SG.hu
Az Apple-nél sincsenek biztonságban a munkavállalók
![](https://media.sg.hu/kep/2023_04/0406app1_640x282.jpg)
A vállalat eddig azzal tűnt ki a technológiai cégek tömegéből, hogy nem hajtott végre elbocsátásokat, de úgy tűnik, ennek most vége.
Az Apple leépítést tervez, de egyelőre nem világos, hogy ez hány embert érint. A Bloomberg szerint a szám "valószínűleg nagyon kicsi", és a vállalat a működés javításának módjaként, mintsem költségcsökkentő intézkedésként kommunikálja a dolgot. Mégis, eddig az elbocsátások hiánya különböztette meg az Apple-t a többi IT-cégtől, hiszen a Google 12 ezret, az Amazon 27 ezret, a Meta 21 ezret, míg a Microsoft 10 ezret rúgott ki. Ha ezekhez képest kisebb lesz az Apple az is több ezer embert jelenthet.
A Business Insider értesülései szerint az Apple által leépített munkahelyek a kiskereskedelmi üzleteinek építésével és karbantartásával foglalkozó részlegnél vannak, és az érintett alkalmazottaknak azt mondták, hogy a hét végéig van idejük pályázni a vállalatnál más állásokra. A dolgozókat a múlt héten videokonferencián keresztül tájékoztatták a hírről, ahol a vezetőség a hírt szervezeti változásként írta le. Nem világos, hogy ez összesen hány pozíciót érint, de egy, az ügyet ismerő forrás szerint az Egyesült Államokban, Európában és az ázsiai-csendes-óceáni térségben dolgozókat érinti. Az Apple a Bloomberg szerint akár négyhavi végkielégítést is felajánl azoknak, akiket nem vesznek fel más szerepkörbe.
![](https://media.sg.hu/kep/2023_04/0406app4.jpg)
Az Apple nem külső vállalkozókkal, hanem saját munkavállalóival építi és tartja karban üzleteit
Ugyan ezek az első bejelentett, teljes munkaidős alkalmazottakra vonatkozó lépések, de az elmúlt hónapokban a vállalat más módon már csökkentette a költségeket, Tim Cook vezérigazgató a The Wall Street Journalnak azt mondta, hogy az elbocsátások "az utolsó lehetőség". A cég már leépített vállalkozókat, néhány újonnan nyitott pozíciót betöltetlenül hagyott és lelassította a felvételt egyes részlegeknél, késleltette a bónuszokat, csökkentette az utazási költségvetést, elhalasztott projekteket és még sok egyéb módon fogta vissza a pénzkiáramlást.
Az iPhone-gyártó közel négy év óta először jelentett negyedéves bevételcsökkenést, a 117,2 milliárd dolláros árbevétel elmaradt az elemzői várakozásoktól, magyarázatuk szerint az inflációs környezet okozta gazdasági kihívásokkal küzdenek. Összességében az Apple globális létszáma több tízezerrel nőtt az elmúlt öt évben. A legutóbbi nagyobb létszámleépítés akkor történt, amikor a vállalat mintegy 200 embert bocsátott el, akik a Project Titanon, a problémás autonóm járműprojektjén dolgoztak.