefonok túlnyomó többségén. Ez aztán visszatartotta az embereket attól, hogy alternatív keresőmotorokat próbáljanak ki, mint például a Bing, a DuckDuckGo és mások.

A Google védekezése szerint viszont az emberek ugyanúgy válthatnának másik keresőre, mint amikor egy szupermarketben gabonapelyhet választanak maguknak. Ugyan a bolt valóban mindig ugyanazt rakja be a bevásárlókocsiba, történetesen a legnépszerűbb ilyen terméket, mely a boltnak is kényelmes, hogy az legyen a kosárban, de ha a fogyasztónak nem tetszik az, egyszerűen visszatehetnék a polcra, és levehetnének egy másikat. Az összehasonlítás kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan és miért használjuk a Google keresőt. Sokan közülünk úgy nőttünk fel, hogy az internetes kereséseket a Google-on végeztük, mert úgy tűnt, hogy minimális erőfeszítéssel a legjobb eredményeket szolgáltatja. De ha valami jobbat találnánk, vajon tényleg tudnánk-e róla? A Google a legtöbb eszközünkön villámgyorsan elérhető, és még ha ismernénk is másikat, maradtunk volna nála, mivel ez a keresőmotor van alapértelmezettként beállítva?


A keresőcég külön bejegyzésben ismertette a váltás egyszerű folyamatát, és három példát soroltak fel. E szerint egy iPhone-on négy koppintás szükséges hozzá, a Mac Safari böngészőjén két kattintás, míg Androidos telefonokon két koppintás szükséges. Webdizájn-szakértők szerint viszont ez az állítás több sebből vérzik, a legtöbb ember valószínűleg megakadna a folyamat közben. Ted Selker terméktervezési veterán - aki az IBM-nél és a Xerox PARC-nál is dolgozott - részletesen elolvasta az iPhone keresőmotorjának megváltoztatásához szükséges lépéseket. Selker felhívta rá a figyelmet, hogy a Beállítások alkalmazás megnyitása után a Safari nem jelenik meg azonnal a képernyőn, 36 másik menüpont alatt van eltemetve, így a felhasználónak legalább kétszer kell felfelé húznia, hogy megtalálja azt. Selker szerint manapság sok embernek még négy lépés is sok. "Lehet, hogy 15 évvel ezelőtt, amikor a legtöbb böngészés számítógépen történt, ez egyszerű lett volna, de az okostelefonok korában, ha valaki ezt a beállítást keresi, útközben megakadhat - például azért, hogy felszálljon egy buszra. Nem várhatjuk el az emberektől, hogy többlépcsős memóriával rendelkezzenek" - mondta.

"Ennél nagyobb problémát jelent, hogy a keresőmotorok váltásának lépései nem egyeznek az iPhone-on és a Mac-en lévő Safari között" - mondta Tony Hu, a Massachusetts Institute of Technology igazgatója, aki egy mérnöki vezetői programot felügyel. "Összességében az átlagember valószínűleg nehezen boldogulna ezzel" - mondta. Selker szerint a böngésző megnyitásakor a felhasználókat fel kellett volna kérni a keresőmotor kiválasztására. "Tudatosítani kell, hogy ott van, amíg az ember el nem utasítja" - mondta. Androidon szintén több lépcsős folyamatról van szó, ráadásul nem ugyanúgy kell csinálni az összes Android-eszközön.

A per tanulsága, hogy ha egy vállalat eléri azt, hogy a szoftvere alapértelmezett opcióvá váljon, akkor nyert ügye van, mert az alternatívára való váltás tudatosságot és erőfeszítést igényel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!