SG.hu·

A kijelzőkből áradó kék fény árt a sejteknek

A kijelzõkbõl áradó kék fény árt a sejteknek
A jelenség a korábbinál hittnél sokkal nagyobb mértékben hat az emberi szervezetre.

Az már 2018-ban kiderült, hogy felgyorsítja a vakság kialakulását a kijelzőkből származó kék fény. A Toledói Egyetem munkatársai akkor a tanulmányukban kiemelték, hogy ha a kék fény az emberi szemet éri, akkor azt csak alig vagy nagyon rosszul lehet kiszűrni, éppen ezért nagyon komoly károkat tud okozni. A hullámhossza rövidebb és nagyobb energiájú, mint egyéb színeknek, és a hatására a szem fényérzékelő sejtjeiben olyan mérgező molekulák jönnek létre, amelyek makuladegenerációt okoznak. A legtöbb gyártó - felismerve a kockázatokat - ellátta a készülékeit egy olyan üzemmóddal, amelynél az eszköz a sötétben és este a megjelenített anyagokat magasabb sárga színtartalommal mutatja meg.

Az Oregoni Állami Egyetem kutatói most kimutatták, hogy a kék fény képes módosítani az alapvető sejtfunkciókat, ezért megváltoztatja az emberi szervezetet. Jadwiga Giebultowicz, a tanulmány készítője kifejtette, hogy a jelenség hatással van a bőr- és a zsírsejtekre, továbbá az érzékszervi neuronokra is. "Mi voltunk az elsők, akik kimutattuk, hogy bizonyos anyagcseretermékek - a sejtek megfelelő működéséhez elengedhetetlenül fontos vegyi anyagok - szintje a gyümölcslegyekben kék fény hatására megváltozhat" - jelentette ki a szakember. A kutatócsapat szerint a képernyő előtt töltött idő csökkentése jó öregedésgátló stratégia.

A tudósok korábban bebizonyították, hogy a fénynek kitett gyümölcslegyek olyan géneket aktiválnak, amelyek védelmet nyújtanak a stressz ellen. Azok a rovarok viszont, amelyek hosszú időt töltöttek a sötétben, tovább éltek. Annak megértése érdekében, hogy a nagy energiájú kék fény miért gyorsítja fel a gyümölcslegyek öregedését, összehasonlították a két hétig kék fénynek kitett és az ugyanennyi ideig teljes sötétségben tartott gyümölcslegyek anyagcseretermékeinek szintjét.

A kék fénynek való kitettség jelentős különbségeket eredményez a metabolitszintben, amelyeket a szakemberek a gyümölcslegyek fejének sejtjeiben határoztak meg. Különösen a szukcinát metabolit szintjét találták emelkedettnek, a glutamátszint viszont alacsonyabb volt. Giebultowicz hangsúlyozta, hogy a szukcinát létfontosságú azon tápanyagok előállításához, amelyek minden sejt működéséhez és növekedéséhez szükségesek. "A kék fénynek való kitettséget követő magas szukcinátszintek ahhoz hasonlíthatók, mintha az üzemanyag a szivattyúban lenne, de nem jutna be az autóba" - világította meg példával a tudós.

Giebultowicz azt is aggasztónak nevezte, hogy az olyan molekulák, mint a glutamát - amelyek az idegsejtek közötti kommunikációért felelősek - szintje csökken a kék fénynek való kitettség után. A kutatók által észlelt változások azt jelzik, hogy a sejtek nem optimális szinten működnek. Ez korai halálukhoz vezethet, és megerősítheti a korábbi kutatási eredményeket, miszerint a kék fény felgyorsítja az öregedést.

A kijelzők és képernyők, például a telefonok, asztali számítógépek és tévék a környezeti világítás fő megvilágításává váltak. A fejlett társadalmakban az emberek ébrenléti idejük nagy részében a LED-világításon keresztül kék fénynek vannak kitéve. Mivel a legyek és az emberek sejtjeiben lévő jelző-vegyianyagok azonosak, ezért Giebultowicz szerint fennáll a kék fény emberre gyakorolt negatív hatásainak lehetősége. Persze azt is ki kell emelni, hogy a legyeket meglehetősen erős kék fénynek tették ki. Az emberek általában kevésbé vannak kitéve a sugárzásnak, így a sejtkárosodás is kevésbé kifejezett lehet. Már tervezik további tudományos vizsgálatok elvégzését emberi sejteken.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© wraithLord2022. 10. 28.. 10:00||#8
Én inkább megvakulok, mint hogy sárga kijelzőt kelljen néznem. Mindig is a hideg preseteket/custom beállításokat szerettem monitoron is, a meleg/sárgás kép nekem olyan nyomasztó/gagyi/idegesítő hatást kelt. Inkább lejjebb csavart fényerővel és kicsit lejjebb tekert kontraszttal (monitoron) oldom meg, plusz sosem csak a kijelző világít, hanem mindig van mellette más környezeti fény is, és nem gyenge.
© ostoros2022. 10. 27.. 20:13||#7
Ezért van az én telómon a szemvédelem folyamatosan bekapcsolva. Éjjel nappal.
A semminél jobb.
Utoljára szerkesztette: ostoros, 2022.10.27. 20:14:47
© Sir Cryalot2022. 10. 25.. 12:08||#6
Hullámhosszt kéne írni, sok "kék" van. De egyébként ez majd normálisabb AR szemüveggel lesz érdekes amikor >4000 nit lesz.
© Cat2022. 10. 25.. 11:50||#5
Leírták, az eredeti tanulmányban minden bennevan, 14 oldal, szabadon letölthető.
https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fragi.2022.983373/pdf
© Sir Cryalot2022. 10. 25.. 11:41||#4
edge lit LED-et lehet sávhatárolni 473 nm fölé olcsón,

de akkorát sikerült local dimming meg OLEDbuzulni (normális edge helyett ) hogy arra kevés jó jelző van

és olcsóbban mint a quantum dot ( ami megintcsak buzulás meg röhejesség displaybe dehát RETTENETESEN sok hülye van)

majd az utókor kitakarítja a szarjaikat, főkolomposokról meg meglesz a vélemény. REC2020 szabványhoz már eleve sávhatárolt kék kellett volna nem tudták megcsinálni azt se rendesen. Látták a szabványt, kellett a pénz, ment a kvantumpont meg a magukhoznyúlás.
Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2022.10.25. 11:48:37
© gosub2022. 10. 25.. 09:57||#3
Brit tudósok Toledóban is élnek. Nem írták le például azt, hogy mekkora intenzitású kék fényt mennyi ideig alkalmaztak, mekkora pusztulást okozott...
© inkvisitor2022. 10. 25.. 08:15||#2
Valószínűleg azért, mert akkor a legyek előbb elhunynak természetes úton, minthogy a fény hatása jelentkezne. A legyek élettartama pár hét, az embereké valamivel több, és valamivel több időt töltenek kék fénnyel megvilágítva.
© wraithLord2022. 10. 24.. 21:43||#1
"Persze azt is ki kell emelni, hogy a legyeket meglehetősen erős kék fénynek tették ki."
😄

Miért nem nézték meg, hogy egy átlagembert átlagosan mennyi kék fény éri egységi idő alatt, és világították meg annyival a legyeket?
Miért nem próbálták ki azt is, hogy ugyanannyi más hullámhosszú látható fénynek is kiteszik a legyeket, mint amennyi kék fénynek tették ki?
Vagy csak itt nincs róla szó?