Berta Sándor

Gyerekek millióinak vannak közösségi fiókjai

Az életkorral kapcsolatos információk gyakran tévesek, a gyerekek már 11 éves kortól ott vannak a közösségi platformokon.

A Brit Reklámszabályozó Hatóság (ASA) megbízásából készített felmérésből kiderült, hogy a gyerekek egyre fiatalabb korban jelentkeznek be a közösségi platformokra és több mint 3,6 millió fiatal profilján rossz kor szerepel. A gyermekek közel kétharmada rendszeresen érintkezik olyan hirdetésekkel, amelyek az idősebb korosztályra vonatkozó korlátozásokat tartalmaznak. A felmérés rámutatott arra is, hogy a technológiai óriáscégek a közösségi oldalakon becslések alapján 1,6 millió gyermeknek tették lehetővé, hogy 18 évesnél idősebbnek kiadva magukat fiókokat hozzanak létre.

Az ASA felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy a tizenegy és tizenhét év közötti gyermekek 93 százaléka állította azt, hogy van közösségi médiafiókja, de csak a 24 százalékuk ismerte be, hogy hamisan állította be az életkorát. A fiókok legalább tizenegy százaléka a hamis életkoradatokkal rendelkező gyermekekhez köthető. A trend ráadásul azt mutatja, hogy a gyerekek egyre fiatalabb korban regisztrálnak a közösségi portálokra. A profilok 67 százalékát a 11-12 évesek hozzák létre.

Guy Parker, az ASA igazgatója szerint ez a tanulmány a legújabb példa arra, hogy új eszközöket és módszereket kell kifejleszteni annak érdekében, hogy megtudható legyen, milyen hirdetéseket látnak a fiatalok a weboldalakon, közösségi platformokon és alkalmazásokban. Ennek megfelelően a korhatáros hirdetések marketingeseinek is át kell gondolniuk a médiaválasztást, hogy a fiataloktól távolabb tereljék a nem megfelelő tartalmakat és figyelemmel kell kísérniük kampányaik teljesítményét. A 11 424 reklám közül, amelyet a gyermekek megtekintettek, csak 435 volt korhatárhoz kötött. A hamis életkori adatok megadásával ezek a gyerekek csaknem kétharmaddal több korhatáros hirdetéssel kerültek kapcsolatba, mint azok a társaik, akik a valóságnak megfelelően töltötték ki a profiljukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #1
    Akkora ökörség az egész, hogy a fal adja a másikat! Az én időmben még telefon sem nagyon volt, nemhogy internet, mégis hozzájutottunk a korhatáros cuccokhoz. A virágnak megtiltani nem lehet...