Franczy

Biztonságos Windows XP?

[ZDNET] Vajon képes-e a szoftveróriás Microsoft felszámolni programjaiban a biztonsági réseket? A biztonságos Windows XP lehet a Microsoft következő fegyvere a biztonsági hibák elleni háborúban?

Ezek, és ezekhez hasonló kérdések foglalkoztatták leginkább az ehéten megrendezésre került RSA Data Security konferencián megjelent szakértőket. A konferencián természetesen a legtöbb témában érintett Microsoft is képviseltette magát, így a cég képviselői beszámoltak a Microsoft legújabb bug ellenes stratégiájáról is. A cég vezetői természetesen sokkal szebb jövőt festettek le a megjelenteknek, hiszen azt állították, hogy a jövőben a felhasználók már sokkal jobban megbízhatnak majd a különböző Microsoft termékekben, mely elsősorban annak lesz köszönhető, hogy a cég megpróbálja teljesen kiküszöbölni korunk krónikus digitális betegségeit, a szoftverekben rejlő biztonsági hibákat.

"Elképzeléseink szerint, amikor a közeljövőben egy normál otthoni felhasználó leül majd a számítógépe elé, és bekapcsolja azt, akkor ezután már semmi egyéb teendője nem lesz ahhoz, hogy teljes biztonságban érezhesse számítógépét, és az azon tárolt adatokat." - nyilatkozta Steve Lipner, a Microsoft Security Response Centre egyik menedzsere.

A Microsoftnál egy teljesen új, "harc az ellenséges kódok ellen" nevet viselő projektet indítottak el a napokban, melytől a cég azt várja, hogy a jövőben megjelenő Microsoft termékek már sokkal biztonságosabbak, illetve hibamentesebbek lesznek. Erről Dave Thompson, a Microsoft cég Windows fejlesztési osztályának alelnöke számolt be a biztonsági konferencián megjelent szakértőknek.

A Microsoft vezetői a konferencián nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a biztonságos szoftverekért folyó harcban a cég első nagyágyúja a korábban Whistler kódnéven futó, Windows XP operációs rendszer lesz majd. Lipne elmondta, hogy a cég a Windows XP debütálásával egy időben nyugdíjazza a régi Windows kódot (Windows 95, 98, Me), hiszen a Windows XP már a Windows NT sokkal megbízhatóbb magjára épül. A Windows XP a jelenlegi tervek szerint egyébként idén ősszel jelenik majd meg a boltok polcain, mégpedig több verzióban is, hiszen lesz belőle Home Edition, Professional Edition, valamint később egy 64 bites processzorokat támogató változat megjelenése is várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TnS #9
    Rod: en nem a szerzodesrol beszeltem, hanem a technikarol, amit majd minden uj szoftverukbe beleraknak.
  • TnS #7
    Lehet hogy biztonsagos, lehet hogy nem, de miutan az osszes adatod az oveke, az mar mit szamit ?

    http://index.hu/tech/szoftver/passport/
  • sabe #2
    Erdemes nem elfelejteni, hogy az NT-t nem a Microsoft irta, hanem felvasaroltak anno egy kis ceget... Viszont a sajat DOS-ra epulo megoldasukat beismerten kakinak nyilvanitjak es kidobjak a szemetbe. (Ha kotekedni akarok, az sem teljesen sajat, mert Gates bacsi anno a CP/M alapjan irta a DOS-t :)