Gyurkity Péter

Eltűnik az Office márkanév

Három évtized után nyugdíjazzák a jól ismert nevet, egy-két kivétellel.

A Microsoft a napokban kerített sort az Ignite elnevezésű konferenciára, amelyen számos érdekes bejelentést tettek. A saját hardveres termékek ismertetése mellett szó esett az Office-családról is, amely a jelek szerint fokozatosan eltűnik, a felhasználók tulajdonképpen egyetlen hagyományos ajánlat mellett tarthatnak csak ki.

A redmondi cég egyértelműen a Microsoft 365 szerepét helyezi a középpontba, ezen már hosszú évek óta dolgoznak. Legutóbb ennek kapcsán arról írtunk, hogy máshogy fog kinézni a csomag, viszont most azt árulták el, hogy az elkövetkező hónapokban fokozatosan eltűnik majd a jól ismert Office-név, amely tulajdonképpen 1990 óta, az első programcsomag megjelenése óta velünk van. A hivatalos Microsoft 365 oldalon már jól látható helyen tüntetik fel, hogy az Office gyakorlatilag beolvad ez utóbbi platformba, bár ez alól lesznek még kivételek, hiszen a mostani lépés nem jelenti a Word, az Excel, vagy éppen az Outlook eltűnését, ezen szoftverek továbbra is rendelkezésünkre állnak majd, mégpedig az Office 2021 keretében, amely továbbra is megvásárolható lesz – jó eséllyel az utolsó ilyen ajánlatként.

Két évvel ezelőtt az akkor meglévő Office 365 olvadt be az újabb Microsoft 365-be, most pedig jönnek a soron következő lépések. Először a hivatalos Office.com oldal tűnik majd el, ez ugyanis már novemberben megvalósul, a Windows és a mobilos operációs rendszerek alatt futtatható Office-appok pedig januárban kerülnek sorra, ez utóbbiakat itt is a Microsoft 365 app váltja majd fel, amely természetesen továbbra is hozzáférést biztosít majd a megszokott programokhoz és szolgáltatásokhoz. Ahogy említettük, az Office 2021 továbbra is kapható lesz, emellett azonban az Office LTSC, vagyis a jóval hosszabb ideig támogatást biztosító változat is csatlakozik, de a meglévő Office 365 előfizetésekhez sem nyúlnak hozzá, egyelőre ezek is változatlanul megmaradnak az ügyfeleknél.

A jövőben tehát gyakorlatilag minden termék és szolgáltatás a Microsoft 365 név alatt lesz beszerezhető, a hagyományos Office-csomag valószínűleg szintén fokozatosan eltűnik majd a piacról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mukkelek #5
    Így van. Nyugi, marad minden, a név változik. A microsoft 365 az aranybányájuk. Nekem is van előfizetésem. Néha akcióban pl. sokkal jobban áron megvehető amúgy, mint az ms-től microsoft fiókon belül. Az ugyanúgy microsoft 365 lesz, wordöstül mindenestül, csak éves előfizetés lesz, nem havi. Ráadásul, ha van egy ilyen akció akkor egyszerre max öt évre lehet előfizetni. Hangsúlyozom mikor akcióról beszélek az eredeti szoftvert jelent. Ami az iskolákat illeti, kréta azonosítóval mindenkinek ingyen van. Illetve aki tanul. Azt nem tudom, hogy csak nappali tagozatos tanulásra vonatkozik-e, de arra biztos. Asszem annyi változás történt, hogy évente újítani kell.
    Utoljára szerkesztette: mukkelek, 2022.10.16. 13:16:57
  • wraithLord #4
    A Microsoft 365-ben eddig is volt, és ezután is benne lesznek az office-os programok, online formában is, és le is lehet tölteni a gépre. Elég sok éve nem használok "hagyományos" Office-t, hanem a 365-ből telepítem a gépre, ami kell (Linuxban meg LibreOffice). Sok melóhelynek van Microsoft 365 előfizetése, és úgy használja az office-os programokat, ezt az iskolák is meg tudják csinálni elméletileg. Gyakorlatilag pedig ha nincs rá pénzük, egy régi Office csomagot használnak, amire van licenszük.

    Nem hinném, hogy meg fog szűnni, csak megint PR-machinálnak, a MS bevételének egy jelentős része jön a 365-ből (, amit többek között az Office-os programok miatt használnak), illetve a maces Office-ból. Plusz az Office programokban szerzett - gyakorlatilag - területi monopóliumot miért adnák fel, pláne, hogy az operációs rendszerről (Windows) pont az elmúlt években helyezték át erre a hangsúlyt a 365 formájában.
  • Zsombor99 #3
    Vajon mit fognak csinálni az intézmények, mikor eltűnik az Office programcsomag? Hogyan fognak Word, Excel és PowerPoint programokat telepíteni (főleg az oktatási intézmények)? Kénytelenek lesznek régebbi, elavult verziókat telepíteni, vagy mi?
    (Én 2016-os Office verziót használok, és ahová középiskolába jártam, ott is ezt használták. Továbbra is mindenre elégségesnek tűnik. Kell ennél újabb?)
    Utoljára szerkesztette: Zsombor99, 2022.10.15. 12:06:43
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Én oda jutottam, hogy Word-nél sokkal szívesebben használom a Libre Writer-t. Képeket kell beszúrni, akkor óriási a program előnye.
  • nlght #1
    Jó lenne ha 30 év fejlesztés után ki tudnák végre gyomlálni a bugokat és biztonsági réseket. El se tudom képzelni hány évtizedig kell még foltozni ezt a fostalicskát.