MTI

Elon Musk visszautasította az antiszemitizmus vádját Soros György kapcsán

Elon Musk kitartott Soros Györgyre vonatkozó kritikája mellett, és visszautasította az antiszemitizmus vádját megjegyzésével kapcsolatban egy interjúban.

A Tesla alapító-vezérigazgatója, a Twitter tulajdonosa a közösségi médiaoldalon hétfőn tett közzé egy bejegyzést, amelyben a magyar származású befektető-üzletembert egy képregény-sorozat, az X-Men emberfeletti hatalommal rendelkező negatív figurájához hasonlította. A megjegyzés komoly vitát váltott ki a közösségi oldalon és az amerikai médiában, amire Elon Musk azzal reagált: nem gondolná, hogy Soros Györgyöt a jó szándék mozgatná, és úgy fogalmazott, hogy "Soros gyűlöli az emberiséget", és célja a civilizáció alapszövetének szétszakítása. A megjegyzés nyomán Elon Muskot szélsőjobboldali retorikával vádolta meg az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League) elnöke. Jonathan Greenblatt, a civil aktivista szervezet vezetője kifejtette, hogy az Elon Musk által tett megjegyzésekhez hasonlók megerősítik a szélsőségeseket.


Az interjú közepén teljesen lefagyott Musk

Elon Musk kedden az CNBC televíziócsatornának adott interjúban kifejtette, hogy fenntartja véleményét, és hozzátette, hogy joga van véleménye kifejtéséhez, mert ez a szólásszabadság lényege. Arra a felvetésre, hogy a megjegyzése következménye üzleti szempontból hátránnyal járhat vállalkozása, a Tesla számára, az üzletember azt válaszolta: "azt mondok, amit akarok, és ha ennek következménye pénzvesztés, hát legyen". Az izraeli külügyminisztérium magas szintű tisztségviselője Elon Musk megjegyzését "antiszemita ízűnek" nevezte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!